Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket. — APOSTOLOK CSELEKEDETEI 16,25.
Az ének, a dicsőítés és a hálaadás mind együtt járnak. Pált és Silást sok korbácsütéssel megverték, börtönbe vetették, és a lábaikat kalodába zárták. Éjfélkor mégis imádkoztak és énekkel dicsőítették Istent — hangosan. A többi fogoly hallotta őket!
A legtöbb ember hasonló helyzetekben siránkozna és panaszkodna. Ha olyanok lettek volna, mint néhány mai keresztény, Silás azt mondta volna: „Pál, ott vagy még?” Pál pedig azt válaszolta volna: „Hát hol lehetnék?” Silás így panaszkodott volna: „Mit mondjak, a hátam valami borzasztóan fáj. Nem értem, miért engedte Isten, hogy ez megtörténjen velünk. Tudja, hogy Őt próbáltuk szolgálni és mindent elkövettünk, amit csak tudtunk!”
Az ilyenfajta ima még beljebb vitte volna őket a bajba — ahelyett, hogy kihozta volna! Nem Isten záratta őket a börtönbe; az ördög tette. Van itt azonban egy igazság és útmutatás, ami segíthet nekünk az éjféli órában — a megpróbáltatások, a próbatételek idején —, amikor jönnek az élet viharai. Ilyenkor imádkozni kell, dicsőíteni, énekelni és hálákat adni Istennek!
Megvallás: Én dicséretet mondok és hálát adok Istennek mindenkor. Sohasem adom át magamat az önsajnálatnak. Én a dicsőítésnek adom át magamat mindenkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése