Egy asszony történetéből tanít erről az Ige, aki hihetetlen nagy szükségben volt.
A szükség a következő módon van leírva a Királyok 2.könyve 4-ben:
"És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek. "
Az asszony egy nagyon komoly anyagi szükségben volt. Úgy látszott, az élete teljesen áldás nélküli. Képtelen volt már maga mellett tartani a legszűkebb közösségét is, a családját is. Azonban prófétatanítvány özvegyeként tudta: a megoldás nem más, mint Isten munkája. Az, hogy Istent engedi cselekedni a családjában, az életében.
Ezt ő a következő képen oldotta meg: szólt Elizeusnak és elmondta a problémát Isten emberének.
A helyzet megoldása innentől Isten munkájává vált, természetesen azonban annak függvényeként, hogy Ő tökéletesen engedett Istennek e munka során.
Sokak számára hasonló esetben a segítség azt jelentené, hogy sok pénzt kapnak. Már ezzel is elégedettek lennének. Vagy azzal is elégedettek lennének sokan, ha maga a probléma megszűnne. Az Isten általi szükség-betöltés azonban több ennél, ha Isten tölt be egy szükséget, azzal az ÚR
- nevel, formál,
- megoldja magát a konkrét szükséget,
- egzisztenciális alapot ad.
Lássuk! Elizeus " bemozdítja " az asszonyt. Figyeld, mit tesz. Elizeust azért szeretem, mert nagyon gyakorlatias. Meghallja a problémát, aztán azt mondja: nézzük meg a te mostani állapotodat.
"Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban?
Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj.
Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;"
Tudja, hogy Isten munkája elkezdődött, tudja, hogy Isten hamarosan betölti ennek az asszonynak a szükségét, mert szellemben már látta ennek az asszonynak a készségét az engedelmességre.
A megoldása ezért így kezdődik: nézd meg a befogadóképességedet. (Egy pillanatig sem az a kérdés benne, hogy lesz-e olaj vagy nem lesz, egyetlen kérdés van: mennyit vagy képes felfogni ebből?)
Nézd meg, hát most Te is, kedves Olvasó a befogadóképességedet. Állapítsd meg magadban, hogy ez elég-e neked. Elég-e az az áldás, ami az életeden van? Elég-e az a kenet-mennyiség, ami rajtad van? Akarsz nagyobb áldást? Akarsz nagyobb mértékű kenetet? Ugye nem feltételezed Istenről, hogy nem tudna többet adni? Ugye nem feltételezed azt sem Istenről, hogy képtelen lenne többet adni? Ugye azt sem gondolod, hogy Isten már kiosztotta a kenetet és számodra nem tartja szükségesnek, hogy az életeden nagyobb áldás legyen, nagyobb erővel tudd Őt szolgálni, nagyobb mértékű legyen a kenet?
Nos, ez Elizeusnak sem volt kérdés. Ő ismerte az Urat. Ő tudta, hogy ha Te kész vagy az Urat szolgálni, akkor az áldásnak egy dolog szabhat határt: a befogadóképességed.
Tágítanod kell hát a befogadóképességedet!
Isten bölcsessége, hogy Ő tudja, hogy milyen természetű áldást fog adni neked, ezért tudja, hogy milyen természetű befogadóképesség-növelésre van szükséged.
Vajon elég-e az áldás ami az életeden van? Akarsz többet? Akkor szerinted elég-e az az idő amit eddig Isten munkájára fordítottál? Elég-e az az odaszántság, amit eddig Isten munkájába fektettél? Elég-e az a szentség, amelyben eddig éltél? Növeld a befogadóképességedet az áldás számára!
Ennek az asszonynak nem volt pénze. Nem tudott többet adni az Úrnak. Nem rendelkezett gyakorlatilag semmi felett, amiből még többet tudott volna adni az Úrnak.
Elizeus azt mondta ezért: először is most ne sajnáld az időt és most kezdj el 100%-osan részt venni az Úr munkájában. Tegyél félre mindent ami nélkülözhető ebből a szempontból. Nincs kifogás, nem kérdezem, hogy ráérsz-e vagy, hogy van-e kedved. Vagy kell az áldás és megteszed, vagy nem teszed meg és akkor ne várd az áldást. Nem ad Elizeus alternativ megoldást, ne takarékoskodj az időddel, ne mérd az idődet centiméterrel, másodperccel, ha az áldásról van szó!
Elizeus tanácsának a második része szintén figyelemre méltó.
Azt mondja, hogy "kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset" Azt tanácsolja ennek az asszonynak, hogy kérjen kölcsön edényeket, még hozzá teszi: ne keveset.
Mi ebben az izgalmas?
Tudod, aki kölcsönkér, nem ingyen kér! Ha kölcsön kéred tőlem az autómat, akkor nem ingyen kéred azt. Odaadod érte a becsületedet. Milyen szavakkal kérnéd el tőlem?
"Barnabás, szeretném elkérni az autódat, s ígérem, vissza fogom adni, csak kölcsön szeretném, hogy add." Netán hozzá is tennéd: becsület szavamra!
Látod? Az asszonyt Elizeus nagyon érdekes helyzetbe hozza. Tudja, hogy nincs semmilye, sőt, két gyermek rabszolgaváltságának árával van minuszban, erre azt mondja neki, hogy tegye fel a becsületét is, a szavát, a tisztességét, azt amilye még van, mindent!
Egzisztenciálisan tehát mindent fektessen bele az Isten munkájába!
Ha Isten munkájáról van szó, ha az áldásról van szó,akkor nincs hátország! Akkor nincs vésztartalék. Vagy egész emberként mindenedet felteszed az Isten ügyére, vagy ne várd a kenetet!
De sokan elhasalnak itt és kudarcba fullad az igyekezetük, megreked az áldás... Miért?
Mert azt mondják, hogy minden szabadidőmben az Úré vagyok. Vagy azt mondják: teljesen az Úré vagyok, csak nem verem nagydobra, nem szeretném, hogy kellemetlenségem legyen a feletteseim, a főnököm, vagy a kollégáim előtt.
Ennek az asszonynak a vagyoni mérlege nulla volt, sőt, mínusz. Amilye volt, a becsülete, a tisztessége, a szava hitele. Elizeus (Isten Szelleme által vezetve) azt mondja: asszony, mindent fektess bele most, ha csakugyan kell neked az áldás Istentől.
Hát ezt jelenti a befogadóképesség növelése.
Mondd, a te befogadóképességedet lehetne-e még növelni? Ugye, igen! Ugye még mindent nem fektettél bele Isten munkájába? Engem is egy ideig visszatartott az egzisztenciám. A "mit szólnak mások" kérdése. Aztán el kellett döntenem: vagy akarom az áldást, a kenetet Istentől, vagy emberektől várom. Aztán hamar eldöntöttem, hogy nem érdekel engem semmi, majd Isten fog rólam gondoskodni, nekem az első az áldás. A kenet nélkül nem akarok egy lépést sem tenni!
Neked is ez a kérdés: meddig tudsz ebben elmenni? Látod? Elizeus nem szab az asszonynak mértéket. Nem mondja, hogy 14 db. edényre van szükséged. Itt Isten rád bízza a döntést. Amennyire képes vagy egzisztenciálisan mindent befektetni Isten munkájába, azzal egyenesen
arányos lesz az áldás mértéke az életeden. Ha 50%-nyit fektetsz be, akkor fele lesz az áldás is. Ha feladod fél óra múlva, akkor hamarabb elapad az áldás. Az asszonynak azt mondja: "de ne keveset"!
Neked hol van az a határ, amikor azt fogod mondani, hogy ennyi neked elég? Amikor Isten megbízatásában cselekszel és arra gondolsz: már elég, akkor vedd tudomásul, hogy ezt az áldásra mondod. A kenetre mondod ki.
És hát azt is nézzük meg, hogy mi lesz mindennek az eredménye.
Az asszony megtette amit Elizeus kért, s az eredmény: töltötte az olajat, ameddig volt mibe. Amikor elfogyott, akkor abbahagyta. Elvitte az olajat, eladta, ennek az árából kiváltotta a rabszolgaság fenyegetéséből a két gyermekét, sőt, megélhetést is biztosított belőle hármuknak, vagyis ha belegondolunk, ez az asszony elindult és éjt nappallá téve meg nem állva kérte a korsókat, járta a házakat, zörgetett, aztán zörgetett újra, ment és rábeszélte az embereket, hogy bízzanak meg benne, nem akar rosszat, hallgassák meg és adjanak neki egy-egy korsót.
Tudod mit vár tőled Isten? Hogy tedd ugyanezt, de nem korsót kell kérned, hanem örömhírt mondhatsz, azaz gyakorlatilag te vagy az aki ad... mégis, mennyi kifogásunk van, hogy nem tesszük, igaz? Ha már három helyre elmegyünk egy nap, ha már két emberrel beszélünk egy nap, olyan "szelleminek" érezzük magunkat tőle... s talán ezért olyan kevés az áldás, Isten gyermeke az életeden, nem? Mert kettő után, három után megállsz és elégedett vagy...
Sokan meg el sem indulnak, mert féltik az egzisztenciájukat. sokan be sem merik hangosan vallani, hogy kevés a kenet az életükön, többet akarnak, mert mit szólnak a felettesek, mit szólnak a munkahelyen a kollegák, stb.
Hát figyeld meg, mi lett abból, hogy ez az asszony nem féltette az egzisztenciáját, hanem mindent, MINDENT belefektetett az Úr munkájába: Isten egy teljesen új alapokon álló vadonatúj egzisztenciát épített neki ebből!
Isten nem a meglevőt javította fel egy kicsit, hanem egy teljesen vadonatúj egzisztenciával ajándékozta meg ezt az asszonyt. Ennek az asszonynak az odaszánása pedig látványos volt, látható és eredményes. (De jó, hogy a fél odaszánás sokszor nem látványos és nem eredményes, pedig sokan keseregnek és eredményt várnak, de így legalább az emberek nem hiszik, hogy fél odaszánásért is megáld az ÚR, hogy Őneki a fél is elég)
Szóval a látványos, teljes odaszánás eredménye is látványos lett. Ennek az asszonynak nem volt többet kérdése, hogy hogyan győzze meg a gyermekeit arról, hogy van Isten. Nem volt kérdése, hogy hogyan értesse meg a családjával, hogy jó az Úr és él és gondoskodik! Azonnal bizonyságtevő lett az élete és Isten azonnal fényesen hitelesítette az életét.
Szeretnél-e ekkora áldást? Akkor Isten most neked mondja: mennyid van? Mit van? Gyerünk, barátom, növeld a befogadóképességed, azaz fektesd most be 100%-osan mindenedet, teljesen, semmit nem visszatartva, egzisztenciálisan is teljesen magadat, szánd oda magad és szánj oda mindent!
"De ne keveset! " Mert Isten kész már arra, hogy betöltse áldással, betöltse kenettel az életedet. Amit Ő akar adni, az sem kevés... gyerünk, mond ki neki: Itt vagyok Istenem és most mindent Neked akarok szánni, töltsd be az életemet a Te áldásoddal és áraszd ki rám a kenetedet! "...de ne keveset"!
(P.Szabó Barnabás)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése