"Most
örülök az érettetek hordozott szenvedéseimnek és betöltöm az én
testemben, ami híja van a Krisztus szenvedéseinek, az Ő Testéért..."
(Kol 1,24)
Saját szellemi odaszentelésünket elhívásnak
tekintjük. Amikor rendbe jövünk Istennel, Ő mindezt félresöpri;
félelmetes fájdalommal jár át minket, és aztán odafordít valamihez,
amiről nem is álmodtunk soha, majd egy pillanat alatt felvillan
előttünk, mit is akar Ő és ezt mondjuk: "Itt vagyok, küldj el engemet!"
(Ézs 6,8).
Ez az elhívás nem személyes megszentelődésünkért van, hanem azért, hogy
megtört kenyérré és kitöltött borrá legyünk. Isten sohasem sajtolhat
bort belőlünk, ha tiltakozunk azok ellen az ujjak ellen, amelyekkel szét
akar zúzni. Ha legalább Isten csak a saját ujjait használná és valami
különös módon tenne minket megtört kenyérré és kitöltött borrá! De mikor
olyan valakit használ fel, akit nem kedvelünk, vagy olyan körülmények
közé helyez, amelyekbe nem tudunk beletörődni, és ezek közt sajtol,
akkor tiltakozunk.
Vértanúságunk színhelyét soha sem nekünk kell magunknak kiválasztanunk.
Hogy valaha is borrá lehessünk, szét kell morzsolódnunk; a szőlőt nem
lehet meginni. A szőlőből csak akkor lesz bor, amikor kipréselik.
Vajon miféle ujjakat és hüvelykszorítót használt fel Isten arra, hogy
téged szétzúzzon? Vagy te, mint a sima játékgolyó kicsúsztál a kezéből?
Nem vagy még érett, és ha Isten prés alá tett volna, nagyon keserű bor
lett volna belőled. Odaszentelt személyiségnek lenni azt jelenti, hogy
természetes életed elemeit Isten jelenléte hatja át és
gondviselésszerűen megtöri a maga szolgálatában.
Istennek igazítania kell rajtunk, mielőtt megtört kenyérré lehetünk a
kezében. Maradj kapcsolatban Istennel, engedd, hadd tegye, amit akar!
Akkor Ő olyan bort és kenyeret készít belőled, amely áldására lesz többi
gyermekének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése