Ruth könyve 4. Megváltva

1.rész:
http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/ruth-konyve-1-visszateres-az-urhoz.html

2.rész:
http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/ruth-konyve-2-az-aldashoz-vetezo-ut.html

3.rész:
http://mennyeikincseslada.blogspot.de/2017/05/ruth-konyve-3-szovetsegkotes.html

Végre elérkeztünk oda, amiért Ruth Könyve megíratott. Láthattuk az Istentől eltávolodó ember útját, a megtérés, a visszatérés, az alázat útját az áldáshoz, a szövetségkötést, s most pedig a csodát... azt, amiért érdemes élni. A csodát, ami a tiéd is lehet!

Ruth 4.1 Boáz odament a városkapuhoz, és leült. És amikor arra ment az a közeli rokon, akiről Boáz beszélt, ezt mondta: Kerülj erre, ülj ide, atyámfia! Az odament, és leült. 2 Azután maga mellé vett Boáz tíz embert a város vénei közül, és ezt mondta: Üljetek ide! És azok leültek. 3 Ekkor azt mondta Boáz a legközelebbi rokonnak: A Móáb mezejéről visszatért Naomi el akarja adni azt a darab szántóföldet, amely rokonunké, Elimeleké volt. 4 Azt gondoltam, hogy tudomásodra hozom, és megmondom: vedd meg az itt ülők előtt, népem vénei előtt! Ha vállalod a rokoni kötelezettséget, vállald; de ha nem vállalod, mondd meg nekem, hadd tudjam! Mert rajtad kívül nincs más közeli rokon, utánad már én következem. Ő így szólt: Vállalom. 5 De Boáz ezt mondta: Amikor a szántóföldet megveszed Naomitól, a móábi Ruthot, a meghaltnak a feleségét is el kell venned, hogy fenntartsd a meghaltnak a nevét örökségében. 6 Erre azt felelte a közeli rokon: Azt nem tudom magamra vállalni, mert akkor a saját örökségemet teszem tönkre. Vállald magadra az én rokoni kötelezettségemet, mert én nem tudom vállalni! (...) 11 A kapuban levő egész nép ezt mondta a vénekkel együtt: Tanúk vagyunk! Adja az ÚR, hogy ez az asszony, aki a házadba megy, olyan legyen, mint Ráhel és Lea, akik ketten építették föl Izráel házát. Gyarapodjál Efrátában, legyen híres a neved Betlehembe 12 Legyen olyan a házad, mint Pérec háza, akit Támár szült Júdának, annak az utódnak a révén, akit majd az ÚR ad neked ettől a fiatalasszonytól! 13 Elvette tehát Boáz Ruthot, és az a felesége lett. Bement az asszonyhoz, és az ÚR megadta neki, hogy teherbe essen; és fiút szült. 14 Akkor ezt mondták az asszonyok Naominak: Áldott az ÚR, aki nem hagyott most téged rokoni támasz nélkül! Legyen híres a neve Izráelben! 15 Legyen ő életed megújítója, és gondviselőd öreg korodban! Hiszen menyed szülte őt, aki szeret téged, és többet ér neked hét fiúnál. 16 Naomi pedig fogta a gyermeket, ölébe vette, és dajkálgatta. 17 A szomszédasszonyok nevet adtak neki, és azt mondták: Fia született Naominak! És elnevezték őt Óbédnak. Ez volt Dávid apjának, Isainak az apja. 18 Ezek Pérec utódai: Pérec nemzette Hecrónt. 19 Hecrón nemzette Rámot, Rám nemzette Amminádábot, 20 Amminádáb nemzette Nahsónt, Nahsón nemzette Szalmónt, 21 Szalmón nemzette Boázt, Boáz nemzette Óbédot, 22 Óbéd nemzette Isait, Isai pedig nemzette Dávidot.

Végig követtük az előzőekben Ruth Könyve történetét, benne Naomi és Ruth életén keresztül Isten szemléltette nekünk az áldáshoz vezető utat, kezdve onnan, hogy felismerjük, hogy nem vagyunk a helyünkön, amikor megtapasztaljuk a hanyatlást, a romlást és felismerjük, hogy az Úrnál van helyén az életünk, vissza kell tehát találni az Úrhoz. Foglalkoztam az áldáshoz vezető úttal, amelyen a lépéseket alázattal tette meg Ruth, alázattal és hálaadással. Majd eljutottunk oda, hogy az Úrhoz találás, az Úr előtti alázat és hálaadás valóban megnyitja számunkra az áldás állapotát, azonban ebben szükséges, hogy stabilan, szövetségi alapon legyünk, s ne ad-hoc, amikor éppen szükségünk van rá. Fel kell ébredjen benned az Úrhoz közeledés, a megtapasztalt áldás alapján a szövetség igénye, szükségszerűsége, hiszen Isten gondoskodik rólad, de Isten mellett el is kell kötelezned magadat.

Igen ám, csak van még egy probléma. Ez a földi világ amiben élsz és ennek a törvényszerűségei, amelyek kötnek. Hogyan tudsz teljesen mindent átadni az Úrnak, hogyan tudod teljesen rábízni magadat, ha alá vagy vetve mégis a világ törvényszerűségeinek? Hogyan és mi módon tud Isten téged megszabadítani ez alól, hogy felszabadultan köthesd Hozzá az életed és járhass, élhess az Ő áldásaival? Erről szól a mai történet, Ruth könyvének befejező része. A szövetségkötés ugyanis nem pusztán azt jelenti, hogy a kapcsolatod Istennel szövetségi alapon fog állni, s nem csak azt, hogy a korábbi ad-hoc kapcsolat helyett egy állandó kapcsolat van közted és az Úr között. Ennél is többet készített el az Úr.

Boáz, akivel Ruth immár szövetségi alapra helyezte a kapcsolatát, nem kerül meg egy nagyon fontos dolgot, amit neked is tudnod kell, aki Istennel szövetséget kötsz. Ruth szövetséget köt vele – ám az élete felett mégsem rendelkezhet szabadon. Van egy „közelebbi rokon”. Egy „közelebbi rokon”, akinek joga van mindahhoz ami Ruthé és Ruthhoz magához is. Egy „közelebbi rokon” aki bármikor előállhat és elragadhatja Boáztól Ruthot. Egy „közelebbi rokon” akit nem lehet megkerülni. Akivel egyszer mindenképpen találkozna Ruth, s aki akkor azt mondaná: "szövetséget köthetsz te akárkivel, akivel csak akarsz, de az a szövetség addig nincs érvényben, amíg nekem jogom van hozzád. Nem írhatja felül a jogaimat, nem érvényes, nem vagy szabad, nem rendelkezhetsz magaddal szabadon, bármikor elvehetem ami nekem jár és amid van, te magad is, mindez az enyém, engem illet, nekem jár mert nekem van elsőként jogom hozzád."
Ezt ismerte fel Boáz és ezért ment elébe ennek a „közelebbi rokonnak”. Érdekes, ahogy tárgyal vele: „Kell-e a föld, kellenek-e a javak” - „Igen, kell” mondja a rokon. „Kell-e mindaz ami vele jár?” - igen kell, az én jussom, mondja a „közelebbi rokon” amikor így felel: „Vállalom” De Boáz tovább megy: „Rendben, vállald, de nem csak elvenni van jogod, kötelességed, hogy adj is, gondoskodj Ruthról, gondoskodj az ő életéről és gondoskodj utódokról a számára” - és itt meghátrál a „közelebbi rokon”. Adni – azt ő már nem tud, csak elvenni tud. Jussa neki van, neked nincs. Vajon ki az a „közelebbi rokon” aki csak elvenni tud, de nem tud adni neked életet? Ki az a „közelebbi rokon” aki csak azt tudja, hogy mi jár neki, de sosem adja meg azt ami neked jár, aki nem gondoskodik rólad, de elveszi ami az övé, akit nem érdekel az életed, a boldogságod, a szükséged, csak mindent akar amit birtokolsz? Ilyen a világ és ilyen a gonosz hatalma. „Járnak” neki a dolgok és kegyetlenül be is hajtja. Adni nem tud csak ígérget és végül elvesz mindent. Minden nappal fogy az életed, minden nap kevesebb lesz az erőd, s hiába gyűjtesz többet – egyszer eljön a nap amikor mindened az övé lesz, mindent át kell adnod Őneki.

Boáz az Isten embere elébe megy a „közelebbi rokonnak”, s mint egy előkép mutatja meg, Isten hogyan akar gondoskodni rólad. Isten Igéje alapján minden embernek van egy ilyen „közelebbi rokona”. A mi döntésünk következtében, s a mi döntésünk következménye képpen. Az ember döntött úgy, hogy elszakad Istentől, az ember döntött úgy, hogy eltávolodik Istentől, s az ember döntött úgy, hogy innentől, hogy a bűnt választotta, joga van az életéhez a halálnak, az ördögnek, a kárhozatnak. Elimelek döntött úgy, hogy eltávolodik Istentől és elhagyja helyét, amit az Úr jelölt ki neki, ennek a döntésnek a következménye, az ő bűnének a következménye lett a fiai vége is, s ím elközeledett az idő, amikor a „közelebbi rokon” mindent elvehet...
Hatalom alá vetettek vagyunk, a bűn hatalma alá vetettek. S a bűn mindig benyújtja a számlát. Mindig elveszi ami jár neki. Derékba tör életeket, betegségekkel lopja meg az életedet és rombolja, pusztítja. Fogságban tart, élsz és dolgozol, de semmid sem marad, semmit nem ad, mindenért neked kell megdolgozni, mégis: semmit sem vihetsz magaddal, mert mindened őt illeti, minden az Övé. Ez világ hatalom alá vettetett. Az első emberpár bűnesete óta ezen a világon a világ hatalma diktál és ígér, csábít, aztán elveszi ami jár. De az az Isten, akivel szövetséget akarsz kötni, az Élő Isten, az Úr, aki szeret téged, nem akarja, hogy a világ hatalmában maradj. Nem akarja, hogy jogot formálhasson rád akinek a törvénye alatt vagy még, aki egyszer mindent elvesz, ha Ő nem lép közbe... ám Isten közbelép.

Hányszor volt már, hogy elhatároztad: Benne maradsz, kötöd magad a szövetséghez, amit Vele szándékozol kötni, ragaszkodni fogsz Hozzá minden áron. Aztán egyszer csak jön a kísértő és benyújtja az „igényét”. Igényét az idődre... igényét a pénzedre. Igényét a gyermekedre... nem, nem az Úr szerint kell nevelned, hanem a világ szerint. Nem, nem az Úrnak kell adnod, hiszen a testednek szükségletei is vannak, gyűjts inkább magadnak, úgysem vihetsz semmit magaddal a túlvilágra. S az időd? Ami egyre fogy, amit egyszer elvesz és elragad – még ő igényli, még ő lopja? A világ? Azt sem adhatod Istennek, hiszen milyen drága az idő... - s látod, azt is elveszi végül...
Akárhova menekülsz előle, utolér, akárhova menekülhetett Elimelek, utolérte, s Mahlon és Kiljon is követte az apját... könnyebb élet kell Isten nélkül? Mikor érted meg, hogy ha Istentől eltávolodsz, kiszolgáltatott leszel és akinek kiszolgáltatod magad, az adja meg a „jussodat”? Ha nem a te életedben, akkor a gyermekedében. Ha nem ma, akkor holnap. Ruth is hiába panaszkodott volna, hogy „ez nem az én életem rossz döntése volt, erről nem tehetek, már rég volt, és én vétlen vagyok benne”... a „juss” az „juss” és oda kell adnod egyszer.

De akkor kicsoda szabadít meg ettől a „közelebbi rokontól?” Kicsoda szabadít meg engem?
Az apostol így írja: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” (Róma 7.24) És megadja a választ is: „Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus!” (Rm.7.25)
Amit Boáz tesz, azt teszi veled, azt teszi feléd az Úr Jézus. Nem fut a „rokon” elől. Nem bujkál és nem elrejteni akar téged a „közelebbi rokonod” szeme elől. Nem akarja, hogy szövetségben de mégis rettegésben kelljen élned vele, mint akit bármelyik pillanatban elragadhatnak ebből a szövetégből. Isten nem köt úgy szövetséget, hogy áltasson téged... élj úgy, mintha hozzám tartoznál, de tudod te is és én is, hogy a világhoz tartozol és egyszer úgyis az övé leszel, amikor benyújtja az igényét rád, s amikor lejár az időd... övé lesz az életed. Sokaknak megrendül a hite Istenben, és sokszor a világ rendíti meg a hitünket amikor azt mondja: „Ó, ti keresztények, mire jó a hitetek, hiszen ugyanúgy meghaltok, hiszen csak bebeszélitek magatoknak ezt az egész üdvösség-dolgot meg örök életet. Ti is emberek vagytok, ti is meghaltok. Ti sem éltek örökké, rátok is a világ törvényei vonatkoznak és kész... De nem... valamit nem tud még a „közelebbi rokon”...
Jézus elébe megy ennek, aki fenyegeti az életedet. Oda megy hozzá, szembeszáll a kísértővel. Isten nem csak elkötelezettséget vár, hanem tesz is azért, hogy ha elkötelezted magadat, megszabadulhass a törvény alól, ami alá vagy vetve, a bűn és a halál törvénye alól.

