Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet öröklendő volt és kiment, nem tudva, hová megy.      Zsid. 11,8

A Szentírás röviddel egymásután számol be a bábeli toronyépítők és Ábrahám ősatya sorsáról. Az előzők fényes szárnyalásban soha el nem múló nevet akartak maguknak szerezni, és csúfosan megszégyenültek. Ábrahám olyan utat járt Isten vezetését követve, amelynek emberi mérték szerint nyomorúságba kellett torkolnia. Isten mégis Ábrahámnak adott olyan nevet, amely a mai napig az egész világon ismert, mint a mennyország fejedelmének és ,,Isten barátjának" neve (Jak. 5,23). Ábrahám életében még több csodálatos ellentétet is találunk a 2.Kor. 6,9 értelmében "mint ismeretlenek, mégis ismerősek, mint bánkódók, noha mindig örvendezők, mint szegények, de sokakat gazdagítók". Ábrahám olyan ember volt, aki részben könnyen, részben nehezen talált otthonra. Könnyen otthonra talált, mert amikor Isten azt parancsolta neki, hogy menjen ki hazájából, ő engedelmeskedett és hamarosan új otthonra lelt. Nem kellett neki ehhez sem saját ház, sem jó barátok és ismerősök az emberek közül. Csak egyre volt szüksége: arra a bizonyosságra, hogy Isten rendelte arra a helyre, ahol van. Ezzel a bizonyossággal a szívében a jövevénység minden nélkülözése jelentéktelen volt neki. Istenével a legtávolabbi és legelhagyatottabb vidéken is otthon volt. Másfelől azonban Ábrahám nehezen talált otthonra. Jövevénynek és vándornak tartotta magát e földön (Zsid. 11,13). Várta az alapokkal bíró várost, amelynek építője és alkotója Isten (Zsid. 11,10). Jóllehet Ábrahámnak nagy vagyona volt, s gyakran hosszabb ideig tartózkodott egy helyen, mégsem lett itt lent otthonossá soha. Ábrahám ősatyja azoknak, akik csak akkor lesznek majd otthon, amikor a mennyei Jeruzsálemet elérik.