Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Az Úr pedig bezárta Noé után az ajtót.” -(1 Mózes 7,16)

Noé be lett zárva és el lett zárva az egész világtól az isteni szeretet keze által. Az elválasztó isteni elhatározás kapuja határt von köztünk és a világ között, mely a gonoszban van.

Mi nem e világból valók vagyunk, ahogyan az Úr Jézus sem ebből a világból való. Mi nem vehetünk részt a nagy tömeg hiú törekvéseiben, kedvteléseiben és bűneiben, nem játszhatunk a sötétség fiaival együtt a hiúság városának utcáin, mert mennyei Atyánk ránk zárta az ajtót.
Noé Istenével volt bezárva a bárkában. egy helyesebb fordítás így hangzik: „Jer a bárkába”.
Ez az Úr hívása volt, mellyel világosan bizonyította, hogy szolgájával és annak családjával a bárkában szándékozik maradni. Boldog nép az, mely ott van bezárva, ahol a Szentháromság mindegyik személye az Atya, a Fiú és a Szentlélek lakik.

Mi sem akarjuk figyelmen kívül hagyni azt a kegyelemteljes felhívást: „Menj be kamrádba én népem és zárd magadra az ajtót: rejtsd el magad egy pillanatig, míg a harag elmúlik”.
Noé úgy volt bezárva, hogy semmiféle baj nem érhette.
Az ár őt csak menny felé emelte és a vihar elősegítette útjában. A bárkán kívül mindenütt romlás és nagy pusztulás volt, belül pedig teljes nyugalom és béke. Krisztuson kívül el kell vesznünk, de Jézus Krisztusban el vagyunk rejtve teljesen. Noé úgy volt bezárva, hogy nem is kívánkozhatott kijönni, úgy azok is, akik Jézusban vannak, elrejtetnek Őbenne örökkön örökké. Nem jönnek ki soha többé Tőle, mert az örök hűség zárta rájuk az ajtót, s a pokol gonoszsága nem képes őket kiragadni. Dávid házának Fejedelme bezárja és senki meg nem nyitja, s ha majd egykor az utolsó időben, mint házigazda felkel és bezárja az ajtót, akkor hiába fognak kopogtatni a csupán külsőleges hitvallók és kiáltani: „Uram, Uram, nyisd meg nekünk”, mert ugyan az az ajtó, mely az okos szüzeket bezárja, a bolondokat kizárja mindörökre. Ó Uram, zárd be énrám is az ajtót, a Te nagy kegyelmességed szerint.

„Sokan estek el halálra sebzetten, mert az Istentől volt ez a harc.” (1 Krónika 5,22)

Harcos, ki az Úr Jézus zászlaja alatt harcolsz, figyeld meg ezt a verset szent örömmel, mert ahogyan ez régen volt, úgy van még ma is. 

Ha a harc Istentől van, akkor a győzelem nem marad el. Ruben fiai, a Gáditák és Manasse fél törzse alig volt képes negyvenötezer harcképes férfit előállítani és mégis megöltek a Hágárénusokkal való harcban százezer embert, „mert az Istenhez kiáltottak segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket”. 

Az Úrnak nem nehéz, sok vagy kevés által segíteni. A mi teendőnk az, ha kell, vonuljunk ki Jehova nevében, még ha csak egy maroknyi nép volnánk is, mert a seregeknek Ura van velünk, mint fejedelmünk. Azok nem mellőzték a pajzsot, fegyvert és íjat, de mégsem vetették bizalmukat csupán e fegyverekbe. 

Úgy nekünk is fel kell használni minden alkalmas eszközt, de bizodalmunk teljesen és csakis az Úrban legyen, ki népének fegyvere és pajzsa. 

Rendkívüli győzelmük hatalmas oka e tényben rejlett, hogy „Istentől volt az a harc”. Szerelmeseim, ha a bennünk lévő vagy a rajtunk kívül eső bűnök ellen küzdünk, továbbá a hamis tanok, helytelen életmód, a nagyok és alacsony sorsúak közt levő lelki romlás, vagy végre az ördög és annak társai ellen, akkor a Jehova harcát folytatjátok, s előbb Neki kell legyőzetni, mielőtt attól tarthatnátok, hogy legyőzettek. Ne remegjetek a túlnyomó erőtől, ne rettenjetek vissza a nehézségektől és lehetetlenségektől, a sebtől és haláltól. Vagdalózzatok a lélek kétélű fegyverével és az elesettek halomszámra fognak heverni. A harc az Úrtól van, Ő kezünkbe adja ellenségeinket. 

Siessetek szilárd léptekkel és erős kézzel, erős szívvel és lángoló buzgósággal a harcba, akkor a gonoszok serege szét fog szóródni, mint a polyva a szél előtt.

„Amilyen igaz Isten szava
Úgy ördög, pokol kapuja,
S mind mi ahhoz tartozik
Egykor semmiségbe vész el;
Isten velünk, s mi Istennel!
A győzelem megadatik.”