„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben.”

Magyarázat

Isten országának egyik paradoxonja: a szentséget bizonyos fokú megközelíthetőséggel kell ötvöznünk a mindennapi életben, hogy hitelesek legyünk és segíteni tudjunk másoknak is. Vannak komoly és szent hívők, akik ugyanakkor semmilyen módon nem tudnak a körülöttük lévőkhöz kapcsolódni, ha egyáltalán törekszenek erre. Talán a személyiségük is zártabb, és a szentségre való felhívást úgy valósítják meg, hogy – a könnyebb ellenállás irányába mozdulva – egyszerűen megszakítanak minden kapcsolatot, amely a földi problémák világába húzná le őket. A másik végletbe tartozók viszont annak érdekében, hogy fenntartsák kapcsolataikat – mivel sok emberrel érzik jól magukat –, esetleg maguk is hívőkhöz méltatlan gyakorlatokba sodródnak.
Jézus valóságos követésével azonban az eredeti adottságaink óhatatlanul is változni kezdenek, mégpedig az ő hasonlatosságára. A hirtelen haragból és túlzott temperamentumosságból így szelídség és türelem alakulhat, az emberkerülő magatartásból pedig az emberek iránti féltő szeretet. Imádkozzunk, hogy ne a beidegződéseinknek vagy óemberi természetünknek megfelelően viselkedjünk ma, hanem az Úr Jézustól kapott új természetben járhassunk – őhozzá méltó módon!
(Nemeshegyi-Horváth Anna)