Ha Isten bármire kér, ahhoz mindig elegendő a jelenlegi erőd. Csak kezdd el!
„Azután eljött az ÚR angyala, és leült Ofrában a cserfa alatt, amely az Abíezer nemzetséghez tartozó Jóásé volt. A fia, Gedeon, éppen búzát csépelt a présházban, hogy megmentse Midján elől. Az ÚR angyala megjelent előtte, és így szólt hozzá: Az ÚR veled van, erős vitéz! Gedeon azonban ezt mondta neki: Kérlek, URam, ha velünk van az ÚR, miért ért bennünket mindez? Hol vannak mindazok a csodák, amelyekről atyáink beszélnek nekünk, hogy hogyan hozott ki bennünket az ÚR Egyiptomból? Most meg eltaszított bennünket az ÚR, és Midján kezébe adott! Az ÚR ekkor odafordult hozzá, és azt mondta: Menj, és a te erőddel szabadítsd meg Izráelt Midján markából! Én küldelek téged! Gedeon ezt mondta neki: Kérlek, Uram, hogyan szabadítsam meg Izráelt? Hiszen az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én a legkisebb vagyok atyám házában. Az ÚR így válaszolt neki: Majd én veled leszek, és úgy megvered Midjánt, mintha csak egy ember volna. Erre ő így szólt hozzá: Ha elnyertem jóindulatodat, add nekem valami jelét annak, hogy valóban te beszélsz velem! Ne távozz el innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom ajándékomat, hogy eléd tegyem. – Az ezt mondta: Itt fogok ülni, amíg vissza nem térsz. Ekkor Gedeon elment, és elkészített egy kecskegidát, meg egy véka lisztből kovásztalan kenyeret. A húst egy kosárba tette, a hús levét meg egy fazékba, azután kivitte hozzá a cserfa alá, és odatette eléje. Az Isten angyala ezt mondta neki: Vedd a húst és a kovásztalan kenyereket, tedd le erre a sziklára, és öntsd rá a levét! Ő úgy cselekedett. Ekkor az ÚR angyala kinyújtotta a kezében levő botot, és a végével megérintette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Erre a sziklából tűz csapott ki, és megemésztette a húst meg a kovásztalan kenyereket. Az ÚR angyala pedig eltűnt a szeme elől. Amikor Gedeon látta, hogy az ÚR angyala volt az, ezt mondta: Jaj nekem Uram, ó URam, mert az ÚR angyalát láttam színről színre! Az ÚR azonban ezt mondta neki: Békesség neked, ne félj, nem halsz meg! Ezért Gedeon oltárt épített ott az ÚRnak, és így nevezte el: Az ÚR a békesség. Még ma is ott van ez Ofrában, Abíezer nemzetségének a földjén.”
Magyarázat
A bibliai elhívástörténetek sorába jól illik Gedeoné. Félelem, kifogások, kérdés kérdés hátán, és nem éppen a bizalomról tanúskodó jelkérések jellemzik ezt a folyamatot, amíg végül Izráel bírája lesz. Nem hősszerű hős, inkább teljesen emberi. Míg keze a búzacsépléssel van elfoglalva, gondolatai nyugtalanul zakatolnak: „Miért ér bennünket mindez? Hol vannak a csodák? Eltaszított bennünket az Úr…” Még a felhatalmazás után is – „Én küldelek téged” – arra hivatkozik, hogy az ő nemzetsége a legkisebb. Csupán emberi dimenziókban képes gondolkodni, nem érzi át a bátorítás súlyát: „Majd én veled leszek.”
Csak akkor eszmél és kezd igazán félni, amikor a jelkérésre válaszul tűz csap ki a sziklából. Ez már nem a körülményektől való félelem, hanem a szenttel való találkozás miatti remegés, hasonló ahhoz, amely Mózest, Ézsaiást, Ezékielt vagy akár Pál apostolt elfogta életük sorsfordító pillanatában.
Ilyen döbbenetes Isten dicsőségével találkozni, nincs többé lehetőség a kifogásokra, az egyetlen opció az engedelmesség, bármibe is kerüljön. Sajnos Gedeon élete végén mégis elbukott, és családja története is tragikusan ért véget. Óvás ez arra nézve, hogy a legkisebbet is tudja használni az Úr, ha engedelmes, de a legnagyobb is elbukik, ha elfeledkezik alárendeltségéről, és önmagában kezd bízni.
(Nemeshegyi-Horváth Anna)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése