Miért nem tapasztalunk több hitbeli gyógyulást?
A gyógyulásért mondott ima ünnepélyes aktus: "Isten szavában tanácsot kapunk arról, miként imádkozzunk a betegek gyógyulásáért. Az ilyen ima a legünnepélyesebb aktus, ezért soha ne vállalkozzunk rá gondos mérlegelés nélkül..."
Óvakodjunk a fanatizmustól és a hamis csodatevőktől: "Vannak, akik azt kérdezik: Miért nem imádkozunk a betegek csodálatos gyógyulásáért inkább, minthogy annyi szanatóriumot alapítunk? Ha ezt tennénk, súlyos fanatizmus ütné fel fejét soraink között."
"'Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! Nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők' (Mt 7:21-23).
Ezek azt mondják magukról, hogy Krisztus követői, pedig elvesztették vezetőjüket szemeik elől. Azt mondhatják, Uram! Uram!, és rámutathatnak azokra a betegekre, akik közreműködésükre gyógyultak meg vagy más csodára, és azt állíthatják, hogy többet kaptak a Szentlélekből és Isten erejéből, mint azok, akik megtartják Isten parancsolatait. De ők az igazság ellenségének felügyelete mellett végzik munkájukat, akinek az a célja, hogy félrevezesse a lelkeket, elterelje őket az engedelmességtől, az igazságtól és a kötelességektől. A közeljövőben még több látványos megnyilatkozása lesz e csodatévő erőknek."
Először ne gyógyulást kérjünk, hanem vessük magunkat alá Isten akaratának: "Komoly imában egyesültünk beteg férfiak, nők és gyermekek ágya mellett, és megtapasztaltuk, hogy imánkra adott válaszul Isten visszaadta őket szeretteiknek. Úgy gondoltuk, hogy imánkban - ha ki akarjuk fejezni hitünket - nem kérhetünk kevesebbet, mint az életet. Ezért nem mertük kimondani: 'ha ez megdicsőíti Istent', mert azt hittük, hogy ez kételyt és bizonytalanságot fejez ki. Aggódó szemmel figyeltük azokat, akik visszaadattak, mintha már a halál torkában lettek volna.
Láttunk néhányat - különösen a fiatalabbak közül -, akik meggyógyultak, de később megfeledkeztek Istenről. Méltatlan életükkel szomorúságot okoztak szüleiknek és barátaiknak, és szégyenére váltak azoknak, akik imádkoztak értük. Életük hátralévő részében nem Isten dicsőségére, hanem az Ő nevének gyalázatára voltak.
Ezért többé nem jelöljük ki az utat, és nem törekszünk arra, hogy rávegyük az Urat a mi kívánságaink teljesítésére. Azt mondjuk, ha a betegek élete megdicsőíti Őt, akkor adja nekik vissza az életet, de ne a mi, hanem az Ő akarata legyen meg."
Összefoglalás és imagondolatok
A Generál Konferencia Lelkészi Osztálya meghívott Utrechtbe, hogy tanácsoljam és imádkozzak azokkal az emberekkel, akik bejöttek az imaszobába. Számos csodát láttunk válaszul komoly imáinkra. Egyszer egy New Guinea-i lelkipásztor jött be. Egy nappal azután, hogy Ausztráliába, majd onnan Utrechtbe indult, kisgyermeke beteg lett. Nem tudott sem enni, sem inni, és ez a helyzet a legjobb gyógyszerek alkalmazása mellett sem változott. Az apa ara számított, hogy a csecsemő meghal. Szeretett volna hazamenni, de nem tudta módosíttatni a repülőjegyét. Indíttatva érezte magát, hogy bejöjjön az imaszobába. Hitte, hogy az evangélium minden ígérete érvényben van ma is. Néhányan leborultunk, imádkoztunk és kértük, hogy Jézus nevében gyógyuljon meg a gyermek. Másnap telefonáltunk és megtudtuk, hogy abban az órában, amikor mi Hollandiában imádkoztunk, jobban lett a gyermek és enni kért.
Először ne gyógyulást kérjünk, hanem vessük magunkat alá Isten akaratának: "Komoly imában egyesültünk beteg férfiak, nők és gyermekek ágya mellett, és megtapasztaltuk, hogy imánkra adott válaszul Isten visszaadta őket szeretteiknek. Úgy gondoltuk, hogy imánkban - ha ki akarjuk fejezni hitünket - nem kérhetünk kevesebbet, mint az életet. Ezért nem mertük kimondani: 'ha ez megdicsőíti Istent', mert azt hittük, hogy ez kételyt és bizonytalanságot fejez ki. Aggódó szemmel figyeltük azokat, akik visszaadattak, mintha már a halál torkában lettek volna.
Láttunk néhányat - különösen a fiatalabbak közül -, akik meggyógyultak, de később megfeledkeztek Istenről. Méltatlan életükkel szomorúságot okoztak szüleiknek és barátaiknak, és szégyenére váltak azoknak, akik imádkoztak értük. Életük hátralévő részében nem Isten dicsőségére, hanem az Ő nevének gyalázatára voltak.
Ezért többé nem jelöljük ki az utat, és nem törekszünk arra, hogy rávegyük az Urat a mi kívánságaink teljesítésére. Azt mondjuk, ha a betegek élete megdicsőíti Őt, akkor adja nekik vissza az életet, de ne a mi, hanem az Ő akarata legyen meg."
Összefoglalás és imagondolatok
A Generál Konferencia Lelkészi Osztálya meghívott Utrechtbe, hogy tanácsoljam és imádkozzak azokkal az emberekkel, akik bejöttek az imaszobába. Számos csodát láttunk válaszul komoly imáinkra. Egyszer egy New Guinea-i lelkipásztor jött be. Egy nappal azután, hogy Ausztráliába, majd onnan Utrechtbe indult, kisgyermeke beteg lett. Nem tudott sem enni, sem inni, és ez a helyzet a legjobb gyógyszerek alkalmazása mellett sem változott. Az apa ara számított, hogy a csecsemő meghal. Szeretett volna hazamenni, de nem tudta módosíttatni a repülőjegyét. Indíttatva érezte magát, hogy bejöjjön az imaszobába. Hitte, hogy az evangélium minden ígérete érvényben van ma is. Néhányan leborultunk, imádkoztunk és kértük, hogy Jézus nevében gyógyuljon meg a gyermek. Másnap telefonáltunk és megtudtuk, hogy abban az órában, amikor mi Hollandiában imádkoztunk, jobban lett a gyermek és enni kért.
Áldott legyen az Úr, hogy Ő meghallgatja imáinkat, válaszol azokra és csodákat tesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése