Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

De én az Úrra nézek.      Mik 7,7

Borzalmas látomást mutatott az Úr Mikeásnak népe sorsáról. Izráel fejedelmei gyűlölik a jót, és kedvelik a gonoszt (3,2). Aki jó közöttük, olyan, mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor (7,4). Ezért mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem (3,12). Mikeás mégsem esik kétségbe. Titkot ismer, amely a legszomorúbb pillanatokban is örömet és vigasztalást ad neki. Így kiált: "De én az Úrra nézek!" Felfelé irányítja tekintetét. Az emberek helyett Istenre, az ő üdvösségére néz. Minden félelem és nyomorúság ellenére megvigasztalódva mondja: "Én az Úrra nézek! Ne örülj, én ellenségem! Elesem ugyan, de felkelek, mert ha még a sötétségben ülnék is, az Úr az én világosságom." (Mik 7,7-8) Ezt a mikeási tekintetet kell nekünk is elkérnünk az Úrtól az új esztendőre. Nagyon fontos ez! - Amikor a tíz kém csak óriásokat és égig érő erődített falakat lát, mi így szólhatunk Józsuéval és Kálebbel: "De én az Úrra nézek" - s bemehetünk Kánaánba. Amikor Dávidot szidja és gyalázza Sémei, ő meg tudja magát tartóztatni Isten akarata szerint, mert nem Sémeire, hanem az Úrra néz. Amikor Józsefet be akarja hálózni Potifár álnok felesége, ő az Úrra néz, nem akar ellene vétkezni, és tiszta marad. Amikor Elizeus szolgája fél, mert Dótánt körülzárta a szíriai sereg, Elizeus egészen nyugodt marad, mert szemei az Urat és az Ő seregeit látják. Amikor egész Izráel azt gondolja, hogy Góliát a kis Dávidot felaprítja, Dávid bátran megy ellene, mert az Úrra, Megmentőjére néz. Az Úr irányítsa tekintetünket Önmagára, akkor félelem nélkül tovább vándorolhatunk.