Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Ábel hite által még holta után is beszél.      Zsid. 11,4

Ha a Zsid. 11. első hithősét, Ábelt, Ádám fiát nézzük, elsősorban is azt látjuk, hogy életében nagy nehézségek voltak. Naponként együtt kellett élnie Káinnal, sötét, gyűlölködő, gonosz testvérével, akinek "cselekedetei gonoszak voltak" (Jn 3,12). Ábel azonban úgy élt mellette, mint igaz. Mondhatná valaki, mindenütt lehet kegyesen élni, csak a gonosz Kain mellett nem! Ő akkor is sötéten nézett, ha barátságosan közeledtek hozzá. Akármilyen elővigyázatosak voltak is körülötte, ő gyűlölködő maradt. Nem változott meg soha. Honnan vett Ábel erőt ennek a nehézségnek a legyőzésére? Az Ige ezt mondja: "hit által nyert bizonyságot afelől, hogy ő igaz". "Isten bizonyságot tett az ő áldozati ajándékairól." Isten kegyelmes tekintete volt Ábel erőforrása. Ha a világ Káinokkal volna is tele, egy Ábel akkor is békességben élhetne köztük, ha az Úr kegyelmesen tekintene rá. Istennek ezt a kegyelmes tekintetét mi a kereszt alatt nyerhetjük el, hit által. Ott fakad erőforrásunk. Ábel nagy áldást hagyott hátra. Korán meghalt rettenetes halállal. Saját testvére ölte meg. Azonban fénylő áldásnyomot hagyott hátra: "Hit által még holta után is beszél". Egyetlen szót sem ismerünk, amit Ábel mondott volna, de alázatban és igazságban való élete az istentelen testvére mellett minden szónál hangosabban beszél. Évezredeken is áthallatszik szava. Nem az a legjobb szónok, akinek legszebben cseng a szava, hanem akinek élete és példája prédikál. Isten adja nekünk Ábel hitét, amely minden nehézségen áthatol, és maradandó áldást hagy maga után!