Isten műhelyében-Zavaró árnyak

"De mit számít ez? Az a fő, hogy minden módon, akár színből, akár szívből, Krisztust hirdetik. És ennek örülök. " (Fil 1, 18) 

 

Pál szavaiból a lélek derűje csendül ki. Az egész levélen ez vonul végig. Pedig külső helyzete nem volt kellemes. Már negyedik éve börtönben volt. Szabad volt ugyan kijárnia Rómába, de csak őrző katonájához láncoltan. Aki látta, gonosztevőnek tartotta. Végre most tárgyalni kezdik ügyét. Filippiben aggódnak érte. Pál maga a nyilvános kihallgatásban csak alkalmat lát az örvendezésre, hiszen most kiderül, hogy az evangélium nem törvény- vagy államellenes dolog. Azzal vádolták, hogy igehirdetése zavarja a közrendet és mindenütt viszályt teremt. Most majd kiderül a tárgyalásnál, hogy Jézus üzenete nem a politikai vagy társadalmi életre, hanem csak az óemberre veszélyes. Sok római testvér még nagyobb bizalommal mer előállni Krisztus evangéliumával, mert az apostol pere kedvező fordulatot vett. - Pál mindent az evangéliumért tesz. Saját személyes jóléte nem lényeges.

Az evangélium jóindulatú bizonyságtevői mellett voltak Rómában olyanok is, akik az apostolnak rosszat akartak. Becsvágyó, tisztességtelen zsidó-keresztyének, akik igyekeztek a megtérteket maguk köré gyűjteni, az apostol nélkül. Azt gondolták, hogy Pál főleg pogányokból akar gyülekezetet alakítani és bántja majd, ha ezen kívül más gyülekezetek is alakulnak, melyek nem az ő munkájába kapcsolódnak be. Pál nem nézi kedvetlenül a versengők munkáját. Örül, ha Krisztust hirdetik, mégha az indítóokok nem is helyesek, hanem irigy, versengő gondolkozásból származnak. Ő szabad volt önmagától, ezért volt elpusztíthatatlan a derűje és rendíthetetlen a békessége.

A saját énjüktől megszállott és megkötözött emberek magukban hordozzák a rosszkedv és harag forrását. Mindent saját személyükre vonatkoztatnak és háttérbe szorítva érzik magukat ott is, ahol senki sem akarja bántani őket. Tele vannak irigységgel és keserűséggel, ha mások is munkálkodnak. Hosszabb ideig senkit sem tudnak elviselni, vitatkozók, de maguk is boldogtalanok és másoknak terhet jelentenek. Szegények! Mindenütt okot látnak az érzékenykedésre és mindenkiben találnak kifogásolni valót, csak önmagukban nem. Boldog ember az, aki szabad önmagától, mert énjét elvesztette már Jézus Krisztusban!