2022. július 5., kedd

💥Van Erőm💥

Pál apostol egészen tömören fogalmazza meg jó tanácsait a mindennapokhoz.
Az első így hangzik: „Kérünk titeket, testvéreink, intsétek a tétlenkedőket...” (1Thessz 5,14)
Én nem szoktam tétlenkedni! – sokan közülünk ezt mondaná, köztük jómagam is.
Azonban az eredeti szövegben a lusta, tétlenkedő kifejezés olyan katonákra vonatkozik, akik abba akarták hagyni elkezdett küldetésüket. Néha nehéz reggel felkelni, és elindulni munkába. Verejtékcseppek. Fáradság. Talán ezek a szavak a legjellemzőbben a nyári időszakba is. 
Most gondoljunk azokra, akik nem tudnak felkelni az ágyból, mert egészségi állapotuk nem megfelelő, vagy mert egyszerűen nincs munkájuk – pedig mindent megadnának, hogy dolgozhassanak.

Úgy gondolom, hogy az apostol buzdítani szeretne mindenkit a jó munka végzésére, hogy mindazt amit teszünk Isten dicsősére végezzük. 
Éppen erről ír egy másik levélben is: „A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Galata 6,9)

Isten egy újabb ígérete csendül fel a Biblia legelején, amikor arról olvashatunk, hogy aki kitartóan dolgozik, és bőkezűen ad – abból, amilye éppen van – azt Isten áldása fogja kísérni: „Adj neki szívesen, és ne essék rosszul az, hogy adsz, mert éppen azért fogja megáldani Istened, az Úr minden munkádat és minden vállalkozásodat.” (5Mózes 15,10)

A mai Van Erőm meghallgatható a következő linken:
https://youtu.be/dRycpmPh1NE

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése