„Ekkor azt mondta neki az ÚR: Menj, kelj ismét útra a pusztán át, Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává. Azután Jéhút, Nimsi fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a magad helyébe! És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg. De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt. Amikor elment onnan, rátalált Elizeusra, Sáfát fiára, aki éppen szántott. Tizenkét iga ökör volt előtte, ő maga a tizenkettediknél volt. Amikor Illés elment mellette, rádobta a palástját. Akkor ő otthagyta az ökröket, Illés után futott, és ezt mondta: Hadd csókoljam meg apámat és anyámat, azután követlek! Ő azt felelte: Menj, de térj vissza, mert valamit tettem veled. Elizeus otthagyta őt, de aztán vette az egyik pár ökröt, levágta, és az ökrök szerszámánál megfőzte a húst, odaadta a népnek, és ettek. Ő pedig elindult, követte Illést, és szolgálatába állt.”

Magyarázat

Villámcsapásszerű elhívás Elizeusé: napi munkáját végzi éppen, amikor Illés rádobja a palástját. Így otthagyja régi életét, még a hidakat is felégeti maga mögött (pontosabban az ökrök szerszámát), és a próféta – végső soron pedig az Úr – szolgálatába áll.
Szól ez a történet a szolgálattevők generációinak egymásba kapcsolódó láncolatáról, idősebbek és fiatalabbak egymást kiegészítő munkájáról, életbölcsesség és lelki tapasztalatok átadásáról és átvételéről, tudatosságról, alázatról, buzgóságról és engedelmességről.
Továbbolvasva az is látható, hogy Elizeus folyton Illés nyomában volt, nem akart elszalasztani egy pillanatot sem a tanulásból, s meglehetősen „ambiciózus” volt, amennyiben a mesterében lévő lélek kétszeresét kérte magának.
Vajon melyikük lehetett idegesítőbb a másik számára? Illés Elizeusnak az állandó eltünedezésével, vagy Elizeus Illésnek az állandó kérdezősködésével és „nyomkövetéssel”? De ha jól értjük: Elizeus pontosan tudta, hogy annyit nyerhet Illéstől, amennyire ő maga agilis, és neki van szüksége tanulásra. Az idősebb próféta viszont megnyugodhatott, hogy munkája folytatódik, és nem szűnik meg az ő távozásával. Bárcsak ma is több ilyen mester-tanítvány kapcsolat lenne biblikus módon a közösségünkben, hogy az idősek és fiatalok kölcsönösen erősíthessék egymást!
(Nemeshegyi-Horváth Anna)