1„Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. 2„Tiszteld apádat és anyádat”: ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, 3mégpedig ez: „hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön.” 4Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.”


Magyarázat:

A gyermekünk születése utáni első pár hónap során gyakran megesett, hogy hosszú időn keresztül csak ültünk a feleségemmel és gyönyörködtünk az alvó kisbabánkban. Az idő teltével viszont a kisbaba megnőtt, egyre jobban kezdte kifejezni érzéseit, akaratát, amivel sok örömet szerzett nekünk, de egy komoly kihívás elé is állított minket. Kell-e, és ha kell, akkor hogyan kell fegyelmezni? Egy fontos leckét tanultam arról, hogy a szeretet és a fegyelmezés nem összeférhetetlenek, sőt, sokkal inkább kéz a kézben járnak. Mennyei Édesatyánk gyakran nevel és fegyelmez minket. Miért teszi ezt? Azért, mert nem szeret minket? Apaként most már tisztán látom, hogy pont azért teszi, mert nagyon szeret. Isten igéje tiszta és egyenes tanácsokat ad a fegyelmezéshez: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Péld 22,6) Mai korunkban nem divat a fegyelmezés. Jól csengő reklámok tanácsolják nekünk, hogy hagyjuk a gyermeket kibontakozni, megvalósítani magát, ne akarjuk keretek közé zárni. Pedig a gyermek pont a szülei által megszabott keretek közt tudná biztonságban érezni magát, és ott tudna kibontakozni. Édesapának lenni nem mindig népszerű. A gyermekednek nem mindig az a legjobb, amit szeretne, hanem az, amire szüksége van. Adjon mennyei Édesatyánk bölcsességet ahhoz, hogy a kettő között különbséget tudjunk tenni! „Ezt mondja az Úr, a te megváltód, Izráel Szentje: Én, az Úr, vagyok a te Istened, arra tanítalak, ami javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” (Ézs 48,17)

(Uzonyi Barnabás)