"Tudja meg hát Izráel egész háza... hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten: azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek. Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit tegyünk, atyámfiai, férfiak?"
(Apostolok cselekedetei 2,36-39.)
A pünkösdi történet része ez az ige. Péter a most nyert Szentlélek hatása alatt elmondja első nagy beszédét, bizonyságtételét a megfeszített és feltámadt Messiásról. Bátran vágja a szemükbe: Megfeszítettétek évszázadok óta várt Messiásotokat! A Lélek nemcsak az apostolokban, a hallgatókban is működik. Micsoda pontos kifejezés: "Mintha szíven találták volna őket." Megértették, hogy nem egy érdekes történetet hallottak, hanem saját ítéletüket. És az életösztön rémületével kiáltják azt a szót, amely mindig a legelső és legfontosabb, ha Isten szava szíven talál bennünket: "Mit tegyünk?" Aki eljutott oda, hogy ezt a kérdést a szíve mélyéből felteszi, már elindult az üdvösségre vezető úton. De ahhoz az kell, hogy megértse, hogy engedetlenségével, önzésével, elkövetett bűneivel maga is megfeszítette magában és a maga számára azt a Megváltót, aki érte adta életét, hogy életet adjon neki, akire a legnagyobb szüksége van, aki nélkül elveszti mindazt, amiért érdemes élni. Hiába az emberiségnek minden bölcsessége és hatalma, Isten a megfeszített Krisztust tette Úrrá az egész világ, hívők és nem hívők felett.
Kegyelmes Istenem, egyszer már szíven talált engem is az üzeneted Krisztusról, a megfeszítettről. De azóta túlságosan megszokott lett a számomra. Nem érzem eléggé azt a megdöbbenést, amit Péter szavaira éreztek a Jeruzsálemben összegyűlt első igehallgatók. Ne engedd, hogy a megszokottság elvegye hitem elevenségét! Inkább rémüljek meg most valamelyik bűnöm következményétől, hogy én is az életösztön rémületével kapaszkodjam kegyelmedbe, úgy kérjem bocsánatodat, szabadításodat, üdvözítésedet! Adj erőt, hogy én is így kérdezzem, és meg is tudjam tenni mindazt, amit kérsz! Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése