Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak,

„Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam.” (János 17,22)

Tekints az Úr Jézus rendkívüli bőkezűségére, mert mindenét nekünk ajándékozta. Habár mindannak, amivel ő bír, már csupán a kamatja az angyalok egész világát minden képzeleten felül gazdaggá tehette volna, mégsem elégedett meg, míg mindenét tulajdonul nekünk nem adta. Már az csodálatos nyájasság lett volna, ha annyit engedett volna meg nekünk, hogy kegyelmének asztala alól jóságának morzsáját felszedegessük, és azt ehessük, de amit Ő tesz, nem akarja csak félig tenni. Maga mellé ültet örömasztalához és megosztja velünk lakomáját. 

Ha királyi bevételéből csak kevés költséget juttatott volna nekünk, úgy elég okunk lett volna szeretetünket örökre Neki ajándékozni. De nem, Ő azt akarja, hogy jegyese éppen olyan gazdag legyen, mint Ő és nem kíván semmiféle dicsőséget és nagyságot, melyben nem osztozkodna vele. Ő nem akart csekélyebbel megelégedni, mint azzal, hogy örököstársai legyünk és így nekünk hasonló örökséget ajándékozott tulajdonul. 

Minden kincsét kiöntötte „menyasszony” gyülekezete kincstárába és minden dolgot közösnek tart megváltottaival. 

Nincs olyan helyiség házában, melynek kulcsát visszatartaná övéitől. Teljes szabadságot ad nekik arra, hogy mindazt tulajdonul vegyék, amivel Ő bír. Örömest látja, ha kincseivel szabadon rendelkeznek és megtartanak maguknak annyit, amennyit csak elhordozhatnak. Bőségének végtelen teljessége a hívőknek oly szabadon áll rendelkezésére, mint a levegő, melyet belélegzik. Krisztus az Ő szeretetének és kegyelmének kelyhét odatartja a jámbor ajkához és készteti őt szüntelen inni, mert, ha a kelyhet kiüríthetné ő volna a legkedvesebb vendég. De úgy is, ha sohasem merítheti is ki, csak inni kell tovább, örökké, mert minden az övé. 

Mit adhatna a föld és ég a közösség erősebb bizonyítékául?

„Az édes öröklétből
Egy cseppnyi szőlőnedv,
Több üdülést eszközöl,
Mint minden gyönyör, kedv.”