Zsoltár 46:2
Mindannyian biztonságra, védettségre, oltalomra vágyunk, ami természetes. Azonban éppen a mi világunk képes ezt a legkevésbé megadni: tele van nyomorúsággal, veszélyekkel, fenyegetéssel, és még ott is ki vagyunk szolgáltatva a gazdasági és társadalmi folyamatoknak és ezzel együtt a létbizonytalanságnak, ahol éppen nem pusztítanak háborúk vagy természeti csapások (éhínség és más katasztrófák).
Egy ilyen világban egyedül Isten lehet az oltalmunk és erősségünk.
Ő ma is éppúgy meg tud szabadítani Sátán támadásaitól mint amikor egyetlen éjszaka leforgása alatt egyetlen angyala 185 ezer katonát vágott le az ellenséges táborból (2Kir.19:35), vagy éppen a tüzesen égő kemencéből mentette meg az övéit
(Dán. 3. fejezet).
Nem „rövidült meg a keze”, ahogy a Szentírás nagyon képiesen fogalmaz (4Móz.11:23) vagyis ma is képes megszabadítani minden szorultságból és bármilyen élethelyzetből.
Isten szabadítására várva azonban, nem csak arra kell vigyáznunk, hogy ne essünk a kicsinyhitűség hibájába (ti. hogy képes-e segíteni az adott helyzetben), hanem arra is, hogy ne nyilatkozzunk helyette arról, hogy mi fog történni, mit és hogyan fog intézni, hiszen miközben megszabadította Dánielt az oroszlánok verméből (Dán. 6.), a társait pedig az égő kemencéből (Dán. 3.), Keresztelő Jánost és Lázárt ugyanakkor – sok más vértanúval egyetemben – hagyta meghalni.
Lázár esetében tudjuk, hogy azért várt, hogy még nagyobb legyen a csoda. A többi esetben is bizonyosan valamilyen szempont vezette.
Ezért fontos, hogy mindig úgy gondolkozzunk és nyilatkozzunk, mint Dániel ama három társa:
„a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani… De ha nem tenné is... mi a te isteneidnek nem szolgálunk” (Dán. 3,17-18).
Bejegyezte: Stramszki István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése