Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Elbeszélte Mózes az apósának... mindazt a sok bajt, ami útközben érte őket, és hogy mi módon szabadította meg őket az Úr.      2.Móz. 18,8

Mózes és Jetró együtt ülnek a sátorban Izrael pusztai vándorlása közben. Mózes elbeszéli mindazt a bajt, ami az utóbbi időben érte őket. Kétféle dolog van a szívén. Egyik a sok nehézség, amit a Fáraó megátalkodottsága és a nép hitetlensége miatt átélt. A sok akadály és baj az úton. A nép zúgolódása milyen rosszul is esett neki! Az Egyiptomból való kivonulás, és ami azután következett, bizony nem volt gyerekjáték. De nem ez volt az egyetlen, amiről Mózes beszámolt. Minden nehézségben megtapasztalta Isten kezének segítségét. Minél nagyobb volt a baj, annál nagyobb volt a segítség is: a Fáraót rettenetes hadseregével együtt elnyelte a Veres-tenger. - Mózes elbeszélése úgy hangzik, mint egy kétszólamú ének. Először a mély basszus: "a sok baj"! Aztán egy csengő, magas, vidám hang: "Az Úr megszabadított bennünket"! - Az év végére érkeztünk. Mi is visszanézünk pusztai vándorlásunk egy darabjára. Mi van a szívünkben? Nem úgy vagyunk, mint Mózes? Visszatekintünk a sok bajra, külső és belső nehézségre. Még egyszer végignézhetjük és elbeszélhetjük. De éneklésünk ne legyen egyszólamú! A sötét mély hang ne legyen az egyetlen és a végső! Ezt is meg kell vallanunk: Isten hű maradt! Soha nem hagyott cserben. Magasztaljuk ezért Őt! Nem vagyunk méltók irgalmára és hűségére. Amikor a csüggedés erőt akart venni rajtunk, mindjárt ott volt az Ő megmentő keze, amely a süllyedő Pétert felemelte. Ez a kéz vezessen át bennünket az új esztendőbe!