Volt egyszer egy szegény ember, akinek az egyetlen jelentős vagyona egy ló volt. Ez a háziállat segítette őt a szántásban, a szállításban és a gyors közlekedésben. Egy reggel látja, hogy az állat eltűnt.
– Nagy szerencsétlenség, ami veled történt! – siránkoztak a szomszédok.
– Azt nem lehet tudni – válaszolta az ember.
Másnap visszatért a ló, és magával hozott 4 másik vadlovat.
– Mekkora szerencséd van! – irigykedtek a szomszédok.
– Azt nem lehet tudni – válaszolta az ember.
A következő nap a szegény ember fia be akarta törni az egyik vadlovat. Ahogy próbálta megülni, az két lábra ágaskodott, a fiú lecsúszott, és eltörte a kezét.
– Nagy szerencsétlenség, ami a fiaddal történt! – sajnálkoztak a szomszédok.
– Azt nem lehet tudni – válaszolta az ember.
Pár nappal később megjelentek a katonák, és háborúba vittek minden fiatalembert, kivéve a szegény ember fiát, aki hát törött karral nem vált volna be katonának.
Mivel mi a történet közepén vagyunk, és nem látjuk a végét, sokszor az az érzésünk, hogy nagy szerencsétlenség történt velünk.
Ilyenkor jó, ha fölidézzük Jeremiás gondolatait: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.”
Ha valaki, hát Isten tudja, hogy mi a történetünk vége. És biztosak lehetünk benne, hogy ő valami nagyon jót készít a számunkra.
Úgy hogy ha most úgy is tűnik, sorsunk nem alakul éppen úgy, ahogyan elterveztük, sőt, úgy érezzük néha, hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok, akkor kapaszkodjunk Isten ígéretébe, mert ő a mennyországot tartogatja számunkra.
Bejegyezte: Árvai Tamás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése