| 6 Intelmül adta Józsefnek, amikor Egyiptom ellen vonult. Ismeretlen beszédet hallottam: 7 Levettem válláról a terhet, keze megszabadult a kosárhordástól. 8 Hozzám kiáltottál a nyomorúságban, és megmentettelek. Válaszoltam neked a felhőből mennydörgésben: próbára tettelek Meríbá vizeinél. (Szela.) | | 9 Hallgass meg, népem, hadd intselek! Bárcsak hallgatnál rám, Izráel! 10 Ne legyen más istened, idegen istent ne imádj! 11 Én, az ÚR, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről. Nyisd ki a szádat, és én megtöltöm! 12 De népem nem hallgatott szavamra, Izráel nem engedelmeskedett nekem. | | 13 Ezért hagytam, hogy szívük kemény maradjon, és kövessék a maguk tanácsát. 14 Bárcsak rám hallgatna népem, az én utaimon járna Izráel! 15 Hamar megaláznám ellenségeit, ellenfeleire emelném kezem. 16 Az ÚR gyűlölői hízelegnének neki, az ő ideje pedig örökké tartana. |
|
 Irtózatos mennyiségű szenvedés van a világban. Mindenütt van és mindenkit elér. Csak a puszta rágondolás is szenvedést okoz az embernek.
Van fizikai fájdalom, van szellemi fájdalom. Van szenvedés, amit meg lehet szüntetni, és van olyan is, amit nem lehet megszüntetni, mivel az emberi sors tartozéka. Van szenvedés, amit az ember maga hoz magára, mert tévedett, mert hibás nézetei vannak, vagy mert vétkezett, de vannak olyan szerencsétlenségek is, melyeket nem lehet előre látni vagy megakadályozni.
Lehetetlennek látszik, hogy valamennyit csoportosítsuk. Az ember megpróbálhatná osztályozni a szenvedések különféle fajtáit, és mégis, valahogy úgy látszik, minden szomorúság összefügg egymással létünk mélységeiben, mint valami dúsan elágazó hajtás. Az emberiség csupa fájdalom. A sebek már régen léteztek, mielőtt megszülettünk.
A Biblia lerántja a leplet előttünk egy olyan szomorúságról, amelyre nézve tudatlanok maradunk mindaddig, amíg el vagyunk foglalva saját szenvedéseinkkel, és világunk jajaival. Ez pedig Isten szomorúsága. Isten panaszkodásáról olvasunk ennek a lapnak a tetején: "Ember miért nem figyelsz rám?"
Az egész Biblia annak az Istennek a története, aki keres, és azé az emberé, aki elrejtőzik. "Ádám hol vagy?" És Ádám elrejtőzött. Egyetlen hosszú történet ez, egy Atyáról, aki lenéz az útra nap mint nap és így sóhajtozik: "Fiam, mikor jössz haza?"
Isten szomorúsága magyarázza meg a mi szenvedésünket. Mélyen, nagyon mélyen, minden fájdalmunk annak a következménye, hogy elveszítettük Istent. "A vallás", ami Isten keresése, nemcsak menekülés a gyengék számára, ahogy néhányan mondják. Egyikünk sem elég erős ahhoz, hogy túléljük, ha nem találjuk meg Őt. Ha elveszítjük Istent, elveszítettük azt a környezetet, ahol valódi életet élhetünk.
Így hát egyetlen reménységünk az Istenünkkel való tökéletes újraegyesülésben van. Szomorúságaink akkor fognak majd gyökerestől kiszakadni, amikor az ég és a föld újból egyesül. Akkor már ott vagyunk a gyógyulás forrásánál. És Isten letöröl minden könnyet. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése