Varga László: Isten asztaláról

"Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát."      Márk 12,41-44

Nem szoktunk arra gondolni, hogy Jézus ma is ott ül a persely mellett, és nézi, hogy mit dobunk bele. Nemcsak a templomi persely mellett. Ugyanúgy tudja és számon tartja, mit áldozunk Isten és embertársaink ügyéért. Valljuk be, mi is csak a feleslegünknek egy kicsi részét. Az a vigasztaló, hogy mi is elég szegények vagyunk, nem olyan sok a feleslegünk. Isten elfogadja tőlünk a keveset is, éppen olyan értékben, mint a leggazdagabbak legnagyszerűbb ajándékát. Előtte sohasem a mennyiség számít. Ezen a téren sem az áldozat mennyiségét nézi, hanem azt, miről vagyunk képesek lemondani Isten vagy embertársaink hasznáért. Ha nem is vagyunk olyan bőkezűek, mint az az özvegyasszony, de tudunk legalább annyit adni, hogy egy kicsit megérezzük? Tanítványait, minket akar elgondolkoztatni a fenti példával.

Uram, én szeretek adakozni. Olyan jó érzés az, hogy adhatok. De mindjárt ott van a kísértés, hogy különbnek érezzem magam annál, akinek adok, elvárjam a köszönetet érte, és fentről mondjam: ugyan, nem számít. Jó, hogy arra tanítasz: "ne tudja a bal kezem, mit csinál a jobb" (Máté 6,3), hogy maradjon el ennek a kísértésnek a lehetősége. A Te ajándékod az a titkos öröm, ha gyönyörködhetem annak örömében, aki nem tudja, hogy nekem köszönheti. Ha kevésre vagyok képes, legalább ez az örömöm maradjon meg, ha többre, köszönöm, hogy megbíztál bennem, hogy arra fogom adni, amire Te szántad. Te intézd úgy, hogy legyen meg az eredménye! Ámen.