A csoda csak akkor hoz változást, ha hagyják, hogy a szívet is megérintse.
Magyarázat
A „kényszerítette” azt jelenti, hogy újjáteremtő Jézusunk akarata szerint kell (kellene) élnünk, ha át akarunk érni a „túlsó partra”. Beszállunk élethajónkba, és indulunk „előre”. Lelkipásztori szolgálatom kezdetén ugyanígy éreztem magam, mint itt a tanítványok. Ott voltam egy alig ismert embercsoport (gyülekezet) hullámzó taván. Teljesen egyedül kellett megvívnom harcaimat a „tenger” közepén. Küszködtem az evezéssel, mindent nekem kellett „kitalálnom”, állandó „ellenszelek” eltérítő nyomását korrigálnom.
Olyan helyzetben találtam magam, mint ezek a kezdő „emberhalászok” a háborgó tengeren. Kétségbeesve kiáltozni kezdtem: „Uram! Ments meg minket, mert elveszünk!” – Pedig ő ott volt azonnal, és hirtelen „nagy csend lett” (Mt 8,25). Meglepetésemben még az evezőlapát is kiesett a kezemből.
Csak hálálkodni tudtam, reménykedve és kérlelve őt: Bocsásd meg, Uram, keményszívűségemet, nézni bátor, látni rest szemeimet, félelmeimet. Ha más mondaná, el se hinném, hogy nem okultam eddigi kudarcaimból. Pedig te „vagy!”. Bízhatom benned. Nem szabad félnem (lásd 50. v.)! Ne engedd, hogy megkeményedjék a szívem. Kapcsolatom veled legyen szilárd, meg a jellemem és a lelki tartásom is, mindvégig!
(Gerzsenyi Sándor)
„Jézus azonnal sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra, Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor látta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert szembefújt a szél, hajnaltájban elindult feléjük a tengeren járva, és el akart menni mellettük. Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. Mert a kenyerekből még nem okultak, és a szívük kemény maradt.”
Magyarázat
A „kényszerítette” azt jelenti, hogy újjáteremtő Jézusunk akarata szerint kell (kellene) élnünk, ha át akarunk érni a „túlsó partra”. Beszállunk élethajónkba, és indulunk „előre”. Lelkipásztori szolgálatom kezdetén ugyanígy éreztem magam, mint itt a tanítványok. Ott voltam egy alig ismert embercsoport (gyülekezet) hullámzó taván. Teljesen egyedül kellett megvívnom harcaimat a „tenger” közepén. Küszködtem az evezéssel, mindent nekem kellett „kitalálnom”, állandó „ellenszelek” eltérítő nyomását korrigálnom.
Olyan helyzetben találtam magam, mint ezek a kezdő „emberhalászok” a háborgó tengeren. Kétségbeesve kiáltozni kezdtem: „Uram! Ments meg minket, mert elveszünk!” – Pedig ő ott volt azonnal, és hirtelen „nagy csend lett” (Mt 8,25). Meglepetésemben még az evezőlapát is kiesett a kezemből.
Csak hálálkodni tudtam, reménykedve és kérlelve őt: Bocsásd meg, Uram, keményszívűségemet, nézni bátor, látni rest szemeimet, félelmeimet. Ha más mondaná, el se hinném, hogy nem okultam eddigi kudarcaimból. Pedig te „vagy!”. Bízhatom benned. Nem szabad félnem (lásd 50. v.)! Ne engedd, hogy megkeményedjék a szívem. Kapcsolatom veled legyen szilárd, meg a jellemem és a lelki tartásom is, mindvégig!
(Gerzsenyi Sándor)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése