Carl Eichhorn-Isten műhelyében-Mária szeretete az Úr iránt (II.)

,,Odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástrom szelence drága kenet volt és az Õ fejére öntötte, amint az asztalnál ült. És a ház megtelt a kenet illatával.,,

(Máté 26, 7; János 12, 3)

Hogyan tehetnénk meg mi is azt, mint Mária, hogy a legjobbat szenteljük az Úr Jézusnak? Ha megkérdeznénk önmagunkat, vajon az emberi életen belül mi a legjobb, kétségtelenül azt válaszolnánk, hogy az ifjúság. Tehát a Megváltóé kellene legyen az ifjúság ereje, frissesége, tüze. Van valami elszomorító abban, mikor valaki csak öreg napjait szenteli oda a Királynak. Persze, Õ az ilyen áldozatot is kegyelmesen fogadja és nem taszítja el magától az öregeket sem. De mégis leverõ, ha az ember életének csak nyomorúságos kis maradékát adja át az Úrnak. Emlékszem egy idõs asszonyra, aki 80 éves korában fogadta be az Urat és ismételten azt mondogatta: „Úgy fáj nekem, hogy csak olyan késõn találtam hozzá. Vajon még mindig hajlandó elfogadni engem?" Mindig bizonyos nyomasztó érzés marad, ha valaki életének legszebb idejét visszatartotta önmagának.
Aki azonban ifjúságát adja az Úrnak, annak Õ viszonzásul nem egy esetben friss öregséget ad. Ilyenekre vonatkozik, amit a 92. zsoltárban olvasunk: „Még a vén korban is gyümölcsöznek." Ha az ember ifjú erõit átadja, abból Õ valami nagyszerût tud kihozni nevének dicsõségére. Keresztyén jellemmé, igazán áthatott lelki emberré nem egy csapásra lesz valaki. Csak az válhat az Úr kezében sokak áldására jó eszközzé, aki már ifjúságában beiratkozott Jézus iskolájába. Öreg, megtört emberekbõl nem formálhat harcos sereget. Háború esetén sem küldenek ki öregeket és nyomorékokat a frontra. A 110. zsoltár úgy írja le a mennyei Királynak harcos seregét, mint harmatot, mely „a hajnalpír méhébõl támad". Azok a lelkek, akik ifjú éveikben adták át magukat a Megváltónak, sok örömöt árasztanak maguk körül.
Mint a drága illat, olyan egy ifjú élet odaszánása az Úrnak. Különösen amikor mindent átadunk és akaratunkat feltétlen engedelmességben kiszolgáltatjuk neki. És ha az övé az akaratunk, akkor anyagi javaink is az övé. De kényelmünket, egészségünket, sõt életünket is ajánljuk fel az Úrnak. Így minden napunknak a legjavát, a kora reggeli idõt is.
Ha a vele való kapcsolatunk ápolása mindennél fontosabb nekünk, akkor szívesen szakítunk rá idõt. Jó illat lesz ez, ami megörvendezteti Őt.