17„Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala. 18Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. 19Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. 20Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban. 21Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek.”

Magyarázat:

„Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek” – írja Pál. Különös, hogy ezt pont az édesapáknak írja. Vajon azért nem az édesanyáknak, mert ez a veszély leg­inkább az édesapákat fenyegeti? Apaként egy nagyon különleges helyet töltünk be gyermekeink életében. Az Istenről alkotott elképzelésük gyermekkorukban szorosan összefügg a rólunk alkotott képpel. Észrevétlenül is néznek minket, minden apró mozdulatunkat nagyítóval figyelik. Figyelik, hogyan viselkedünk a feleségünkkel, a szomszédokkal, a környezetünkkel. Fiaink bennünk látják a férfiasság példáját, amit ha nem jól mutatunk be, majd a filmekből más példát vesznek. Lányaink tőlünk kapják meg nőiességük értékelését, amit ha mi nem adunk meg nekik, majd mások megteszik helyettünk kihasználva őket. Követnek és másolnak minket. Hatalmas felelősség! Pál egy nagy veszélyre hívja fel az apák figyelmét: ne ingereljétek gyermekeiteket! Érdekes, hogy bármit is ért Pál az ingerlés alatt, következményének látja a gyermekek bátortalanságát. Egy lexikon szerint az ingerlés „kihívó magatartással, állandó kellemetlenkedéssel, csipkelődéssel való bosszantás, dühítés”. Pontosan ennek ellentéte lenne az apák dolga. Bátorítani őket, amikor bátortalanok, felsegíteni őket, amikor elesnek, megerősíteni őket, amikor elgyengülnek. Csak így válhatnak a félénk fiúkból erős és bátor férfiak, akik semmitől sem félnek. Ma bátorítottad már gyermekeidet?

(Uzonyi Barnabás)