Varga László: Isten asztaláról

"Szeretsz-e engem?"      János 21,16

Két egyszerű szó. Nincs az a fegyver, ami jobban mellbe vághatna. Lehet, hogy soha nem is gondolkoztál rajta. Keresztyén ember vagy, templomba jársz, most is imádkozol, persze, hogy szereted Megváltódat. Péter is úgy gondolta, hogy ez természetes, magától értetődő. Csak amikor Jézus háromszor egymásután tette fel neki ezt a kegyetlen kérdést, akkor döbbent meg, de igazán. Te hányszor mondtad ki Isten nevét könnyelműen, úgy, hogy oda se figyeltél, esetleg káromkodásban? Hányszor hallgattál istentelen társaságban, jó, nem tagadtad meg, de talán még mosolyogtál is, amikor bölcsen tagadták, kikacagták, megvetették? Soroljam? A lelkiismereted pontosabban sorolja mindezeket. Eléd áll Krisztus az igében, látod a kereszten megkínzott alakját, és feltámadott dicsőségében rád szegezi kérdő szemét, melyből feléd árad a keresztet is vállaló szeretete. Szelíden megkérdi: Valóban szeretsz te engem? Szörnyű kérdés! Próbálj felelni rá! Legalább annyit, mint Péter a harmadszori kérdésre: Uram, te tudod, egyedül csak te tudod, hogy minden mást mutató szavam, cselekedetem, gyávaságom, bűnöm ellenére én mégis szeretlek Téged.

Krisztusom, én szeretlek Téged. Nem tudom bizonyítani. Annyi mindennel vádolhatsz, és igazad van, annyiszor megbántottalak, elfelejtettelek, szégyent hoztam a nevedre, nem tettem vallást rólad, amikor kellett volna, mert gyáva, óvatos, ki tudja, milyen helyzetben voltam, éppen úgy, mint Péter azon az éjszakán. De most is itt állok előtted, s megköszönöm, hogy van egy, egyetlen tanúm, aki tudja, hogy én szeretlek Téged, és az Te vagy, Uram. Az én szavamnak nincs, nem lehet hitele ítéleted előtt, de a Te szavadnak hitele van. Tedd meg, tégy vallást helyettem arról, hogy mindennek ellenére én valóban szeretlek Téged. Ámen.