Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-TÜRELMETLEN VÁRAKOZÁS

A mai napon olvasandó igeszakasz: Lk 18,1-8 1 Arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. 2 Ezt mondta: "Az egyik városban volt egy bíró, aki az Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. 3 Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben. 4 Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, 5 mégis, mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül." 6 Azután így szólt az Úr: "Halljátok, mit mond a hamis bíró! 7 Vajon az Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? 8 Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?"  "De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8) Ha Isten országa a mi reményünk és legfőbb vágyunk, kitartóan kell imádkoznunk és kopognunk a menny kapuján, míg meg nem kapjuk azt, amit kérünk. Hogy jól megértesse velünk az Úr ezt a leckét az állhatatosságról és béketűrésről, elmondott egy történetet egy asszonyról, akivel igazságtalanság történt. Annak dacára, hogy a bíró keményszívű volt, tehát olyan ember, aki Istent nem félt és embert nem becsült, az asszonynak mégis igazságot szolgáltatott végre, mert az kitartó volt. Krisztus szerint a példázat csattanója az, hogy nekünk sem kell megszűnnünk kérni azt, amit Ő megígért. Nekünk, akiknek igazságos bíránk van a mennyben. A kérdés nem az, hogy vajon a mennyei Bíró figyel-e ránk. A kérdés az, hogy az egyház folytatja-e a kiáltozást. "Amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?" És a "hit" ebben az összefüggésben a kitartó imádságot jelenti, amely állhatatosan kopog a menny kapuján. Amikor Urunk ezt a nyugtalanító kérdést tette fel (ti. "talál-e hitet...?"), azt akarta mondani, hogy mi hajlamosak vagyunk az ígéretekről lemondani, és hajlamosak vagyunk arra, hogy hozzáidomuljunk az ún. "normális élethez". Természetesnek vesszük a bűnt és elfogadjuk az igazságtalanságot, mint emberi létünk velejáróját. Vállvonogatással vesszük tudomásul, ha emberek gázolnak egymáson keresztül, és már nem is reméljük, hogy az igazak ügye győz. Elismerjük, hogy sok rossz van a világban, az egyházban és az életünkben, de úgy számolunk, hogy az ellen úgysem tehetünk semmit. A legnagyobb veszély, amely a keresztyénséget fenyegeti, nem az istentagadás, vagy az erkölcstelenség, hanem a fásultság. Az az állapot, amelyben Isten országának a látomása már nem lebeg a keresztyének szemei előtt. Már nem zörgetnek többé a menny ajtaján. Már nem hiszik igazán, hogy a Bíró figyel, és hogy az Úr eljön. Talál-e hitet? Lesznek-e férfiak és nők, akik nem a világ normáinak, hanem Isten országának vonzásában élnek?