"Mert ahová te mégy, odamegyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem... Úgy bánjék velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem tőled!" (Ruth 1,16-18.)
 Egy fiatal pogány özvegy szava istenfélő anyósa felé. Hogy viselkedhetett
ez az anyós, hogy így magához tudta láncolni fiatal menyét a fia halála
után? Nem volt ehhez elég az ő anyai szeretete. Az kellett, hogy Istenébe
vetett hite az özvegységben, férje és fiai elvesztése után úgy ragyogjon,
hogy idegen menye megérezze: csak ott van élet az ő számára is, ahol úgy
tisztelik Istent, ahogy anyósától tanulta. Ez az örök eszménye a
keresztyén egyháznak és a keresztyén embernek és családnak. Ne magunkhoz
akarjuk láncolni az embereket, a kívülállókat és idegeneket, hanem
hitünkhöz és annak gyümölcseihez. Istent szeressék meg a mi
magatartásunkon keresztül. De ugyanaz a módja gyermekeink nevelésének,
házastársunk megtartásának, munkatársaink megbecsülésének, gyülekezetünk
missziójának is. Maga a szó, akármilyen szép és hatásos legyen, nem elég.
Főleg akkor nem elég, ha tetteink nem felelnek meg a szépen mondott
szavaknak. Igazi meggyőző ereje csak a tetteknek van. Úgy élj, hogy
életeden Isten szeretete váljon felismerhetővé a többi ember számára!
|
|
Istenem, köszönöm, hogy engem is megajándékoztál olyan emberekkel, akik
saját életük bizonyságtételén át a Te szereteteddel ismertettek meg. Jó
volt látni rajtuk azt az erőt, ami nem belőlük, hanem belőled sugárzott -
rajtuk keresztül. Segíts meg engem is, hogy a hitem tudja hozzád láncolni
szeretteimet, s ha lehet, az idegeneket is. Tudom, hogy hozzám is akkor
fognak ragaszkodni, én is akkor nyerhetek igazi testvéreket, ha együtt
tudunk Téged szolgálni. A Te szereteted kapcsoljon egymáshoz minket,
családom tagjait, felnövő gyermekeimet, munkatársaimat, barátaimat, hogy
ebben a rohanó világban oázissá váljék az a közösség, melyben szereteted
az úr, melynek én is alapító és építő tagja lehetek. Ámen.
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése