"Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, ó Isten! Mily nagy azoknak summája! " |
| (Zsoltár 139, 17) |
A zsoltáríró a teremtés alkotásaiban Isten testet öltött gondolatait látja. Minden egyes teremtett dolog Isten egy-egy gondolatának kifejezője. Milyen üres és sivár is e világ a hitetlen ember szeme előtt. A balga ember nem tudja, nem érti Isten gondolatait (Zsolt 92, 7); úgy látja, hogy a vaksors ural mindent és érzéketlenül megy el a teremtés csodái mellett. Csak a hivő ember előtt nyer mélyebb értelmet minden. A zsoltárírót különösen az ember, a teremtés e legnagyobb csodája foglalkoztatja. Ellentétben a nemekbe és fajokba sorolható állatokkal és növényekkel, minden egyes ember Istennek egy külön, testet öltött gondolata. Mint ahogy a sok millió ember közül minden egyesnek sajátos és a másokétól különböző arcvonásai vannak, így minden egyes lélek is a Teremtő külön pecsétjét viseli magán. Persze a bűn ezt az isteni pecsétet eltorzítja, letörli. Hasonlóvá válunk a sokat forgatott pénzdarabokhoz, melyeken a kép elmosódott és a felirat olvashátatlanná vált. A legtöbb ember már csak azért sem őrzi meg eredeti, isteni vonásait, mert másokhoz idomul. Így lesznek eredeti egyéniségüket elveszített tucatemberekké. Sok hiba esik a nevelés és az emberek kölcsönös egymásra való hatása tekintetében is. Nem vesszük figyelembe kinek-kinek sajátos jellegét. Szeretünk mindent és mindenkit egy kaptafára húzni. Pedig nevelni annyit jelent, hogy Isten gondolatát ragadom meg, ismerem fel a másikban és minden más mellékestől eltekintek. A lelkét akarom kiszabadítani a bűn romhalmaza alól. Minden egyhangúság és egyformaság a bűn következménye. A Szentlélek mindig valami eredetit alkot. Mindenkivel különleges módon bánik. Teljes kibontakozáshoz akarja segíteni az emberben elrejtett isteni gondolatot. Isten gyermekeit az Ige drágakövekhez hasonlítja (Zak 9, 16; Jel 21, 19), melyek csiszolás alá kerülnek, hogy sajátos ragyogásuk és színük jobban érvényesüliön. Közben érdességüket és kellemetlen éleiket is elveszítik. Így veszi a Szentlélek munkába az embert, kihozva belőle az isteni tervet. Ki akarja ábrázolni bennünk Isten vonásait, hogy az ő dicsősége ragyogását sugározzuk. Bízzuk magunkat egészen a Mester kezére és ne rontsuk el ellenállásunkkal bennünk végzendő munkáját! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése