A lélek mindaddig alvó állapotban van, míg felülrõl el nem éri õt az ébresztõ szó. Semmit sem hall, Iát vagy érez abból, ami körülötte végbemegy. Fogalma sincs a veszélyekrõl, melyek fenyegetik. Ha tûz üt ki a házban, az alvó semmit sem vesz észre mindaddig, míg a füst be nem tölti a szobát, vagy már lángok veszik õt körül. Tolvaj hatol a házba: az alvó mit sem tud róla. Rablógyilkos lép az ágyához, hogy halálos csapást mérjen rá, de õ nyugodtan alszik tovább. Ilyen annak az embernek is a képe, aki még mindig távol él Istentõl. Közömbösen, nemtörõdöm módon tölti napjait s nem gondol a veszéllyel, melyben lelke van. Nem gondol az elõtte álló romlásra sem, míg végül is már túl késõ.
Az alvó ember álmodik is, akárcsak az alvó lélek. Ez utóbbi arról álmodik, hogy nem is áll õ olyan rosszul, a helyes úton halad és végül is jó helyre visz útja. Magáról azt gondolja az ember, hogy rendes, jószívû és nem is sejti, mennyire romlott, mennyire gonosz a szíve. Vannak azután olyan emberek is, akik szándékosan altatgatják a lelkeket. Nyugtatgatják a bûnöst, ahelyett hogy ébresztgetnék. Hamis reményekkel áltatják, megerõsítik önszeretetében, önigazságában vagy könnyelmûségében. Szájaíze szerint beszélnek hozzá és ha megmozduló, ébredezõ lelkiismeretében nyugtalanság támad, igyekeznek azt elhallgattatni. A lelki alvók egymást kölcsönösen erõsítgetik a rosszban.
„Serkenj fel, aki aluszol!" - ez az Igének ébresztõ kiáltása. Az élõhitû keresztyén, az igazság élõ tanúja, aki nevén meri nevezni a bûnt s annak szörnyû következményeit nem hallgatja el, felébreszti az alvókat. A szívben egyszerre csak vágyakozás támad a békesség után és a lelkiismeret ébredezni kezd. De nyugtalan is. Hiszen még az sem kellemes, ha valakit hirtelen testi álmából riasztanak fel, de ha veszély van, az alvó mégiscsak hálás ezért és gyorsan összeszedi magát. Amikor egy lelket felébresztünk a bûn álmából, elõször talán még fel is háborodik és dühös lesz arra, aki õt a hamis biztonságból felrázta. Kényelmesebb tovább aludni. Szegény, elkábított bolondok, akik kitartóan csak tovább alszanak, jóllehet az ébresztõ kiáltás lelkiismeretükig hatolt. Viszont áldott az, aki hagyja magát ébreszteni és szemét kinyitja a valóság meglátására.
Az alvó ember álmodik is, akárcsak az alvó lélek. Ez utóbbi arról álmodik, hogy nem is áll õ olyan rosszul, a helyes úton halad és végül is jó helyre visz útja. Magáról azt gondolja az ember, hogy rendes, jószívû és nem is sejti, mennyire romlott, mennyire gonosz a szíve. Vannak azután olyan emberek is, akik szándékosan altatgatják a lelkeket. Nyugtatgatják a bûnöst, ahelyett hogy ébresztgetnék. Hamis reményekkel áltatják, megerõsítik önszeretetében, önigazságában vagy könnyelmûségében. Szájaíze szerint beszélnek hozzá és ha megmozduló, ébredezõ lelkiismeretében nyugtalanság támad, igyekeznek azt elhallgattatni. A lelki alvók egymást kölcsönösen erõsítgetik a rosszban.
„Serkenj fel, aki aluszol!" - ez az Igének ébresztõ kiáltása. Az élõhitû keresztyén, az igazság élõ tanúja, aki nevén meri nevezni a bûnt s annak szörnyû következményeit nem hallgatja el, felébreszti az alvókat. A szívben egyszerre csak vágyakozás támad a békesség után és a lelkiismeret ébredezni kezd. De nyugtalan is. Hiszen még az sem kellemes, ha valakit hirtelen testi álmából riasztanak fel, de ha veszély van, az alvó mégiscsak hálás ezért és gyorsan összeszedi magát. Amikor egy lelket felébresztünk a bûn álmából, elõször talán még fel is háborodik és dühös lesz arra, aki õt a hamis biztonságból felrázta. Kényelmesebb tovább aludni. Szegény, elkábított bolondok, akik kitartóan csak tovább alszanak, jóllehet az ébresztõ kiáltás lelkiismeretükig hatolt. Viszont áldott az, aki hagyja magát ébreszteni és szemét kinyitja a valóság meglátására.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése