"Abból tudom meg, hogy kedvelsz, ha nem ujjonghat rajtam ellenségem, engem pedig megtartasz, mert feddhetetlen vagyok, és színed elé állítasz örökre."
Zsoltár 41,12-13
Ritkán fordul elő manapság, hogy az erős nem elpusztítja, hanem megvédi a gyengét. Egyik nap internetes barangolás közben találtam rá erre a különös történetre:
Egy hatalmas tigris észrevett egy kis gidát a magas fűben. Egy pillanatra megdermedt, mint a ragadozók szoktak. A kis állat remegett mint a nyárfalevél. A szülei, a mamája sehol, hogy megvédjék. Ilyenkor teljesen természetes, hogy a hatalmas macska felfalja a védtelen prédát, de nem ez történt. Talán a gida gyámoltalansága, talán szomorú csendessége tette, de valami kiváltotta a csíkos bundásban a szülői ösztönöket. Nem erőszakosan, hanem védelmezőn lépett fel. Odament, megnyalogatta, teste melegével bátorította a védtelen jószágot. Milyen csoda!
Sajnos az embernek elegendő ellensége van ezen a világon ahhoz, hogy nehezen menjen a sora. Sokszor nálunk is farkastörvények uralkodnak. Az erős győz a gyenge felett. Kihasználja, eltiporja, felfalja, ha kell. Bukásainknak olykor sokan tapsolnak kárörvendően, mi pedig csak állunk védtelenül. Ki véd meg ekkor minket?
Az a különös, hogy Isten viselkedése teljesen hasonló ehhez a nagymacskához, aki az erdő királya. Azzal a különbséggel, hogy amíg ez a tigristől teljességgel szokatlan, addig a mi Atyánknál ez a természetes. Nincs nála hatalmasabb, erősebb, mégis Ő az, aki a leggyengébbet és a legelesettebbet is megvédi. Róla írták:
"A megrepedt nádszálat nem tör el, és füstölgő mécsest nem olt ki, míg győzelemre nem viszi az igaz ítéletet. És az ő nevében reménykednek majd a népek."
(Máté 10,20-21)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése