Egyszer meglátogattam egy embert, aki valamikor az egyház aktív tagja volt. Egy lemez-házikóban élt, minimális bevétellel, az alkohollal küszködve, mindenkitől elhagyatva. Elmesélte életét, tönkrement házasságát, csalódásait, keserűségeit. Mikor a legnagyobb szüksége lett volna támogatásra, azok is cserbenhagyták, akiket barátainak gondolt. Egyedül egy valaki állt ki mellette, egy lelkész (az a lelkész, aki akkor nekem mentorom volt). Mikor a mesélés ezen szakaszához ért, könnybe lábadt a szeme:
– Te Tamás, az az ember olyan volt, mint Jézus!
Amikor olyanokkal találkozunk, akik gondjaikkal, nehézségeikkel, megpróbáltatásaikkal küszködnek, vajon kit látnak bennünk? Az ítélkezőt, aki azt mondja: „Ez a dolog azért történt veled, mert…”? Vagy esetleg a tudálékost: „Én már korábban is megmondtam neked, hogy…”? Netán az érzéketlen flegmatikust: „Ugyan már, mit kell egy ilyen apróság miatt így összeroskadni?”
Az embereknek nem kegyes ítélkezőkre, tudálékos vallásoskodókra van szükségük. Ők Isten arcát keresik. Őt azonban egészen addig nem láthatják meg, amíg Jézus el nem jön értünk az ég felhőin. Ezért itt a földön nekünk kell közvetítenünk Isten tekintetét. Az embereknek rajtunk keresztül kell érezniük a Mindenható együttérzését, szeretetét és megértését. Ma reggel is eldönthetjük, hogy kit fognak látni bennünk. Legyünk az emberek számára Jézus!
Bejegyezte: Árvai Tamás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése