''És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?'' (Márk4:30)
Krisztus romlottnak találta a világ országait. Miután Sátán kivettetett a mennyből, felvonta a lázadás zászlaját a földön, és minden eszközzel azon igyekezett, hogy lobogója alá vonja az embereket. Egy olyan birodalom megalapítása volt a célja, amely az Ő törvényei szerint és saját eszközei által, Istentől függetlenül működik. Annyira jól haladt tervei megvalósításával, hogy amikor Krisztus meg akarta alapítani országát a földön, ekként kellett szólnia: ''Mihez hasonlítsuk Isten országát?'' A földi társadalomban semmi nem nyújtott lehetőséget az összehasonlításra. Krisztus tevékenysége szöges ellentétben állt az egyetemesen gyakorolt elnyomással és vétkek gyakorlásával. Az Ő elgondolása szerinti ország nem használ erőszakot, és annak alattvalói mit sem tudnak az elnyomásról. Krisztus nem ádáz kényúrként, hanem Emberfiaként jött földünkre.
Nem azért jött, hogy vashatalommal leigázza a nemzeteket, hanem hogy ''örömöt mondjon a szegényeknek'', ''bekösse a megtört szívűeket, szabadulást hirdessen a foglyoknak, a megkötözötteknek pedig megoldást'', és ''megvigasztaljon minden gyászolót'' (Ézsaiás könyve 61:1-2).
Nem azért jött, hogy vashatalommal leigázza a nemzeteket, hanem hogy ''örömöt mondjon a szegényeknek'', ''bekösse a megtört szívűeket, szabadulást hirdessen a foglyoknak, a megkötözötteknek pedig megoldást'', és ''megvigasztaljon minden gyászolót'' (Ézsaiás könyve 61:1-2).
Isteni helyreállítóként jött, hogy gazdag és túláradó kegyelmet hozzon az elnyomott és megtaposott emberiségnek, hogy az Ő szentsége által az elbukott és lesüllyedt ember az Istenség részesévé válhasson.
Krisztus azt tanította, hogy egyháza lelki ország. Saját maga mint a béke fejedelme lett egyháza fejévé. Személyében az Istenséggel betöltött emberi létet mutatta be a világnak. Küldetésének végső célja az volt, hogy bűnáldozat legyen a világért, hogy vérének kiontásával engesztelést szerezzen az egész emberiségért. Megváltónk a földön ''széjjeljárt, jót cselekedvén'' (Apostolok cselekedetei 10:38).
Szíve mindenkor átérezte gyengeségeinket, füle mindig nyitva volt a szenvedők jajkiáltásának meghallására, keze pedig szüntelen készen állt a csüggedt és megfáradt lelkek megsegítésére.
Mindazok, akik Krisztus országának tagjai, jellemükkel és magaviseletükkel Őt mutatják be.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése