Félreértések Isten kegyelme körül
A mai euro-amerikai, névlegesen keresztény civilizációban rengeteg embernek van tudomása arról, hogy Isten Jézus Krisztusban a bűnbocsánat kegyelmével ajándékozta meg a világot. A legtöbben ebben a kultúrkörben hallottak már arról, hogy Jézus a bűnök bocsánatáért halt meg, és ontotta ki a vérét, és sokan, akik magukat kereszténynek mondják, vagy úgymond hisznek Jézusban, ezt magukra is veszik, nyugodtabb lelkiismerettel élve életüket, bízva abban, hogy Isten úgyis szereti, és majd a mennybe fogadja be őket. Az elvilágiasult kereszténység tömegei nem is tételezik fel, hogy az elkárhozás egyáltalán lehetséges alternatíva lenne számukra.
Biblia - A kegyelem és a megtérés viszonya
Ez alkalommal voltak ott néhányan, akik hírt hoztak neki [Jézusnak] azokról a galileaiakról, akiknek vérét Pilátus összekeverte áldozatuk vérével. Erre válaszul azt mondta nekik:
– Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak az összes többi galileainál, mivel ez történt velük? Dehogy – hanem azt mondom nektek: ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképp el fogtok veszni! Vagy talán azt hiszitek, hogy az a tizennyolc, akikre rádőlt a torony Siloámban, és agyonütötte őket, többel volt adós, mint az öszszes többi ember, aki Jeruzsálemben lakik? Dehogy – hanem azt mondom nektek: ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy el fogtok veszni!
És elmondta ezt a példázatot:
– Volt valakinek egy fügefája, amit a szőlőjébe ültetett, s kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta erre a vincellérnek: „Nézd, három év óta járok ki gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, és nem találok! Vágjad ki, minek foglalja a földet?!” De az így válaszolt neki: „Uram, hagyd meg még ebben az évben, amíg felásom körülötte a talajt és megtrágyázom, hátha jövőre termést hoz – és ha akkor sem terem, majd kivágod.” (Lk 13:1–9)
…ahol elszaporodott a bűn, ott a kegyelem még bőségesebben kiáradt… Mit is akarunk mondani tehát? Maradjunk meg a bűnben, hogy a kegyelem bőségesen kiáradjon? Isten őrizz! Akik meghaltunk a bűn számára, hogyan élhetnénk tovább benne?! Vagy talán nem tudjátok, hogy ahányan csak alámerítkeztünk Jézus Krisztusba, az ő halálába merítkeztünk alá? Eltemettek tehát vele együtt az alámerítkezés által a halálba, hogy éppúgy, ahogy Krisztus feltámasztatott a halottak közül az Atya dicsősége által, mi is megújult életet éljünk… Mert nem fog uralkodni rajtatok a bűn: hiszen nem a Törvény, hanem a kegyelem hatalma alatt álltok. Hogy is van tehát?
Kövessünk el bűnöket, mivel nem a Törvény, hanem a kegyelem hatalma alatt állunk? Isten őrizz! (Róm 5:20–6:15)
…akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják [kicsapongássá változtatják át], s a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják. És emlékeztetni akarlak titeket, akik mindezt amúgy is tudjátok, hogy noha az Úr egyszer kiszabadította a népet Egyiptom földjéről, másodszorra azonban azokat, akik nem hittek, elpusztította; azokat az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg saját uralmi pozíciójukat, sőt, elhagyták rendelt lakóhelyüket, ama nagy nap ítéletére örökkévaló kötelékek között és sötétségben tartja fogva. (Júd 4–6)
Ha közelebbről megvizsgáljuk ezt a felfogást, azt – az emberekben többnyire szinte öntudatlanul élő – gondolatot találjuk mögötte, amely valahogy így fogalmazható meg: „Nagyszerű, hogy Isten elküldte a Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon a bűneimért, és vérével bűnbocsánatot szerezzen számomra. Így sokkal nyugodtabb lelkiismerettel élhetek, hiszen ha el is követek valami bűnt, úgyis megbocsátja Isten, és végül egészen biztosan a mennybe kerülök majd.” Olyan emberek is sokan gondolkoznak így, akik többszörösen elváltak, vagy házasságot törtek; akiknek szeretőik vannak, vagy abortuszt követtek el; alkoholisták, drogosok, antiszemita keresztények; másokat anyagilag megkárosítók, hazudozók; vagy olyanok, akik a bálványimádás, okkultizmus különböző keresztény vagy épp nem is keresztény színezetű fajtáit gyakorolják. Olyanok is, akiket igazából semmi más nem érdekel, csak ez a világ; vagy akik idegen, pogány vallások istenségeit éppúgy tisztelik, mint a Szentírás Istenét.
Mi ezzel a probléma? Az, hogy a kegyelemről alapvetően kétféleképpen lehet gondolkozni, de ezek közül csak az egyik helyes. Sokan úgy fogják fel, hogy Isten bűnbocsátó kegyelme arra adatik számukra, hogy nyugodtabban éljék ugyanazt az életet, amit a kegyelem és a bűnbocsánat nélkül csak erős lelkiismeret-furdalással tudnának élni. „Hiszen Isten és Jézus annyira jó! Csak nem fog a pokolba taszítani! Hiszen ő a bűnösök és a vámosok, prostituáltak barátja” – remélik. Szélsőséges esetet említve: a maffiózó kifújja pisztolya csövéből a füstöt, miután lelőtte az ellenséges banda tagját, majd megcsókolja hálából győzelméért a nyakában függő szűzanya-medált. A minden bajnokság után egy-két hétig kicsapongó, mindig más nőkkel látható sportoló pedig buzgón imádkozik a meccset eldöntő tizenegyesek alatt, s ha sikerül gólt rúgnia, többször egymás után keresztet vet – rajongótábora pedig még jobban tiszteli ezután, és esetleg követi is sajátos vallási felfogásait, melyek lényege talán az, hogy a sztárok magától értetődő módon mind üdvözülnek. De mi köze mindennek a kereszténységhez?
Sokkal többen vannak ma Európában és Amerikában, a „keresztény civilizációban”, akik ezt így értelmezik és fogják fel, mint az ellenkező vélemény képviselői, azok, akik a kegyelemről és a bűnbocsánatról úgy gondolkoznak, hogy az kifejezetten a bűnökből való megtérésre, az életmód bibliai irányba történő megváltoztatására adatott. Pedig „szelíd, szerető, halk szavú, mindenkinek megbocsátó Megváltónk”, Jézus, akiben a fenti nézet képviselői is szeretnének reménykedni, határozottan erre az utóbbi álláspontra helyezkedett, apostolaival együtt (lásd keretes szövegünket). Jézus példázata szerint, melyet a megtérés kérdése kapcsán mondott el, a bűnös ember ahhoz a fügefához hasonlít, amely nem terem gyümölcsöt. Isten, a gazdája, el akarja pusztítani, ám a vincellér, Jézus Krisztus, kér még bizonyos haladékot, mondván, hogy még egy évig mindent meg fog adni a fa számára (felássa, megtrágyázza), hogy gyümölcsözhessen, s ha úgy sem fog teremni, a tulajdonos kivághatja. A kegyelem tartalmazza ezt a „mindent”, az életünk „felásását” és „megtrágyázását”, valamint az időbeli haladékot az elmaradt jó cselekedetek pótlására és a rosszak elhagyására. Jézus Megváltása, a bűnbocsánat és mindaz az áldás, bölcsesség, erő, ismeret, békesség, amely a kegyelemből fakad, azért adatik számunkra, hogy ezek segítségével teljes szívünkből megtérjünk, nem pedig csak azért, hogy jobban érezzük magunkat, és nyugodtabb lelkiismerettel vétkezzünk tovább.
Hasonlóképp gyakran idézik világi és vallásos körökben azt a történetet, amelyben Jézus a házasságtörő asszonyt kimenti vádlói kezéből, és ő maga sem kárhoztatja bűnéért. Ez tökéletesen igaz. A történet utolsó mondatát azonban általában kevéssé hangsúlyozzák.
…akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják [kicsapongássá változtatják át], s a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják. És emlékeztetni akarlak titeket, akik mindezt amúgy is tudjátok, hogy noha az Úr egyszer kiszabadította a népet Egyiptom földjéről, másodszorra azonban azokat, akik nem hittek, elpusztította; azokat az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg saját uralmi pozíciójukat, sőt, elhagyták rendelt lakóhelyüket, ama nagy nap ítéletére örökkévaló kötelékek között és sötétségben tartja fogva. (Júd 4–6)
Ha közelebbről megvizsgáljuk ezt a felfogást, azt – az emberekben többnyire szinte öntudatlanul élő – gondolatot találjuk mögötte, amely valahogy így fogalmazható meg: „Nagyszerű, hogy Isten elküldte a Fiát, Jézus Krisztust, hogy meghaljon a bűneimért, és vérével bűnbocsánatot szerezzen számomra. Így sokkal nyugodtabb lelkiismerettel élhetek, hiszen ha el is követek valami bűnt, úgyis megbocsátja Isten, és végül egészen biztosan a mennybe kerülök majd.” Olyan emberek is sokan gondolkoznak így, akik többszörösen elváltak, vagy házasságot törtek; akiknek szeretőik vannak, vagy abortuszt követtek el; alkoholisták, drogosok, antiszemita keresztények; másokat anyagilag megkárosítók, hazudozók; vagy olyanok, akik a bálványimádás, okkultizmus különböző keresztény vagy épp nem is keresztény színezetű fajtáit gyakorolják. Olyanok is, akiket igazából semmi más nem érdekel, csak ez a világ; vagy akik idegen, pogány vallások istenségeit éppúgy tisztelik, mint a Szentírás Istenét.
Mi ezzel a probléma? Az, hogy a kegyelemről alapvetően kétféleképpen lehet gondolkozni, de ezek közül csak az egyik helyes. Sokan úgy fogják fel, hogy Isten bűnbocsátó kegyelme arra adatik számukra, hogy nyugodtabban éljék ugyanazt az életet, amit a kegyelem és a bűnbocsánat nélkül csak erős lelkiismeret-furdalással tudnának élni. „Hiszen Isten és Jézus annyira jó! Csak nem fog a pokolba taszítani! Hiszen ő a bűnösök és a vámosok, prostituáltak barátja” – remélik. Szélsőséges esetet említve: a maffiózó kifújja pisztolya csövéből a füstöt, miután lelőtte az ellenséges banda tagját, majd megcsókolja hálából győzelméért a nyakában függő szűzanya-medált. A minden bajnokság után egy-két hétig kicsapongó, mindig más nőkkel látható sportoló pedig buzgón imádkozik a meccset eldöntő tizenegyesek alatt, s ha sikerül gólt rúgnia, többször egymás után keresztet vet – rajongótábora pedig még jobban tiszteli ezután, és esetleg követi is sajátos vallási felfogásait, melyek lényege talán az, hogy a sztárok magától értetődő módon mind üdvözülnek. De mi köze mindennek a kereszténységhez?
Sokkal többen vannak ma Európában és Amerikában, a „keresztény civilizációban”, akik ezt így értelmezik és fogják fel, mint az ellenkező vélemény képviselői, azok, akik a kegyelemről és a bűnbocsánatról úgy gondolkoznak, hogy az kifejezetten a bűnökből való megtérésre, az életmód bibliai irányba történő megváltoztatására adatott. Pedig „szelíd, szerető, halk szavú, mindenkinek megbocsátó Megváltónk”, Jézus, akiben a fenti nézet képviselői is szeretnének reménykedni, határozottan erre az utóbbi álláspontra helyezkedett, apostolaival együtt (lásd keretes szövegünket). Jézus példázata szerint, melyet a megtérés kérdése kapcsán mondott el, a bűnös ember ahhoz a fügefához hasonlít, amely nem terem gyümölcsöt. Isten, a gazdája, el akarja pusztítani, ám a vincellér, Jézus Krisztus, kér még bizonyos haladékot, mondván, hogy még egy évig mindent meg fog adni a fa számára (felássa, megtrágyázza), hogy gyümölcsözhessen, s ha úgy sem fog teremni, a tulajdonos kivághatja. A kegyelem tartalmazza ezt a „mindent”, az életünk „felásását” és „megtrágyázását”, valamint az időbeli haladékot az elmaradt jó cselekedetek pótlására és a rosszak elhagyására. Jézus Megváltása, a bűnbocsánat és mindaz az áldás, bölcsesség, erő, ismeret, békesség, amely a kegyelemből fakad, azért adatik számunkra, hogy ezek segítségével teljes szívünkből megtérjünk, nem pedig csak azért, hogy jobban érezzük magunkat, és nyugodtabb lelkiismerettel vétkezzünk tovább.
Hasonlóképp gyakran idézik világi és vallásos körökben azt a történetet, amelyben Jézus a házasságtörő asszonyt kimenti vádlói kezéből, és ő maga sem kárhoztatja bűnéért. Ez tökéletesen igaz. A történet utolsó mondatát azonban általában kevéssé hangsúlyozzák.
Jézus ugyanis a halálos ítélettől megmenekülő, kegyelmet kapott asszonytól így köszön el: „Eredj el, és többé ne vétkezz!” (Jn 8:11)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése