Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

"Elfutott Mózes a Fáraó elől."      2Móz 2,15

Mózes teljes csődbe jutott. Megszégyenült okosságában, saját erejében és úgyvélt istenfélelmében. - A Szentírás úgy beszél Mózesről, mint aki "hatalmas volt cselekedetben és beszédben". Ereje azonban korántsem volt elegendő ahhoz a munkához, amibe belefogott. Meg kellett tanulnia Luther énekének igazságát: "Erőnk magában mit sem ér, mi csakhamar elesnénk". Ha Isten egy embert eszközként kezébe vesz, annak először meg kell szégyenülnie a saját erejében. Gedeonnak nagy seregét erősen le kell csökkentenie, Dávidnak le kell vetnie a Saul páncélját, Mózesnek a királyi méltóságából midiánita juhásszá kell lennie - mielőtt Isten használhatná őket. Mózesnek azonban meg kellett szégyenülnie úgyvélt istenfélelmében is. "Azt gondolta, hogy atyafiai megértik, hogy Isten az ő keze által ad szabadulást" - mondja a Csel 7,25. Mózesnek ez a bizakodása Istenben azonban nem volt tiszta. Keveredve volt saját cselekvési kényszerével és türelmetlenséggel. Nem volt világos isteni megbízatása, félreérthetetlen isteni kijelentése, mint amilyen később a Fáraó elé való álláskor megvolt. Csak az ördögnek szerez örömet az ember, ha saját erejéből elébe szalad Istennek, és úgy véli, hogy különösen erős az Istenben való bizalma. Az Úr tegyen bennünket kicsinyekké, alázatosakká, Tőle függő emberekké, amilyenné lett a megtisztított Mózes, aki később egyetlen lépést sem akart tenni, ha az Úr arca nem járt előtte. Különben csúfosan megszégyenülünk minden okosságunk, erőnk és úgy vélt Istenben való bizodalmunk ellenére is.