Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Nem ihatták a vizet Marában, mivelhogy keserű volt. Az Úr mutatott Mózesnek egy fát és bevetette azt a vízbe, és a víz megédesedett.      2Móz 15,22

Ugyanaz a száj, amely néhány nappal előbb telve volt az Úr iránti hálával és dicsérettel, most keserű panasszal és haragvó zúgolódással van tele. A pusztában elegendő vizének kell az embernek lennie ahhoz, hogy életben maradjon. Izrael a Vörös-tengertől jövet egy pusztába ért. Vizet keres, talál is, de a víz keserű, ihatatlan. Haragosan, majdnem káromkodva száll fel a nép zúgolódása. Csak egyvalaki nem tart velük: Mózes. Ő Istenhez kiált, és Isten nem hagyja cserben. Mutat neki egy fát. Mózes belevetette azt a keserű vízbe, és abban a pillanatban a "Mára", a keserű víz drága édesvízzé változott. Életünk vándorútján mi is érünk "Mára-helyekhez". Vannak keserűségek, amelyek olyanok, mint az epe. Például egy veszekedős szomszéd. Civakodik a gyalogút miatt, a víz miatt, a kerítés miatt, egy fa miatt, stb. Vagy gondoljunk egy nehéz természetű családtagra! Ó, hogy meg tudja egy ember is keseríteni életünket! Mit tegyünk ilyenkor? Mérgelődjünk? Emésszük magunkat? Váljunk gyomor- vagy epebajosokká? Nem! Imádkozzunk Istenhez, amint Mózes tette. Isten nekünk is mutat egy fát, amit belevethetünk a keserű vízbe. Miféle fa ez? Nem egy szilánk Krisztus keresztjéből, sem egy tövis a koronájából. A csodálatos fát, amelyhez Isten utasít minket, így hívják: "Alázat, türelem. Saját akaratunk feláldozása. Lemondás. Megbékülés. Bocsánatkérés." - Pál ezt a csodálatos fát vette a kezébe. Zsidóskodó keresztyének, akik gyűlölték Pált, meg akarták keseríteni római fogságát azáltal, hogy versengésből prédikálták Krisztust. Pál azonban ezt mondta: "Mit mondjak? Csak hogy... Krisztust prédikálják, és én ennek örülök, sőt örülni fogok." Boldog az, aki Isten által felismerte ezt a csodálatos fát.