Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Én örök életet adok neki, és nem vesznek el soha.” (János 10,28)

Keresztyéneknek sohasem kellene könnyen venni a hitetlenséget, legyen az akár szóban, akár gondolatban. Mert ha Istennek gyermeke nem bízik Istennek szeretetében, igazságában és hűségében, az neki nagyon visszatetsző lehet. Hogyan szomoríthatnánk tehát Őt megtartó kegyelmében való kételkedésünkben? 

Kedves keresztyén! Isten változhatatlan igéjének minden ígéretével ellenkezne az, hogy valamikor is rólad elfelejtkezhetne, vagy átengedhetne a romlásnak. Ha az lehetséges volna, hogyan lehetne Ő még hű, aki ezt mondta: „Vajon elfelejtkezhet-e az anya az ő gyermekéről, hogy ne könyörülne az ő méhének fián? De ha az elfelejtkezne is, én el nem felejtkezem te rólad.” Mi értéke volna akkor ennek az ígéretnek: „A hegyek meginoghatnak, a halmok megrendülhetnek, de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és az én békességemnek szövetsége meg nem tántorodik, ezt mondja a te könyörülő Urad”? 

Hogyan állna meg Krisztus szavainak igazsága: „Az én juhaimnak örök életet adok; azok soha el nem vesznek és senki ki nem ragadja azokat az én kezemből. Az én atyám, aki azokat adta nekem, mindeneknél nagyobb és senki azokat ki nem ragadhatja az én Atyám kezéből”? 

Mi lenne a megigazító kegyelemről szóló tannal? Ha Istennek egyetlen gyermeke elveszhetne, akkor elveszítenénk minden alapot és talajt. Hol maradna Isten igazsága, dicsősége, hatalma, kegyelme, esküvése, ha azok valamelyike, kik reményüket Krisztus vérére építik és teljes bizalmukat belé helyezik, mindazok dacára elvettethetnének? 

Ó, száműzzétek ezt a hitetlen félelmet, mely Istent annyira sérti. Kelj fel, emelkedj fel a porból és öltözd fel igazságának magasztos ruháját! 

Gondold meg, milyen bűnös dolog szavában kételkedni, melyben megígérte, hogy soha sem fogsz elveszni. Ó, bárcsak a benned lakozó örök élet hitteljes vidámságban nyilvánulna meg.

„Örök élet lesz majd ott
Kegyelmedből jutalmam,
Istenfia íme most
Vágyakozom utánad!”