Szembe ment a kísértőddel Jézus, mielőtt elkötelezted volna magad felé, Ő már bizalommal, hittel, szeretettel megtette. Elébe ment és megadta ami jár neki: a halált, a bűnös halálát. Emberré lett és Magára vette a bűneinket és az életét adta. Jézus „kifizette” a „legközelebbi rokont”. Ha Mellette kötelezed el magad: akkor joga van elé állni és azt mondani: jogod volt mindent elvenni tőle, de ő Mellettem kötelezte el magát és én nem elvenni akarok tőle, hanem adni, teljes szabadságot adni. Tudja ezt a halál adni? Tudja ezt a kísértőd adni? Nem tudja... ettől meghátrál.

Jézus előképe a történetben Boáz. Bemutatja, hogy ha elkötelezed magadat Mellette, akkor Ő kiszabadít téged abból a kötöttségből, ami csak elvesz, de nem ad, abból a kötöttségből, ami igényt támaszt rád, de nem ad áldást. Kiszabadít abból a kötöttségből, amivel törvény alatt rekesztve nem tudsz szabadon és boldogan élni, hanem közeledsz egyre inkább a vég felé, amikor mindent ki kell engedned a kezedből és semmid sem marad.
Ha elkötelezed magadat Mellette akkor Ő felszabadít téged a világ törvénye alá vetettség alól, a bűn és a halál törvénye alól és nem csak gondoskodást ad, hanem többet annál: kiteljesedett, felszabadult, boldog életet, amely nem a halál felé tart, hanem az élet felé, az örök élet felé. Ami nem a vég felé tart hanem a folytatás felé. Ami nem az elmúlás felé, hanem az újjászületés felé.
Ruth elkötelezte magát Boáz felé és Boáz letörte róla az igát, felszabadította egy új életre. Ezt az életet hozza el neked Krisztus. Azt az életet ami nem a menekülés élete, hanem a szabadság és a bizalom élete, a győzelem élete. Mert Isten azt mondja: Bízzatok én legyőztem a világot! Ne féljetek szembenézni vele, ne meneküljetek előle, nézzetek szembe vele, de tudjátok: Én győztem és kifizettem az árat.

Képzeld el magadat, hogy most kisgyerek vagy. Képzelj el egy családot, akik elmennek a Vidámparkba. A kisgyerek várja már izgalommal a játékokat, ám az ajtóban ott egy nagy és fekete és félelmetes és kopasz és nagyon szigorú kinézetű security-s ember, egy biztonsági őr és egyszer csak az útját állja a kisgyereknek, mint ahogy az életed végén ott áll a halál és nem menekülhetsz előle, szembe kell nézned vele. És akkor az a nagy és fekete és mogorva és kopasz és irtózatosan dühös biztonsági őr rárivall a kisgyermekre: „Itt te nem mehetsz be! Hol van a jegyed” És akkor te felkiálthatsz és bátran a szemébe nézhetsz és azt mondhatod: „Az Apukámmal vagyok ő már kifizette!” És a mogorva nagydarab kopasz biztonsági őr … félreáll! Így állhatsz majd és nézhetsz szembe a halállal, a nagy realitással, a hatalmas fekete, gonosz kinézetű halállal és mondhatod neki, hogy „Értem már kifizette az Atyám az árat” és félre kell majd állnia az utadból és te bemehetsz oda, ahol nevetés van!

Tudod, ez az igazi realitás. A világ azt mondja, ott majd akkor mindent elveszek tőled. Elveszem az idődet, mert lejárt, elveszek mindent tőled, de Jézus azért jött el erre a világra, hogy te majd akkor mondhasd azt: „Igen, szembenézek veled, de tudd, hogy nekem nem járt le az időm, hanem most kezdődik!” Ez az igazi szabadság. Amikor nem kell egy életen át menekülnöd ettől a pillanattól, hanem végig ott lehet benned a bizalom, a reménység, a tudat, az igazi realitástudat: szembe nézett már Jézus a te „legközelebbi rokonoddal”, akinek jussa voltál, akinek joga volt rád és kifizette érted az árat, eleget tett mindenért és ez a szabadság, ez az igazi realitás, ez az igazi valóság és ez az az élet amit érdemes élni, így érdemes csak élni – örökké.