"...az Ő hozzám való kegyelme nem lett hiábavaló" (1Kor 15,10). |
Meggyalázza a Teremtőt az a mód, ahogyan mi tehetetlenségünkről beszélünk. Elégtelen voltunk siratása Istent szidalmazza, mert azt jelenti, hogy nem vesz tudomást rólunk. Váljék szokásoddá annak a begyakorlása, hogy Isten előtt megvizsgálod mindazt, ami emberek előtt olyan alázatosnak hangzik és akkor ijedten rájössz, milyen vakmerően szemtelenek az ilyen megállapítások. "Ó, nem kellene azt mondanom, hogy megszentelődtem, nem vagyok én szent." Mondd csak ki ezt Isten előtt és ott azt jelentené: "Uram, neked lehetetlen, hogy megszabadíts és megszentelj engem; vannak lehetőségeid, de nem az én számomra; annyi tökéletlenség van az agyamban és a testemben is, Uram, hogy ez lehetetlen." Talán az emberek fülének csodálatosan alázatosnak hangzik ez, de Isten előtt bizalmatlanság. És megfordítva: azok a dolgok, amelyek Isten előtt alázatról tanúskodnak, az emberek előtt éppen az ellenkezőjének tűnnek. Ha ezt mondod: "Köszönöm Istenem, tudom, hogy megszabadítottál és megszenteltél engem", ez Isten szemében az alázat tetőfoka; ez mutatja, hogy teljesen átadtad magad Istennek és tudod, hogy Ő hű. Sohase törd azon a fejed, hogy az emberek előtt alázatosan hangzik-e, amit mondasz: csak Isten előtt légy mindig alázatos, legyen Ő neked mindenben minden. Csak egyetlen kapcsolat számít: a te személyes kapcsolatod a személyes Megváltóval és Úrral. Engedj el minden mást, de ezt az egyet őrizd minden áron, és Isten véghez viszi tervét az életeddel. Egyetlen emberélet felbecsülhetetlen érték lehet Isten céljai szempontjából - és ez lehet éppen a te életed. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése