A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsolt 62
1 A karmesternek, Jedútúnnak: Dávid zsoltára.
2 Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget.
3 Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom sokáig.
4 Meddig támadtok egyetlen emberre, miért akarjátok mindnyájan megölni? Olyan, mint a düledező fal és a bedőlt kerítés!
5 Csak azon tanácskoznak, hogyan taszítsák le a magasból. Hazugságban telik kedvük, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak. (Szela.)
6 Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok reménységet.
7 Csak ő az én kősziklám és szabadítóm, erős váram, nem ingadozom.
8 Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten.
9 Bízzatok benne mindenkor, ti népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! (Szela.)
10 Csak pára az emberek élete, hazug látszat a halandóké. Ha mérlegre kerülnek, a páránál is könnyebb mindegyik.
11 Ne bízzatok zsarolt javakban, rablott holmival ne kérkedjetek! Ha gyarapszik is vagyonotok, ne bizakodjatok el!
12 Szólott egyszer az Isten, és ezt a két dolgot értettem meg: Istennél van az erő;
13 nálad van, URam, a szeretet. Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint.
| "Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget." (Zsolt 62,2) |
Lelke csendben van, és egyedül Istenre vár. Amikor a 62. zsoltár írója így
szól, sejteti velünk, hogy előbb küzdelmes időket élt át. Most már azonban
Istenhez fordult. Benső erőt kapott, és most azt akarja, hogy mindnyájan
Istennél csendesedjünk el.
 Ezért mondja: "...öntsétek ki előtte szíveteket" (9b). Azt akarja, hogy
mindnyájan imádkozzunk. Nem egyszerűen arról van szó: "Mondjunk egy áldást,
aztán menjünk a dolgunkra." Nem! A zsoltáros ezt mondja: "Öntsétek ki ...
szíveteket", és találjatok csendet Istennél.
Itt nemcsak egy lélektani igazságról van szó, olyan értelemben, hogy az
embernek a felgyülemlett indulatait "ki kell adnia", és "fel kell
szabadulnia alóluk". Ez egy hitigazság. A megterhelt szívnek meg kell
üresednie Isten előtt, hogy aztán átélje a békességet.
Csendet és enyhülést találunk Istennél, mondja a zsoltáríró, mivel "tőle
van az én szabadításom". vagy "tőle kapok segítséget". Most, hogy
megszabadultunk terhünktől, Isten visel majd gondot ránk. Bízzatok az
Úrban. Ne várjatok segítséget emberektől, mert "a közembernek fiai" és "a
főembernek fiai" (Rev. Károli ford. 10.v.) "a páránál is könnyebb
mindegyik" (új ford. 10.v.). Olyan, mint a lehelet. Minden jót egyedül
Istentől kell várnunk.
Elméletileg persze egyetértünk. Isten bizonyosan megteszi. Minden
megoldásunk őtőle jön. Napi időbeosztásunk mégsem hagy elég időt az
imádságra. Lótunk-futunk és beszélünk vég nélkül "főemberekkel" és
"közemberekkel". Még a mi egyházi és az Isten országáért végzett munkánkban
is inkább a mindig sürgő-forgó Mártára emlékeztetünk, mint Máriára, aki
csendben Jézus lábainál ült.
Gyakorlati bizonyítékát kell adnunk annak, hogy ismerjük az ember igazi
értékét, azt, hogy mit ér igazában az imádság, és hogy micsoda valóban az a
békesség, amit Isten ad. Ez a békesség nem akadályoz meg bennünket abban,
hogy szorgalmasan dolgozzunk, de megnyilvánul abban, ahogy élünk és
dolgozunk.
Honnan jön a mi segítségünk? Erre a kérdésre nem szabad egy betanult
bibliai vers idézésével felelnünk. Az életmódunk válaszoljon rá.
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése