„Hiszen tudjuk, hogy a mi óemberünk megfeszíttetett vele, hogy megerőtlenüljön a bűn hatalmában álló test, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek. Mert aki meghalt, az megszabadult a bűntől.”
Pál levele a római gyülekezetnek 6:3-7
Nagypapám, aki évtizedekig lelkészként szolgált, mesélte egyszer, hogy az egyik alföldi gyülekezetében volt egy tagja, aki szentül meg volt győződve arról, ő már „megszabadult a bűntől”, azazhogy neki már nincsen semmi vétke. Bár a környezetében nem mindenki volt erről ilyen határozottan meggyőződve, ő szilárdan kitartott hite mellett, és úgy vélte, hogy Isten őt is el fogja ragadni, mint egykor Énókot és Illést. Ebben a hitben mászott föl – más magaslat nem lévén a környéken – egy hatalmas szénaboglya csúcsára, széttárta kezét, és imádkozott Istenhez, hogy ragadja magához. A boglya azonban nem volt jól megrakva, és az ima végén bedőlt, szent emberünk pedig pillanatok alatt a sárban találta magát.
– Így jár mindenki – summázta nagypapám a történetet – aki azt gondolja magáról, hogy ő már bűntelen.
Jó, jó, de akkor mit ért Pál azon a mondaton, hogy aki meghalt a bűnnek, az meg is szabadult tőle? Átnéztem az összes számomra elérhető Biblia-fordítást, de egyik sem adja vissza azt a görög szót, ami a „megszabadulni” ige mögött rejlik. Pál itt ugyanis azt a híres fogalmat használja, amivel az „Isten előtt igaznak levést” fejezi ki (Róma 3:24; 4:5; 5:1). Szó szerint tehát a kérdéses hely így hangzana: „aki meghalt, az megigazult a bűntől”. Persze ez így még mindig nem sokkal érthetőbb, hiszen mit is jelent „megigazulni a bűntől”?
Nézzük egy példát a földi igazságszolgáltatásból! Ha egy gyilkost elítélnek 15 év börtönbüntetésre, és ha ez az ember 15 év múlva kiszabadul, akkor onnantól kezdve bűnétől szabad, úgymond „igaz” ember. Tudom, ez sajnos a gyakorlatban a legtöbbször nem ilyen egyszerű, hiszen a társadalom lenézi, megbélyegzi, esetleg negatívan diszkriminálja ezeket az embereket; mégis elvben legalább is az a gyilkos, aki leülte a rá szabott büntetést, többet azért a bűnéért számon nem kérhető. Valahogy így működik ez Istennél is. Ha „a mi óemberünk megveszíttetett vele”, azaz Krisztussal, tehát ha elfogadjuk, hogy Jézus halála a mi bűneinkért következett be, és ez az esemény egyben bűneink büntetése (mint ahogy a gyilkos büntetése a börtön), akkor ez azt jelenti, hogy mi a vétkeinkért többet nem vagyunk büntethetők. „Megszabadultunk/megigazultunk a bűntől” abban az értelemben, hogy Isten igaz emberként tekint ránk.
Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Ha elfogadjuk, hogy Krisztus helyettünk halt meg, akkor egyben meg is értjük, hogy Isten mennyire szeret bennünket. Ha pedig megértjük Isten szeretetét, akkor ez örömmel tölt el bennünket. Ez az öröm pedig a környezetünkben élő emberek felé szeretet formájában nyilvánul meg. Meghalni tehát a bűnnek nem azt jelenti, hogy én jobbnak tartom a magamat a másiknál, elvágva evvel a szeretetteljes kommunikáció lehetőségét, hanem azt, hogy megváltott bűnösként szeretetet sugározni az emberek felé. Ebben az értelemben haljunk meg ma is a bűnnek!
Bejegyezte: Árvai Tamás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése