Négy héten át a világom leszűkült a fiam betegágyára, a röntgenszobára, a terápiás folyosóra, az alagsori büfére. Fogalmam sem volt, mennyi ideig lesz még kórházban a fiam, vagy mi vár ránk, ha majd kikerül onnan. Az orvosok válasza mindig ugyanaz volt: „Semmi biztosat nem tudunk még mondani”.
Mielőtt az ittas sofőr elütötte volna a gyermekemet, erős voltam. Nem mintha azelőtt nem érték volna próbatételek a hitemet. Dehogynem érték. De ez most más volt. Most az összetört, súlyosan megsérült gyermekem mások kezébe került, és én nem tudtam segíteni rajta.
Hazafelé autózva mélyen a lelkemben ezek a szavak szólaltak meg:
Mikor gyenge vagy, akkor vagy erős.
Nem volt értelme. Bármi voltam, de erős az nem.
Otthon megfürödtem, s aludtam egyet. Utána elővettem a bibliámat, és kikerestem ezt az igét. Pál szavai voltak: „mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.”
Az apostol „tövist kapott a testébe”. Nem tudjuk meg a Szentírásból, mi volt ez a tövis, de azt tudjuk, hogy olyasmi, amitől önmagától nem tudott megszabadulni. Imádkozás közben Isten arra tanította Pált, hogy amikor saját ereje végső határáig ér, akkor érkezik segítségül az Istené.
Ezt nem lehetett félreérteni. Mint Pál, én se lehettem volna ennél gyengébb. Anyaként semmire se vágytam, csak hogy jól legyen a gyermekem, és magunk mögött tudhassuk ezt az egészet. Arra vágytam, hogy újra itthon legyen. Kimerítettek a hosszú kórházi éjszakák a rövid és keskeny gyerekágyon, s a nappalok, amikor erős fájdalommal küszködő gyermekem mellett próbáltam helytállni.
De Isten meg akart tanítani valamire. Amit mindaddig nem értettem meg.
Nem nekem kell mindig az erősebbnek lennem. Míg én a fiamat ápoltam, Isten ápolt engem.
Egy évnyi terápia és imádkozás kellett hozzá, hogy fiam meggyógyuljon. Nagyon sokszor érezte még ereje végső határán magát az anyuka.
De olyankor mindig megálltam egy pillanatra, hogy kimondjam a szavakat: „Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős.”
Az erőt nem saját képességeim, nem a kitartásom adta. Azért voltam erős, mert Isten fenntartott, feltöltött kegyelmével a legnehezebb harcok közben.
Néha, mikor ez az időszak szóba kerül, ilyeneket mondanak a barátnőim: „Suzie, abban az időben olyan valóságos volt a hited”.
Ilyenkor muszáj megmondanom nekik, mennyire erőtlen voltam. Amit ők érzékeltek, az Isten kegyelmének és szeretetének ereje volt, amivel gyengeségemet támogatta.
Küszködsz valamivel? Gyengének érzed magad? Mondd velem:
„Amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős.”
Uram, köszönöm, hogy a kegyelmed minden, amire szükségem van. Köszönöm erődet, amivel gyengeségemet megtámogatod. Felajánlom neked állandó vágyamat, hogy én legyek az erősebb, s helyébe rakom a meggyőződést, hogy a Te erőd mindig elegendő. Jézus nevében, Ámen.
forrás: T. Suzanne Eller Encouragement for today, 2012.03.02.www.proverbs31.org
fordítás:eszmelkedesek.blogspot.hu fotó:pinterest.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése