(Róm 14,1.13)
Gyakori bűnünk, hogy az illető távollétében megtárgyaljuk hibáit, gyengeségeit, és elítéljük. Isten ezt nagyon rossznak tartja.
Miért bűn ez? Azért, mert gőg van mögötte, magamat különbnek tartom, őt megbélyegzem. A másik felett ítélkezünk, tehát fölé emeljük magunkat. Mentegetőzés és dicsekvés is lehet emögött. Hallgatólagosan azt bizonygatjuk, hogy mi jobban tudunk, helyesebben gyakorolunk valamit. Pedig gyakran éppen azt a hibát ítéljük el másokban, ami bennünk is megvan. Így ítélgették egymást már az első gyülekezetekben is az erősebb hitűek és a bizonytalan kezdők. Pál apostol őket inti ebben az igében.
Mi ennek a káros gyakorlatnak a gyógyszere? Nem kell mindent kicsinyesen észrevenni és szóvá tenni. Ha valami nagyon helytelent látunk a másik ember életében, neki kell megmondanunk szeretettel. Szabad érte imádkozni, Isten sok mindent közvetlenül elrendez a benne hívőkkel. És törekednünk kell arra, hogy minél több jót mondjunk egymásról. Isten egyenesen arra biztat, hogy aki rosszat mond rólunk, azt is áldjuk - ami azt jelenti: jót mondunk róla.
És akkor egyáltalán nem szabad ítéletet mondanunk senkiről és semmiről? Dehogynem. Csak más dolog Isten igéje alapján megítélni valamiről, hogy helyes-e, vagy pedig elítélni valakit a segítés szándéka nélkül. Tudnunk kell, hogy Isten szerint mi jó és mi nem, de egymás felett öncélúan, szeretetlenül nem szabad ítélkezni.
Ne mi üljünk a bírói székbe, ahonnan ítéletet hirdetünk mások felett, hanem üljünk csak alázatosan a vádlottak padjára, és engedjük, hogy az igaz Bíró ítéljen el és mentsen fel!
Aki ilyen lelkülettel néz másokra, az nem ítélkezni fog felettük a kárukra, hanem inteni fogja őket, és imádkozni fog értük épülésükre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése