Reggeli dicséret-Az özvegyasszony adománya

„Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, oda veté.”

(Lukács evangéliuma 21. fejezet 4. vers)

Az evangéliumok beszámolóiból tudjuk, hogy Jézusról még a farizeusok is úgy beszéltek, hogy „tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törődöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.” (Máté 22:16), azaz Jézus tetteit nem az embereknek való megfelelés vágya motiválta.

Ennek lehetünk tanúi akkor is, mikor kissé illetlen módon – mert ma sem néznénk jó szemmel, ha valaki hasonló módon tenne - „leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe.” (Márk 12:41).

S mit látott? Jöttek szép ruhába öltözött előkelőségek, akik öltözetüknek megfelelően, feltűnő ünnepélyességgel öntötték erszényük tartalmát a perselybe, hogy az érmék hosszan tartó csengése jelezze; nem akárki vagyok…

Aztán jöttek a vámszedők, kereskedők, akik ha a vámnál és a piacon nem is, de most, itt a templomban, Isten felé pontosan kimérve adták meg a kötelezően előírt összeget, persze mindezt úgy, mintha közben fogukat húznák…

Aztán jöttek egyszerű munkásemberek, akik úgy tekintettek az adományra, mint munkabérre, vagy bérelőlegre, melyért már megdolgozott, vagy majd meg fog dolgozni az Isten…

És egyszer csak feltűnt egy özvegyasszony, aki gondolkodhatott volna úgy, mint ma oly sokan, kik azzal magyarázzák fukarságukat, vagy a semmit, hogy: Ó, ez a kevés, ami nekem van, mi ez a gazdagok adományához képest? Meg hát miért pont erre a kevésre lenne szüksége az Istennek?

(És itt persze nem csupán pénzről beszélek, hanem az időnkről, erőnkről, szavainkról, befolyásunkról, képességeinkről, mindarról, mellyel mások javát szolgálhatnánk, mellyel mások áldására élhetnénk.)

Ez az asszony, nem mások tárcáját nézegette, nem másokhoz képest akart valamit adni. Adományára nem, mint üzletre tekintett, amivel Isten kegyét megvásárolja, hiszen semmiféle viszonzást nem várt.

Adománya őszinte kifejeződése volt annak, amit a Zsoltárokban találunk:

„Tieid az egek, a föld is a tied: e világot minden benne valóval te fundáltad. Az északot és a délt te teremtetted, a Thábor és a Hermon a te nevednek örvendeznek. A te karod hatalommal teljes, a te kezed erős, a te jobbod méltóságos.” (Zsolt.89:12-14)

„Tied vagyok, tarts meg engem, a te határozataidat keresem.” (Zsolt.119:94)