12„Ezért tehát a lankadt kezeket és a megroskadt térdeket erősítsétek meg, 13és egyenes ösvényen járjatok, hogy a sánta meg ne botoljon, hanem inkább meggyógyuljon. 14Törekedjetek mindenki iránt a békességre és a szent életre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat. 15Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön. 16Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát. 17Mert tudjátok, hogy később, amikor örökölni akarta az áldást, atyja megtagadta tőle, mivel a megtérés útját nem találta meg, noha könnyek között kereste.”


Hősies és reménytelen harcot vívunk a kertünkben a bálványfával (már a neve is rosszul hangzik). Hiába próbáljuk lenyesegetni a hajtásait, mindig újrahajt, szinte képtelenség kiirtani ezt az invazív növényt, mivel gyökerei nagyon mélyre nyúlnak és szerteágazóak. Ugyanilyen makacs növény a keserűség. Ahol felüti a fejét, onnan nehéz száműzni. Ráadásul ragályos is, és mások életét is megfertőzi. Azokban a gyülekezetekben, ahova a Zsidókhoz írt levél íródott, az zavarta meg a hívőket, hogy elkezdődött egy üldözés az egyházban. Sokan összezavarodtak, mások elhagyták a gyülekezetet, megint mások kétségbeestek. Ma is sok mindentől elkeseredhetünk. Lehet az egy próba, egy anyagi nehézség, egy betegség, egy munkahelyi probléma, vagy egy stresszes időszak, de akkor is belekapaszkodhatunk Istenbe, és hálát adhatunk kegyelméért, szeretetéért. Figyelnünk is kell egymásra, bátorítani folyamatosan egymást, hogy ha el is kezdődne valakiben a keserűség, akkor még idejében meg tudjuk állítani annak növekedését. A Zsidókhoz írt levél is ezt a megoldást javasolja: „Buzdítsátok egymást minden egyes napon…” (Zsid 3,13) Vedd észre a környezetedben a szomorkodókat, és bátorítsd őket egy igeverssel, egy beszélgetéssel, egy öleléssel!

(Merényi Zoltán)