"Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Fülöp?" (Jn 14,9)
Urunk mindig újra csodálkozni kénytelen rajtunk - elámul azon, mennyire nem vagyunk egyszerűek. Saját vélekedéseink tesznek ostobává bennünket. Amikor egyszerűek vagyunk, soha nem vagyunk buták. Folyton okoskodunk. Fülöp valami falrengető titok kinyilatkoztatását várta, de nem abban az Egyetlenben, akit ismert. Isten titka nem a következendőkben van elrejtve, hanem a "most"-ban. Mi pedig azt várjuk, hogy valami eget-földet megrázó esemény formájában ölt majd testet. Lehet, hogy nem állunk ellent Jézusnak az engedelmesség dolgában, de valószínűleg fájdalmat okoztunk neki kérdéseinkkel. "Uram, mutasd meg nekünk az Atyát". Válasza egyenes: "Itt van Ő; vagy mindig itt van, vagy egyáltalán sehol sincs". Azt várjuk, hogy Isten jelentse ki magát gyermekeinek: Isten azonban csak gyermekeiben jelenti ki magát. Mások észreveszik ezt a kiábrázolódást, maga Isten gyermeke nem. Szeretnénk tudatosak lenni Isten felől, de nem lehetünk saját tudatosságunk tudatában, ez ép elmével nem lehetséges. Ha arra kérjük Istent, hogy tudatos szellemi tapasztalatokat adjon, vagy utunkat állja ilyen tudatos szellemi megtapasztalás, akkor fájdalmat okozunk az Úrnak. Még feltett kérdéseink is fájnak neki, mivel nem a gyermek kérdései azok. "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek!" (Jn 14,1). Nem okozok-e fájdalmat Jézusnak azzal, ha megengedem szívemnek, hogy mégis aggodalmaskodjék? Ha hiszek Jézus személyében, hitem szerint éljek. Ha engedem, hogy bármi nyugtalanítson, beteges kérdések ébrednek bennem. Olyan magától értetődő kapcsolatban kell lennem vele, amelyben mindent úgy fogadok el, amint tőle jön. Isten nem "majd egyszer" vezet, hanem mindig most. Váljék valósággá, hogy az Úr most itt van, és abban a pillanatban felszabadulsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése