(2 Péter 1, 10)
Üdvösségünk teljes egészében Isten cselekedetén nyugszik. Mi az Ő műve vagyunk; Jézus Krisztusban teremtett minket, hangsúlyozza az apostol (Ef 2, 10). És azokat, akiket előhív a bűn álmából, igazzá is teszi s ezzel egyszersmind meg is dicsőíti őket a belső ember szerint (Róma 8, 30). Mindent megkaptunk, ami az élethez és az Isten szerint való járáshoz szükséges. Mindenünk megvan, mihelyt eljutottunk a mi dicsőséges Megváltónk megismerésére (2 Pét 1, 3).
Nekünk magunknak ehhez nem kell már semmit sem hozzátennünk; mert teljes üdvösségünk van. Ezt pedig egyedül Ő munkálta, nekünk nincs részünk benne.
Mindez nem jogosít fel minket a semmittevésre. Éppen azért, mert az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, amire szükségünk van, igyekeznünk kell, hogy jótetszésére szolgáljunk mindazzal, amit alapjában véve Ő adott nekünk. Ha azonban már megmunkálta szívünk talaját, ott "szőlőskertet" létesített s ezzel kapcsolatban minden munkát elvégzett, akkor nyilvánvaló hogy a gyümölcsöket is látni akaraja (Ézs 5). A mi feladatunk az, hogy az isteni elhívást és kiválasztást megerősítsük. Ez egyrészt igen sok buzgóságot kíván, másrészt Isten az, aki munkálja mind az akarást, mind a véghezvitelt (Fil 2, 12-13). - Ami feladatunk az engedelmes követés. Isten hív, mi nem dughatjuk be a fülünket. Felfedi bűneinket és nekünk nem szabad azokat takargatnunk. Az ember veheti Isten kegyelmét hiába is, akkor ez még súlyosabb ítéletet von maga után. A megtérésnek mindig párosulnia kell a helytállással. Ez azt jelenti, hogy kitartunk a próbák alatt és győzedelmeskedünk azokban. A kegyelem nem gyengéket, hanem hősöket nevel. "Te azért, fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben!" (2Tim 2, 1). A kegyelem által minden erőnk lendületbe kerül. Isten gyermekeinek életében csodálatosan kapcsolódik össze a nyugalom és a tevékenység. A szív elcsendesül és Isten szeretetében nyugszik. Ugyanakkor azonban feltámad a lángoló buzgóság, hogy dicsőítsük Őt és kegyelmét magasztaljuk. Isten gyermekeinél mindenkor együttjár a nyugalom a tettrekészséggel. Az apostol fejezi ki ezt a legszebben, amikor azt mondja: "Ezért fáradozom én is és tusakodom az Ő ereje szerint, amely bennem hatalmasan munkálkodik" (Kol 1, 29).
Mindez nem jogosít fel minket a semmittevésre. Éppen azért, mert az Ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, amire szükségünk van, igyekeznünk kell, hogy jótetszésére szolgáljunk mindazzal, amit alapjában véve Ő adott nekünk. Ha azonban már megmunkálta szívünk talaját, ott "szőlőskertet" létesített s ezzel kapcsolatban minden munkát elvégzett, akkor nyilvánvaló hogy a gyümölcsöket is látni akaraja (Ézs 5). A mi feladatunk az, hogy az isteni elhívást és kiválasztást megerősítsük. Ez egyrészt igen sok buzgóságot kíván, másrészt Isten az, aki munkálja mind az akarást, mind a véghezvitelt (Fil 2, 12-13). - Ami feladatunk az engedelmes követés. Isten hív, mi nem dughatjuk be a fülünket. Felfedi bűneinket és nekünk nem szabad azokat takargatnunk. Az ember veheti Isten kegyelmét hiába is, akkor ez még súlyosabb ítéletet von maga után. A megtérésnek mindig párosulnia kell a helytállással. Ez azt jelenti, hogy kitartunk a próbák alatt és győzedelmeskedünk azokban. A kegyelem nem gyengéket, hanem hősöket nevel. "Te azért, fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben!" (2Tim 2, 1). A kegyelem által minden erőnk lendületbe kerül. Isten gyermekeinek életében csodálatosan kapcsolódik össze a nyugalom és a tevékenység. A szív elcsendesül és Isten szeretetében nyugszik. Ugyanakkor azonban feltámad a lángoló buzgóság, hogy dicsőítsük Őt és kegyelmét magasztaljuk. Isten gyermekeinél mindenkor együttjár a nyugalom a tettrekészséggel. Az apostol fejezi ki ezt a legszebben, amikor azt mondja: "Ezért fáradozom én is és tusakodom az Ő ereje szerint, amely bennem hatalmasan munkálkodik" (Kol 1, 29).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése