Teremtőnk a legnagyobb odaszentelődést és hűséget kívánja tőlünk. Minden, ami csökkenti Isten iránti szeretetünket, vagy akadályozza szolgálatát, ez által bálvánnyá válik. Egyeseknek a földjük, házuk vagy üzleti ügyeik a bálványaik. A pénzügyi vállalkozásaikat buzgósággal végzik, miközben Isten szolgálata másodlagossá válik. Az otthoni áhítatot elhanyagolják, a magányos imádságról megfeledkeznek. Sokan azt állítják, hogy igazságosan bánnak embertársaikkal, és úgy érzik, ezzel minden kötelességüknek eleget tettek. Azonban nem elegendő az utolsó hat parancsolat megtartása. Teljes szívünkkel kell szeretnünk Istent.
Sokan vannak olyanok, akiknek szíve annyira megkeményedett a jólétben, hogy megfeledkeznek Istenről és embertársaik szükségletéről. Állítólagos keresztények önmagukat fényezik ékszerekkel, láncokkal, drága külsőségekkel, miközben az Úr szegényei az életszükségletekben is hiányt szenvednek. Férfiak és nők, akik a Megváltó vére által igénylik a megváltást, elpazarolják eszközeiket, melyek lelkek megmentésének céljából bízattak rájuk, aztán pedig kelletlenül osztogatnak alamizsnát, és ezt is csak akkor teszik szabadon, amikor ezzel önmaguknak vívnak ki tiszteletet. Ezek bálványimádók.
Minden, ami elfordítja az embert Istentől, bálvánnyá változik, és ez az oka annak, hogy olyan kevés erő van manapság az egyházban.
A második parancsolat megtiltja, hogy az igaz Istent képek, szobrok, vagy bármilyen hasonmás formájában imádjuk… Az emberi elmét, ha elfordul Jahve végtelen tökéletességétől, inkább vonzza majd a teremtmény, mint a Teremtő.
Isten minden szív vizsgálója. Különbséget tesz az őszinte szívű szolgálat és a bálványimádás között. (Ellen G. White Manuscript 126, 1901.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése