2021. december 25., szombat

💥Reggeli dicséret🌹- Énekelj, mert megszületett a Szabadító

"Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.”
Mózes második könyve 15:2


Amikor Mózes ezt énekli, még csak próféciákból ismeri a messiási történeteket. Amikor erről énekel, számára Isten az a szabadító, aki megmentette Egyiptomból, aki kivezette a népet, aki átvezette őket száraz lábbal a tengeren. Az az Isten, akitől az utasításokat, parancsokat kapták, aki megmondta mit és hogyan tegyenek. Aki óvta őket, de el is várta az engedelmességet.

Amikor az év ezen szaka eljön, mi már úgy állhatunk, mint akik tudják ki volt Jézus, mit tett értünk. Tudjuk földi életének kezdetét és végét. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elolvashatjuk a Megváltó életének különböző állomásait, és nem kell kétségbe vonnunk, hogy ki volt Ő, elvégre a Biblia írja.

Mózes a azt mondja, hogy az Úr, a Teremtő az ő ereje. Azért énekel, mert egy hatalmasabb lény, a világ leghatalmasabbja megszabadította egy kis fáraótól. Énekel, mert felismerte Isten nagyságát. Mi mennyivel inkább énekelhetünk, amikor tudjuk, hogy Jézus megszületett, érted és értem, és meghalt érted és értem. Nem egy fáraótól, hanem a bűntől mentett meg.

Amikor ma a fa köré gyűlünk ünnepelni, eszünkbe jut, hogy az, aki a világot uralta, vállalta, hogy gyermekként kezdje életét, és végigküzdje magát az élet nehézségein? Eszedbe jut, hogy a Szabadítód valamikor a Távoli múltban megszületett, hogy te élhess?

Isten elküldte a Fiát, hogy te élhess. Emlékezz ma erre! Legyen ez az erőd forrása!

Énekelj, mert megszületett a Szabadítód!

(Ömböli Dávid)

💥Reggeli dicséret🌹- A bethelhemi kamionsofőr

"Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az Úr -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen."
Ezékiel könyve 18. fejezet 23. vers


Egy asszony a hosszú munkanap után késő este fáradtan ült be az autójába, hogy elinduljon a körülbelül ötven kilométer távolságra lévő otthonába. Felhajtott a közeli autópályára, és nyugodt tempóban haladt. Egyik autó a másik után haladt el mellette. Egyszer mellé ért egy kamion is, de ez meglepetésére nem előzte meg, hanem lelassított, és beállt mögé. Ez még nem is lett volna baj, de elkezdett dudálni és villogni.

Nem tudom, ti mennyire szeretitek, ha egy teherautós ezt csinálja. Vannak, akiket már az is feszélyez, ha az övénél jóval nagyobb járművek haladnak mellette vagy mögötte. Aki pedig úgy viselkedik, mint ez a sofőr, arról bizonyára elég rossz véleményt mondanánk – és szerintem finoman fogalmaztam.

Ez az asszony először nem értette, mi történik, aztán egye idegesebb lett. Azt gondolta, hogy a lassú tempó miatt szórakozik vele a kamionos, ezért gyorsított. De az mintha rátapadt volna. 
Tovább villogtatott és dudált. Hiába fokozta tovább a tempót, a kísérője csak folytatta a zaklatást. Amikor nem bírta tovább, hirtelen lehajtott az autópályáról – a kamionos meg utána! 
Már a pánik határán volt a nő, amikor észrevett egy benzinkutat. Csak odáig ne legyen baj! 
Csikorgó gumikkal kanyarodott be, egyenesen az épület elé hajtott, hirtelen megállt, és segítségért kiabálva kiugrott a kocsiból, és berohant az épületbe. A kamion közvetlenül a kocsija mögött állt meg, kiugrott a vezetője, odaszaladt az autóhoz, feltépte az ajtót, és egy sötét ruhás, símaszkos férfit rángatott ki a hátsó ülésről. Kiütött egy fegyvert a kezéből és a földre teperte. Az asszony megdöbbenve nézte a jelenetet az épületből – nem is sejtette, milyen veszélyben volt, miközben az, aki elől menekült, megmentette az életét.

Sok ember ma is hasonlóan gondolkodik Istenről, hasonlóan félreérti őt. 
Néha még mi, lelki emberek is. Azt gondoljuk, hogy piszkál, zaklat, rá akar venni olyasmire, amihez nincs sok kedvünk, nem enged meg dolgokat, amiket pedig szeretünk, és így tovább; és ezért menekülünk előle, nyomva "saját" életünk gázpedálját. 
Gyakran észre sem vesszük a hátsó ülésen leselkedő veszélyt, teljesen leköti figyelmünket és erőnket a menekülés - az elől, aki meg akar menteni. 
Ezért követ minket, ezért jár a nyomunkban. Ezért jött el Krisztusban is a földre, ezért született meg Betlehemben.

Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az Úr -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen.

Hagyd abba a menekülést, állj meg egy pillanatra most, az advent idején a benzinkútnál, nézz ki az ablakon, és figyeld, hogy hogyan rángatja ki a Megmentőd az autódból a rád leselkedő veszélyeket, és örülj az ajándékba kapott új életnek!

Áldott adventi várakozást - a betlehemi Kamionossal!

(Simon Csaba)

💥Örömteli mindennapok💥

,,Mert egy gyermek születik, fiút ad nekünk az Örökkévaló,
aki vállára veszi az uralom terhét.
Így hívják: „Csodálatos, Tanácsadó, Erős Isten, Öröklét Forrása,
Békesség Fejedelme.”
Békéje és uralkodása egyre jobban kiterjed, véget nem ér soha!
Királyként ül Dávid trónján, melynek igazság az alapja.
Igazságosság által uralkodik attól kezdve örökké.
Féltő szeretetének tüze által az Örökkévaló, a Seregek Ura viszi ezt véghez.,,
Ézsais9,6-7

Egy gyermek születése mindig csoda, de a gyerek akiről Ésaiás beszél nem csupán egy család számára születik, hanem az egész világnak. Isten egy gyermeket adott,
Aki összeköt a mennyel.
Aki megold mindent.
Aki helyreállítja a kapcsolatot Isten és az bukott ember között.
Aki egyszer és mindenkorra lerendezi és megfizeti a bűn zsoldját.
Aki győzelmet arat a halál fölött.
Aki a sátánt az örök ellenséget a lábaink alá veti.
Aki hit által uralmat vesz a szívedben, és örök életet ad.
Az Ő neve Jézus!
Áldott Karácsonyt!
Örömteli mindennapokat :)

💥Örömteli mindennapok💥

Karácsony üzenete: Isten szeretete!

„Ne féljetek, mert nagy örömhírt hoztam nektek, amelynek az egész nép örülni fog! Megszületett ma nektek a Szabadító a Dávid városában, ő az Úr, a Messiás.,,
Lk.2,10-11

A betlehemi jászol és az a golgotai kereszt mind azt kiáltják feléd : “Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!”

Isten elküldte és feláldozta egyetlen Fiát értünk, hogy ismét közösségben lehessünk Vele.

 „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

Krisztus megtestesülésében az istenség és az emberiség egyesülését láthatjuk.
A betlehemi Kisded személyében a szeretet hatolt be az önző világba. Nem hadsereggel, hanem egy törékeny gyermekkel hatolt be Isten a sötét világba. A Gyermek bátorságot nyújtott a legyőzötteknek, szabadulást a foglyoknak, erőt a gyengéknek, gyógyulást a betegeknek, örök élet lehetőségét minden embernek.

Jézus azért jött ebbe a világba ,hogy neked örök életed legyen. 
Isten, Rajta keresztül mutatta meg a végtelen, hatalmas szeretetét az emberek iránt.
A karácsony üzenete erről szól.
Meg kell látnod a kereszt árnyékát a jászol felett,akkor megérted a karácsony lényegét.

Legyen örömteli ünneped :)


💥Örömteli mindennapok💥

,,Maradjatok meg a szeretetben. Ahogyan az Atya szeret engem, ugyanazzal az isteni szeretettel szeretlek én is titeket. Maradjatok meg és éljetek ebben a szeretetben! Én mindig engedelmeskedem Atyám parancsainak, ezért állandóan a szeretetében élek. 
Ugyanígy, ha engedelmeskedtek parancsaimnak, ti is állandóan a szeretetemben fogtok élni. 
Mindezt azért mondom nektek, hogy ugyanaz az öröm töltsön be titeket is, mint engem, és örömötöknek ne legyen semmi híja. 
Ezt parancsolom nektek: ti is úgy szeressétek egymást, azzal az isteni szeretettel, ahogyan én titeket!,, Jn.15,9-12


Olyan jó látni ,ahogy a karácsonyi időszakban elárasztják a jókívánságok a közösségi oldalakat.
Szeretetteljes üzenetek borítják el .
Az emberek többet figyelnek egymásra ebben a néhény napban. Megajándékozzák egymást néhány jó szóval,szívhez szóló ajándékokkal.
Milyen szép lenne,ha az év minden napján gyakorolnánk ezt.
Az év minden napján karácsony lenne a szívünkben.
Bár vége lesz a karácsonynak , de a szeretet bennünk él,ne hagyjuk elhalványulni.
Isten azt szeretné ,hogy örömben éljünk az év minden napján,és semmi híja ne legyen az örömünknek.
Ez csakis az Ő szeretete által lehetséges.
Maradjon meg bennünk az a szeretet az évnek minden napján,erről szól a karácsony .
Adjuk tovább Isten szeretetét az embereknek a hétköznapokban is úgy,ahogy karácsonykor tesszük ezt.

Legyen örömteli napunk :)
Legyen áldott karácsonyunk!

💥Örömteli mindennapok💥

,,Mert Isten hatalma több mint elégséges arra, hogy minden kegyelmét bőségesen rátok árassza — s ezáltal minden körülmények között mindent bőségesen és folyamatosan megkaptok, amire csak szükségetek van. Sőt még azon felül is, hogy bőségesen legyen módotok mindenféle jótettre.,, 
2Korintus 9,8.


Isten olyan elégséget, sőt bőséget ígér, amely biztosítja, hogy a saját szükségeid gazdag betöltése felett már arra is maradjon, hogy másoknak is tudj adni és segíteni. Isten minden kegyelmét ránk árasztja, minden szellemi áldással megáld minket, semmi jót nem tart vissza tőlünk.
Szükséges ezt megérteni ahhoz, hogy valóban az áldásokban tudjunk járni. 
Másrészt fontos azt is megérteni, hogy mindezt kegyelemből kaptuk és nem a törvény cselekedeteiből.
Isten az Ószövetségben a törvény cselekedetei alapján tudta kiárasztani az áldásait a zsidó népre; vagyis az áldások a törvény megtartása által jöttek.
Az Újszövetségben, mivel nincs törvény, nem a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által jönnek valóságba Isten áldásai az életünkben.
Jézus Krisztus megváltotta a törvény alatt lévőket, így elnyertük a Fiúságot, és Isten áldásainak örökösei lettünk Krisztus által.
Isten minden szellemi áldását kiárasztotta a fiakra, az örökösökre, és áldásai nem szükösebbek, mint azt az Ószövetségben olvastuk.

Legyen áldásokban bővölködő,örömteli napunk :)

💥Örömteli mindennapok💥

,,💞Isten pedig úgy mutatta meg nekünk, mennyire szeret bennünket, hogy elküldte a Földre az egyetlen Fiát, hogy rajta keresztül örök életet kapjunk.,, 1János,4,9.

Menyire szeret bennünket.....
Isten végtelen,kifogyhatatlan,túláradó szeretetét jelenti ki az Ő Fiában ,Jézusban. Felfoghatatlan szeretet,amit csak elfogadni tudunk.....de néha befogadni képtelenek .
Isten ,,túl egyszerüvé,, tette az üdvösségünk,az örök életünk lehetőségét,azért ,hogy mindenki megkaphassa ,feltétel nélkül,ingyen kegyelemből. Mert Ő annyira szeret..... 
Kedveseim, ha Isten így szeretett bennünket, akkor nekünk is ezzel az isteni szeretettel kell szeretnünk egymást. Jn.4,10
Ha elfogadjuk Isten irántunk érzett és tanusitott feltétel nélküli, gazdag és túláradó szeretetét, akkor képesek leszünk ugyanazt a szeretetet megosztani másokkal.Tegyük ezt minél többször.
Ne műljon el a karácsony üzenete a szivünkből.

Legyen örömteli napod :)
Áldott karácsonyt!

💥Egy Csoda Minden Nap💥Kész vagy Karácsonyra🌲?

JÉZUS ISTEN AJÁNDÉKA AZ EMBERISÉG SZÁMÁRA💞🌟

Karácsonynak a küszöbén folytatjuk biztató sorozatunkat a Jézus születését ünneplő csodálatos énekek fényében:

„Örvend a világ, az Úr érkezik
A világ befogadja Királyát
Készítsen Neki helyet
minden szív!
A föld és a menny énekelnek,
a föld és a menny énekelnek,
a föld, a föld és a menny énekelnek.”

Készítsen Neki helyet minden szív! Csakúgy, mint Keresztelő János buzdította Isten népét, hogy készüljön Jézus jövetelére:

„Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit!” (Márk 1,3)

Sajnos egyre inkább elfelejti ez a világ a Karácsony igazi értelmét. Jézus Isten ajándéka az emberiségnek. Jövetelével Jézus békét, szabadságot és gyógyulást hoz. Életünkben és szívünkben minden hely neki jár ki.

Testvérem, kész vagy arra, hogy csodát élj meg szívedben? Arra hívlak, imádkozz velem:

„Istenem, kérlek, segíts, hogy Jézusra összpontosíthassak ebben a karácsonyi időszakban, ahol annyival könnyebb sok más kevéssé értékes dologra figyelni. Szükségem van segítségedre, hogy életem Karácsony igazi jelentését tükrözze.

Köszönöm, Jézus, hogy betértél életembe. Köszönöm, hogy békédet, reményedet, szeretetedet és örömödet adtad. Köszönöm, hogy olyan életről adtál nekem példát, ahol Isten megdicsőül a gyengeségben. Segíts, hogy emlékezzem a karácsonyi időszakban, csakúgy, mint az év más időszakaiban: Emánuel vagy, Isten velünk, legdrágább kincsem…!

Uram, tölts el Szentlelkeddel! Irányítsd feléd szívemet és gondolataimat! 
Segíts, hogy nyitva tartsam szívemet mások felé, figyelve arra, mire van szükségük és készen arra, hogy szeretetedről tanúságot tegyek előttük.

Köszönöm, mert sosem hagysz egyedül. Köszönöm, hogy velem vagy minden nap. 
Köszönöm, hogy hőn szeretett gyermeked vagyok és köszönöm, hogy pártomat fogod, bármi is történjék. Köszönöm, hogy oltalmadba veszed életemet.

Atyám, szeretlek és imádlak. Jézus nevében, ámen.”

Légy áldott Testvérem… és köszönöm, hogy vagy!

hu.jesus.net

💥VAN ERŐM💥 AZ ÖRÖMHÍR

Jézus Krisztus születése előtt, angyal látogatta meg a közelben levő pásztorokat:
 „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,10)

Ez is azt bizonyítja, hogy Jézus Krisztus születése hatalmas ajándék volt az emberiség számára. 
Ő megszületett ugyan úgy a szegényért, gazdagért, betegért, egészségesért, boldogért, szomorúért, érted, értünk. Majd, ha életünk végéhez közeledünk, ne azon kelljen gondolkodnunk, hogy hogyan éltünk, hanem hogy kivel? Ha Jézus megszületett az életedben is, akkor nem kell aggódnunk, mert az életünk az áldott orvos, a Megváltó kezében van.

Ma, szerte a nagyvilágon ajándékokat bontanak ki. De eltekintve a földi ajándékoktól, amik csak ideig tartó boldogságot tudnak okozni, sokkal hatalmasabb ajándékot kaptunk az Atyától: Jézus Krisztust. 
Ezt a hatalmas ajándékot nem tehetjük be a szekrénybe vagy a kirakatba, hanem naponta élnünk kell vele. Engednünk kell, hogy Ő vezessen és minden reggel újra rá kell bízni életünket Jézus Krisztusra.

Más fordítás szerint az ige így hangzik: „Dicsőség a mennyben az Istennek, és a földön legyen békesség azoknak, akik úgy élnek, ahogy Istennek tetszik!” Istennek tetsző életet csakis Jézus Krisztus által tudunk élni. Ki kell nyitnunk a szívünket, befogadni Jézust, hogy Ő legyen életünk részese. 

Tegyük magunkévá ezt a hozzáállást idén karácsonykor! Nézzünk embertársainkra Jézus szeretetével, együttérzésével és jóságával, függetlenül attól, honnan jönnek, miben hisznek, miként élnek. 
Azért imádkozom, hogy amiként az a csillag elvezette a bölcseket Jézushoz, mi is, a világ világosságaként elvezessük embertársainkat a mi Királyunkhoz.

💥VAN ERŐM💥

💞Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”‭‭
Lukács‬ ‭2,10-11‬ ‭

💥VAN ERŐM - VELÜNK AZ ISTEN💥

Boldogan, teli torokkal hirdettetik ma számunkra újra: Velünk az Isten, még mindig velünk.

Egy ilyen év után, amikor bizonytalan volt minden, ma bátran elmondhatunk egy biztos pontot életünkben: Velünk az Isten. Ez nem csak a mai nap van így, hanem egész évben ez volt az egyetlen reménysugár, amibe kapaszkodhattunk.

Sokakban felmerül az a gondolat, hogy karácsony a család ünnepe. Ilyenkor az együttlét öröme ragyogja be a házakat.

Az első karácsonykor azonban nem így volt. Egy fiatal házaspárnak egy istállóban született meg elsőszülött fiúk. Éppen alig kezdték el közös életüket, mégis távol kerültek a rokonoktól, ismerősöktől. Attól a naptól fogva kezdett kibontakozni ez a csodálatos ige az emberiség számára.

Ne gondolja az özvegy vagy árva, hogy egyedül, támasz nélkül maradt ebben a világban, mert Jézus érte született meg. Ne gondolja a betegségekkel küszködő ember, hogy egyedül maradt terhe hordozásában, mert Jézus érte jött a világra. Ne gondolja a koldus vagy szegény, boldog vagy megfáradt lelkű ember, hogy senkije sincs, mert angyalkórus zengte azon a szent estén:
 „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz: üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,10–11)

Ma a következőképpen fogalmaznák: „Ne féljünk, mert ma ismét ez a csodás üzenet hirdetik szerte a nagyvilágon: üdvözítőtönk megszületett, megváltott minket, nem hagy el bennünket.
”Boldogan mondhatjuk: Velünk az Isten!

Csendes percek: ADVENTI ÉRZÉSEK

,,💞Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. 
Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. 
És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. 
Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. 
Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. 
És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. 
Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz."- Lk 2,1-10.


,,A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.,, (Lk 2,20)

Advent idején azért imádkozom, hogy a karácsonyi történetet olvasva mélyebben megismerhessem az Urat. 
Idén megérintett az érzelmek sokfélesége, mely az első karácsonyt kísérte: 

Meglepetés: Mária megkérdezi az angyalt: "Hogyan lehetséges ez?" (Lk 1,34) - mikor megmondta neki, hogy szűzként fog teherbe esni. 
Elutasítás: nem volt hely a születendő Megváltó számára (Lk 2,7). 
Félelem: az angyalok gyakran kezdik így mondandójukat: "Ne féljetek!" (Lk 2,10).
Öröm: az angyalok nagy örömet hirdettek a pásztoroknak (Lk 2,10). 
Bizonytalanság: "Mária mindezeket szívében forgatta" (Lk 2,19), nem tudva, milyen következményei lesznek.
 
Mindezek az érzések ott vannak Jézusban, aki Immanuel, "Velünk az Isten". 
Mivel Jézus emberi alakot öltött, átélte minden gondolatunkat és érzésünket. 
Azután befedte azokat a szeretetével, bocsánatot és megváltást ajánlva. Krisztus teljesen emberré lett, s megtapasztalta az összes érzést, hogy igazán megismerhessük Isten szeretetét.

Imádság: Jézusunk, köszönjük, hogy eljöttél a földre, hogy velünk élj, és hogy ma és mindörökké velünk légy. Ámen.

Jézus "Velünk az Isten" az első karácsony óta mindörökké.

Lin Daniels (Massachusetts, USA)
IMÁDKOZZUNK A GYERMEKET VÁRÓKÉRT!

💥Mai Igerész💥

János Apostol I. levele 4. rész 9. 
,,💞Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.,,


1. Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.
2. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;
3. És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.
4. Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, a ki bennetek van, mint az, a ki e világban van.
5. Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok.
6. Mi az Istentől vagyunk: a ki ismeri az Istent, hallgat reánk, a ki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.
7. Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.
8. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.
9. Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.
10. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.
11. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.
12. Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk:
13. Erről ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Lelkéből adott minékünk.
14. És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül.
15. A ki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő is az Istenben.
16. És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet;és a ki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.
17. Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert a mint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.
18. A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.
19. Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!
20. Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?
21. Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Máté Evangyélioma 1. rész 23.
,,💞Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten.,,

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Ésaiás próféta könyve 9. rész
1. De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát.
2. A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!
3. Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzesz néki, és örvendeznek előtted az aratók örömével, és vígadoznak, mint mikoron zsákmányt osztanak.
4. Mert terhes igáját és háta vesszejét, az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján;
5. Mert a vitézek harczi saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen;
6. 💞Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!



💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Zsoltárok könyve 37. rész 34. 
,,💞Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, a mikor kiirtatnak a gonoszok.,,


💥Mai Igerész💥

Rómabeliekhez írt levél 2. rész 10. 
,,💞Dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak először meg görögnek,,


1. Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, a ki ítélsz: mert a miben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, a ki ítélsz.
2. Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság szerint van azokon, a kik ilyeneket cselekesznek.
3. Vagy azt gondolod, óh ember, a ki megítéled azokat, a kik ilyeneket cselekesznek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét?
4. Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?
5. De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.
6. A ki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint:
7. Azoknak, a kik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel;
8. Azoknak pedig, a kik versengők és a kik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.
9. Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedő ember lelkének, zsidónak először meg görögnek;
10. Dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak először meg görögnek:
11. Mert nincsen Isten előtt személyválogatás.
12. Mert a kik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el: és a kik a törvény alatt vétkeztek, törvény által ítéltetnek meg,
13. (Mert nem azok igazak Isten előtt, a kik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, a kik a törvényt betöltik.
14. Mert mikor a pogányok, a kiknek törvényök nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényök nem lévén, önmagoknak törvényök:
15. Mint a kik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívökbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretök és gondolataik, a melyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.)
16. Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangyéliomom szerint a Jézus Krisztus által.
17. Ímé, te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodol, és Istennel dicsekedel.
18. És ismered az ő akaratát, és választást tudsz tenni azok között, a melyek különböznek attól, mivelhogy a törvényből megtaníttattál;
19. És azt hiszed magadról, hogy te a vakoknak vezetője, a sötétségben levőknek világossága,
20. A balgatagok tanítója, a kiskorúak mestere vagy, bírván a törvényben az ismeret és igazság formáját.
21. A ki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-é? a ki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-é?
22. A ki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodol-é? a ki útálod a bálványokat, szentségtörő vagy-é?
23. Ki a törvényben dicsekszel, a törvénynek megrontása által az Istent gyalázod-é?
24. Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között, a mint meg van írva.
25. Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt megtartod; de ha a törvényt áthágod, a te körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett.
26. Ha tehát a körülmetéletlen pogány megtartja a törvénynek parancsolatait, az ő körülmetéletlensége nem körülmetélkedésül tulajdoníttatik-é néki?
27. És a természettől fogva körülmetéletlen ember, ha a törvényt megtartja, megítél téged, a ki a betű és körülmetélkedés mellett is a törvényeknek megrontója vagy.
28. Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van:
29. Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése az igazi körülmetélkedés; a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.




💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Lukács Evangyélioma 1. rész 68. 
,,Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,,



2021. december 24., péntek

Hol lakik Isten?

Karácsony a válasz: köztünk, sőt, bennünk. Persze, a magasságos égben, a mennyekben. Azonban Karácsony, a megtestesülés ünnepe újra megmutatja, mit is kíván Isten: átlépni a menny és föld „határát”, belépni az ember világába.
Nem tör ránk, nem zavarja meg szabadságunkat.
**„Nem erővel, hatalommal, hanem Isten Lelkével élünk” **(Zak 4, 6).
Tapintatos az Isten. A tisztelet Istene.
Eljön, hogy velünk legyen, mert tényleg erre vágyik. Nem valami megfoghatatlan szellemi csatornán érkezik. Egy nő testében kezd el fejlődni, onnan születik a világra. Ember lesz, megtestesül. Közénk jön, köztünk él. Aprócska.
Nem is mindenki ismeri fel. De van minden emberben alapvető érzékenység és nyitottság, talán az élet egy adott pontján mindenki megérkezik Betlehembe, és észreveszi: eddig is ez a Kicsi hiányzott.
Csak Vele, Istennel kerek az élet, teljes az emberi lét.
Dávid király, amikor már palotában lakott, a szövetség ládáját őrző sátor helyett igazi, méltó házat akar emelni: Templomot.
De Isten kitágítja a horizontot és ezt mondja neki: „Dávid, a mezőről szólítottak, én kentelek fel, te akarsz nekem házat építeni?
Én leszek a te Atyád! Én építek neked házat! S belőled születik az élet Élete, a Messiás! Dávid háza… Országodnak nem lesz vége!”. Isten épít házat az embernek, ő ad életet, jövőt.
Így épített házat és hazát, nekünk magyaroknak is az Isten.
A Kárpát-medencében az Árpád-ház uralmát Szent István királyunk biztosította.
Az Árpád-ház adta a legtöbb magyar szentet. És az Árpádok vére szinte valamennyi későbbi nagy európai dinasztia uralkodóiban is csörgedezett (Valois, Habsburg, Bourbon, Anjou, Jagello).
De ne menjünk ilyen történelmi lépték szerint.
HOL LAKIK ISTEN?
Talán egy kisgyermek, aki szüleitől vagy lelkipásztorától hallhatta, így válaszolna: a templomban.
Milyen kegyelem, mekkora szeretet van ott Jelen!
A Szentség-házban. Betérünk oda, mert a templom Isten háza. Fontos, mert a templomban hangzó és minden szentmisében újra és újra megtestesülő Ige ad értelmet mindennek.
Az élet értelme pedig alapvetőbb, mint az élethez szükséges javak. Miért vet véget sokszor önkezüleg önnön életének egy egészséges, gazdag ember, miközben látszólag mindene megvan?
Mert úgy érezte, hogy mindene megvan, csak épp az egésznek semmi értelme…
Az Ige, mely a Templomban lakik, értelmet, célt és irányt ad az embernek. Ezért érzi úgy a költő, hogy „ne hagyjátok a templomot s az iskolát” (Reményik).
HOL LAKIK ISTEN?
Názáretben Mária szívében, majd méhében lakott.
Majd születése után Betlehemben.** „Az Ige testté lett, közöttünk lakott” **(Jn 1, 14).
Feltámadása után Szentlélek által pedig bennünk lakhat… Bennünk lakása „templommá” tesz minket.
„Nem tudjátok, hogy Isten temploma vagytok?” (1Kor 3, 6).
A Karácsony valójában nem december 25-e huszonnégy órája. És nem egy karácsonyfa. És nem bejgli és népszokások csupán. Hanem felébredés egy valóságra: Isten bennem szeretne lakni. Velem, bennem…
Egy ember mesélte, hogy életének amúgy is rosszul menő napjaiban egyszer csak nagyon rossz hírt kapott az orvosától. Bement egy templomba, önként, szabadon. Letérdelt.
Először érezte, hogy Isten átöleli. Nyár volt, de számára épp Karácsony napja. Megszületett valami, félelme csökkeni kezdett. Isten vezette végig egy nehéz szakaszon.
De amikor levegőt vesz a tüdőm, dobog a szívem, átölelek valakit, meghallgatom egy társam panaszait, amikor bocsánatot kérek, megbocsátok, amikor felelősséget vállalok egy szegényért, elfogadom, hogy szeressenek, amikor normálisan és egyszerűen Istenhez fordulok, imádkozom a magam módján, valami hasonló tapasztalatunk lehet. Kisebbedünk, hogy Ő növekedjen bennünk. Tisztelet születik. Igazi élet.
Valaki bennünk lakik.
Áldott Karácsony!

2021. december 23., csütörtök

💥ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYT💥

,,💞Íme, egy fiatal nő teherben van, és fiút fog szülni, és Immánuélnak nevezik el.,, Ézs.7:4,


,,💞Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből,,
Máté 1:21


,,🌟🌲Mert egy gyermek születik nékünk, Fiú adatik nékünk, és az uralom az Ő vállán lészen, és hívják nevét: Csodálatos Tanácsosnak, Hatalmas Istennek, Örökkévalóság Atyjának, Békesség Fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké.,,
Ézsaiás 9:6,7

💥Örömteli mindennapok💥

,,Mert egy gyermek születik, fiút ad nekünk az Örökkévaló, aki vállára veszi az uralom terhét.
Így hívják: „Csodálatos, Tanácsadó, Erős Isten, Öröklét Forrása,
Békesség Fejedelme.” Békéje és uralkodása egyre jobban kiterjed, véget nem ér soha!
Királyként ül Dávid trónján, melynek igazság az alapja.
Igazságosság által uralkodik attól kezdve örökké.
Féltő szeretetének tüze által az Örökkévaló, a Seregek Ura viszi ezt véghez.,,
Ézsais9,6-7

Egy gyermek születése mindig csoda, de a gyerek akiről Ésaiás beszél nem csupán egy család számára születik, hanem az egész világnak. Isten egy gyermeket adott,
Aki összeköt a mennyel.
Aki megold mindent.
Aki helyreállítja a kapcsolatot Isten és az bukott ember között.
Aki egyszer és mindenkorra lerendezi és megfizeti a bűn zsoldját.
Aki győzelmet arat a halál fölött.
Aki a sátánt az örök ellenséget a lábaink alá veti.
Aki hit által uralmat vesz a szívedben, és örök életet ad.

Az Ő neve Jézus!

Áldott Karácsonyt!
Örömteli mindennapokat :)




💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

,,💞Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas,,
(Lk.6:36)

💥VAN ERŐM - AJÁNDÉKOK!💥

A mai reggel e kis szövegnek a következő címet adnám: Hamarosan...
Hamarosan világszerte ajándékok százait fogják kicsomagolni a fenyőfák alatt. 
Elkezdődik Jézus születésének az ünneplése. Minden szívben felébred valami régi, vagy új érzés.
A szebbnél szebb díszek csodásan tündökölnek a sötétben, de a fényük miatt elfelejtünk felnézni az égre, és meglátni az igazi fényt, amely csak értünk ragyog.
Egy idős bácsiról szeretnék mesélni, aki minden évben, advent közeledtével sétálni indult. 
Mindig úgy lépett ki a házából, hogy egy kis cetlire ráírt egy Igét, amelyet magával vitt.
Sétálása során nézte a kirakati fényeket, a feldíszített utcákat, de közben a zsebében szorongatta a kis cetlit, és mondogatta az Igét. Majd, amikor az unokája karácsonykor meglátogatta, s következőt mondta: Fogadd szeretettel ezt a kis dobozt, amibe a világ legszebb örömüzeneteit gyűjtöttem össze. 
Mindezt azért, hogy Jézus fénye világítson számodra a nehéz napokon, és ne engedje, hogy a várakozás, szeretet, öröm lángja kialudjon a szívedben.
Ez az idős bácsi a legnagyobb ajándékot adta az unokájának, ami segítség lehet a nehéz napokon, gyógyír a beteg pillanatokban, maga a szeretet a szeretetlenségben.
Ne csak ez az időszak legyen az életünkben az az idő, amikor jobban igyekszünk Isten üzenetére figyelni. Igyekezzünk, hogy az év 365 napjában nagy örömmel, és lelkesedéssel várjuk Jézust. 
Amikor a fények felragyognak, jusson eszünkbe az az éjszaka, amikor az égen egy csillag világított a bölcseknek, hogy megtalálják a Megváltót. Lehet, hogy mi is keressük a személyes Megváltónkat, ezért kérjük Istent, hogy világítsa meg számunkra a helyes utat.

💥A Nap Igéje💥

Zsoltárok 18:47
,,💞Él az Úr és áldott az én kősziklám, magasztaltassék hát az én idvességemnek Istene!,,

Ésaiás próféta könyve 26. rész

,,💞Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik;,,


1. Ama napon ez éneket énekelik Júda földén: Erős városunk van nékünk, szabadítását adta kőfal és bástya gyanánt!
2. Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hűség megőrzője.
3. Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel Te benned bízik;
4. Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kőszálunk van.
5. Mert meghorgasztá a magasban lakozókat: a magas várost, megalázá azt, megalázá azt a földig, és a porba dobta azt;
6. Láb tapodja azt, a szegény lábai, a gyöngék talpai!
7. Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak útját.
8. Mi is vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram! neved és emlékezeted után vágyott a lélek!
9. Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensőmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid megjelennek a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai.
10. Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.
11. Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet.
12. Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk.
13. Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nékünk kívüled; de általad dicsőítjük neved!
14. A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért látogatád meg és vesztéd el őket, és eltörléd emlékezetöket.
15. Megszaporítád e népet, Uram! megszaporítád e népet, magadat megdicsőítéd, kiterjesztetted a földnek minden határait.
16. Oh Uram! a szorongásban kerestek Téged, és halk imádságot mondtanak, mikor rajtuk volt ostorod.
17. Miként a terhes asszony, a ki közel a szűléshez, vajudik, felkiált fájdalmiban, előtted olyanok voltunk, Uram!
18. Mint terhesek vajudtunk, de csak szelet szűltünk: szabadulása nem lőn e földnek, és nem hulltak el a föld kerekségének lakói.
19. Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!
20. Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!
21. Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!

Emlékezve fejlődni❣️

,,💞Adjatok hálát az Úrnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! Énekeljetek, zengjetek zsoltárt neki, emlegessétek minden csodáját! 
Dicsőítsétek szent nevét, szívből örüljenek, akik keresik az Urat! Folyamodjatok az Úrhoz, az ő hatalmához, keressétek orcáját szüntelen! Emlékezzetek csodatetteire, amelyeket véghezvitt, csodáira és döntéseire.,, Zsoltárok könyve 105:1-5


John Goldingay a 105. Zsoltárt tanulmányozva a "Zsoltárok Mindenkinek" (Psalms for Everyone) című kommentárjában egy nagyon kedves szokásról ír, amit minden évben, adventi időszakban megismétel a gyülekezetében, ahol szolgál. Az évnek ebben a szakában kioszt a gyülekezet tagjai között egy papírt, amin négy kérdés található:

1. Miért vagy különösen hálás az elmúlt évből?
2. A keresztény hitedben mit találsz a legépítőbb és legbátorítóbb dolognak ebben a pillanatban?
3. Milyen kérdéseid vannak a keresztény hiteddel kapcsolatban?
4. Milyen szövetséget (fogadalmat) kötsz a jövő évre nézve?

Az adventi időszak az emlékezés és az előretekintés ideje. Ilyen szempontból is pont a legjobb helyen helyezkedik el az év során: egy héttel a vége előtt. Ilyenkor visszatekintünk Jézus születésére, és előre arra, amikor visszatér hozzánk. De a múlt— és jövőirányú gondolkodás nem állhat meg csupán a nosztalgiázásban. Szükséges, hogy megfelelően zárjuk le az évet: számot vetve az elmúlt időszakról, éveinkről, és tervezve a következőket.

A zsoltár írója is hasonló elmélkedésre motivál bennünket. Hálaadás, bizalom, Isten nevének a hirdetése csak akkor lehetségesek, ha volt már megtapasztalásunk Istennel. Hálát adni csak annak lehet, akivel már volt pozitív kapcsolatunk, éppúgy, mint bizalom is csak az ismeretség talaján születhet meg. 
Így emlékezés nélkül nincs reményteli jövő.

Ma szeretném, ha te is megválaszolnád ezt a négy kérdést. Gyűjtsd össze, miért vagy hálás, miért ad reményt a hited, milyen kérdéseid vannak, és hogy mit fogadsz meg a jövő évedre tekintve, mert csak emlékezve lehet fejlődni.

(Ömböli Kriszitán)

2021. december 22., szerda

💥VAN ERŐM - MEGVÁLTÁSOD💥

Minden mögött Isten hatalmas szeretete áll.
Már az első szavaknál megfogalmazódott bennem a következő kérdés: Milyen világot szeretett Isten?
Egy olyan világot, ahol emberek millió élnek.
Egy olyan világot, ahol az ember magányosan él, és fél szeretni, nehezen tud megbocsátani; ahol az ember háborúkat kezdeményez „békességre” törekedve; ahol az ember irigykedik, harcol, háládatlan és olyan ritkán gondol Istenre; ahol akad néhány ember, aki valóban Isten akarata szerint él. Ezek a sorok csak töredékét mutatják a valóságnak.
Isten pedig ezt mondta erre a világra: „Szeretem! Annyira szeretem ezeket az embereket, akik az én alkotásaim, hogy saját Fiamat küldöm el, hogy megváltsa őket, hogy újra hozzám tartozzanak. 
Mert ez a hatalmas áldozat megéri.”
Minden nagy embernek az életéből fenn maradt egy számukra igen kedves idézet. 
Talán ez az vers, amit „Mindenki szövegének” hívhatnánk.
Mert ebben a mondatban te is benne vagy, kedves olvasóm. Benne van a férjed, feleséged, gyermeket, szeretted, de benne van az a személy is, akit nem szeretsz. Benne van az egész világ.
Megláthatjuk, hogy milyen szerető Istenünk van. Aki, ha kell, képes félretenni mindent bűnt, fájdalmat és a tenger mélyére vetni, hogy újra Atyai gondoskodásával vegye körül az embert.
Ez az Isten Fiát adta érted, és az új élet lehetőségével ajándékozott meg téged.
Íme egy csodás karácsonyi ajándék, amely életed legnagyobbja: Megváltásod.



💥Reggeli dicséret🌹- Istent dícsérni, Benne bízni

💞Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő ígéretéért. Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?” (56. Zsoltár 11-12. vers)


Bárka? Özönvíz? Ne viccelődj Noé, hiszen még eső sincs!

Elhagytad őseid gazdag városát egy olyan földdarabért, amit sose láttál, és ami sosem lesz a tiéd, hanem csak majd valamikor az utódaidé? Ez nevetséges Ábrahám! Lassan száz éves vagy és egyetlen gyermeked sincs!

Dávid, te lennél Izrael felkent királya? Te, akit Saul halálra keres, és aki itt Gátban, Góliát szülőhelyén nyáladzol, mint egy őrült, s közben Isten ígéreteiről énekelsz?

Látjátok, hogy milyen vörösen izzik az a kemence? Majd mikor ott bent lesztek, és a láng átjárja a testeteket; na, akkor mondjátok, hogy „Isten ki tud szabadítani”, meg azt „hogyha nem tenné is!”

József, te tényleg elhiszed, amit Mária mond? Messiás? A Szentlélek által? Gondolod, hogy épp titeket választana ki az Isten? Látszik, hogy még a próféciát sem olvastad. Ez nem Betlehem! Ez Názáret!

Félelmetes és felemelő olvasni Isten ígéreteiről.

Félelmetes, mert ezekből a példákból is jól látszik az, hogy az Örökkévaló nem földhöz ragadt, nem emberi, hanem mindig különleges és váratlan fordulatokkal teli megoldásokkal dolgozik. És bizony néha a végsőkig megpróbálja azok hitét és bizalmát, akiket elhív.

Felemelő, mert az alapján, ahogy ezeket a múltbeli különleges ígéreteket teljesítette, biztosak lehetünk abban, hogy az előttünk álló és a ránk vonatkozó ígéreteit is megvalósítja majd.

A kérdés már csak az:
Noéhoz és Ábrahámhoz hasonlóan bízol-e Benne, lemondasz-e érte a kényelmedről, és építed-e az Ő mennyei bárkáját, az Ő mennyei országát mennyei kincseket gyűjtve akkor is, mikor ezért mindenki kigúnyol és kinevet?

Dávidhoz és Dániel társaihoz hasonlóan bízol-e Benne, hűséges maradsz-e, dicséred-e akkor is, ha megengedi, hogy az ellenség megsebesítsen, megbetegítsen, vagy elvegye tőled azt, akit a legjobban szeretsz?

És bízol-e Benne úgy, mint József és Mária; kimondva: „Ímhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint.” (Luk.1:38)

(Tóth Szilárd)

💥A Nap Igéje💥

💥#ANapIgéje💥
,,💞Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem ate beszéded szerint!,,
(Lukács 1:38)

2021. december 21., kedd

💥Örömteli mindennapok💥

"Azt kérem Istentől, hogy nyissa meg szívetek szemét, hogy fel tudjátok fogni, milyen reménységre hívott el titeket, és milyen dicsőséges az a hatalmas örökség, amit Isten a saját szent népének szánt." Efézus 1:18

Tiszta látás nélkül elveszted a reményed. Amikor nincs hitbeli látásod a családoddal, az egészségeddel ,a jüvőddel kapcsolatban, akkor elveszíted a reményt.
Amikor nem látod tisztán az utad, az azt jelenti, hogy elvesztetted a látásod .
A remény a kulcsa annak, hogy átjuss életed csatáin - bármennyi időbe is telik. Ez nem jön csak úgy magától, hanem Isten látásán keresztül kapod.
Reményt nyersz azáltal, hogy Isten perspektívájából látod az életed.
Ha Istent keresed, hogy tegyen csodát az életedben, kérd meg, hogy nyissa meg a szívedet és adjon neked az ő látásából az életedre vonatkozóan!
Legyen örömteli napod :)



💥VAN ERŐM💥 - EL TUDOM MONDANI?

Vajon el tudom/tudod-e ezt mondani: „Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítom, fellegváram!” (Zsoltárok 18,3)


Kedves olvasóm, te hol keresed a segítséget? Nagyon sok ember keresi a biztonságot, a segítséget a földi dolgokban, de a lényeg, hogy számodra ki a biztos menedék?
Vajon ezt az oltalmat, menedéket, biztonságot, csak akkor tapasztalhatjuk meg, ha valami nagy probléma ér az életünkben?
Minden reggel elmegyünk otthonról, és sosem tudhatjuk, hogyan fogunk este megérkezni. 
Ezért van szükségünk egy biztos válaszra, hogy ebben a világban ki a biztos segítségünk. 
Minden szívnek mélyén jelen van valamilyen fájdalom, amelyet naponta hordozunk magunkban, így tudnunk kell, hogy ki lesz a segítségünk, ha egyszer elfogy az erőnk, és képtelenek leszünk tovább folytatni az elkezdett harcot.
Van Valaki, aki oltalom, segítség lehet, bármiben a mi életünkben. Teljes szívvel hinnünk kell Isten segítségében, mert csak akkor fogjuk érezni az élet harcaiban, hogy nem félünk. 
Így bátran indulhatunk az előttünk levő útnak, tudva azt, hogy „segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta.”
Sokszor írtam már, hogy az Istennel eltöltött idő olyan, mint a levegővétel. 
Isten Igéje által megajándékoz bennünket erővel, hittel, reménnyel, bizalommal.
Számomra egy fontos ember ezt mondta: 
„A szívem vágya az lenne, hogy az Istentől jövő erőt minden ember megtapasztalja élete folyamán. A próbák által erősödjön sok ember hite, hogy még inkább megismerjék a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Sokan fedezzék fel azt, hogy mire teremtett bennünket Isten.”

MAI IGE - Hidd el, hogy Isten meghallgatott❣️

„💞Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” (János 11:41)


Lázár feltámasztása előtt Jézus így imádkozott: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.” 
Ha imádságod összhangban áll Isten akaratával, te is ezekkel a szavakkal zárhatod le: „Atyám, köszönöm, hogy meghallgattál.”
Értsd meg: az ördög azt akarja, hogy miután imádkoztál, azon kezdj tűnődni, vajon Isten valóban meghallgatott-e vagy sem, és hajlandó-e teljesíteni a kérésedet. Viszont, ha tudod, hogy Isten meghallgatta imádságodat, akkor bízol benne. Másként gondolkodsz, cselekszel és beszélsz. 
A szorongást béke váltja fel.
Íme, néhány ige, melyeken elmélkedhetsz:
„De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” (Jakab 1:6–8).
„Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha bármit kérünk az ő akarata szerint, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” (1János 5:14–15).
„Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek.” (Márk 11:23–24).
Mától köszönd meg Istennek, hogy meghallgatja imádat, és hogy a számodra legmegfelelőbb módon fog válaszolni rá

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

(Lukács 1,78-79)
"💞Irgalmában meglátogat minket a Magasságból, hogy világosságot adjon az embereknek, akik a sötétségben és a halál árnyékában ülnek, lábunkat meg a béke útjára irányítsa."

ÖRÖK BOLDOGSÁG

''💞Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.'' (Zsoltárok 16:11)


Szolgálata során Jézus többnyire a szabadban végezte a munkáját. A legtöbb tanítását a természetben mondta el. A Biblia az üdvözültek örökségét országnak nevezi.
A mennyei Pásztor ott az élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját.
Az élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és a fa levelei a nemzeteket fogják szolgálni. 
Állandó folyamok folynak ott, amelyek kristálytiszták, partjain a lengedező fák árnyékot vetnek az Úr megváltottai számára készített ösvényekre.
A messze nyúló síkságok szép dombokká emelkednek, és Isten hegyei felemelik szellős ormaikat; Azokon a békés síkságokon, ama élő folyamok mellett talál otthont Isten népe, amely oly sokáig volt zarándok és vándor. A Biblia elénk tárja a Menny kikutathatatlan gazdagságát és örökkévaló kincseit.
Az embert a legerősebb vágya arra ösztönzi, hogy keresse a boldogságát.
A Biblia elismeri ezt a vágyát, és megmutatja, hogy az egész Menny egyesül az emberrel az igazi boldogság elnyeréséért tett igyekezetében. Kijelenti azt a feltételt, amelynek alapján az ember elnyerheti Krisztus békességét. Bemutatja az örök boldogság és napfény otthonát, ahol többé nem lesz könny és nélkülözés. 
Földi otthonunk szépsége emlékeztessen minket a kristályfolyóra és zöld mezőre, a hajladozó fákra és élő kútforrásokra, a fénylő városra, a fehér ruhás énekesekre, mennyei otthonunkra. a szépségnek arra a világára, amelyet egyetlen művész sem tud megfesteni, és egyetlen halandó nyelv sem képes leírni. 
Véget nem érő korszakokon át növekedhetünk bölcsességben, ismeretben és szentségben.
A gondolatoknak mindig új területét fedezhetjük fel.
Mindig új szépségre és csodára lelhetünk. Szüntelenül növekszünk értelemben, örömben és szeretetben, tudva, hogy még mindig végtelen öröm, szeretetet és bölcsesség vár ránk.

💥Reggeli dicséret - Nézd másképp!🌹

„Az embernek pedig ezt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz elkerülése az értelem.”
Jób könyve 28.fejezet 28.vers

A bölcsesség vagy a tudás utáni vágy már évezredek óta ott van az emberben. Olyan kérdésekre keresik a választ, mint „Mi az élet értelme?” vagy „Mi van a halál után?”. Tudósok, filozófusok, kutatók keresik az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre a választ. A könyvek általában jó barátaik, hiszen a legtöbb gondolkodó, aki felfedezett már valamit, papírra vetette, leírta, hogy fennmaradjon az utókorra. Azonban az igazi bölcsesség, az nem a könyvekben van. A bölcsességet egyedül Isten ismeri. Ő, aki megteremtette a világot a semmiből, válasszal tud szolgálni a kérdéseinkre. Hogy nem ad választ?
 Nem úgy adja és akkor, amikor várnánk? Hogy is van ez akkor?

Az életünk egy út, mégpedig egy hosszú, néha rögös, néha veszélyes, kérdésekkel, kételyekkel teljes, de semmiképp sem magányos út. Isten eltervezte azt az utat is, ahol megtalálhatjuk a bölcsességet. 
Ez az út Hozzá tartozik. Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy kerülni kell a tudásvágyat, a ismeretet vagy a nyitottságot, mert majd Isten megadja a kellő tudást a világ dolgai iránt és annyival érjük is be. Isten arra bátorít, hogy vegyünk tőle bölcsességet és ássunk a dolgok legmélyére, ismerjük meg önmagunkat, az életünket, a lelkünket és amennyire csak tudjuk Őt magát is.

Jób életében a tudás számottevő volt. Mélyebbre hatolt a dolgok megértésében, kereste az összefüggéseket és mindezt úgy tette, hogy közben ragaszkodott Istenéhez. 
Számára a szenvedés egy forrás volt. Forrás ahhoz, hogy megértse a dolgok lényegét, amely bár nem volt tökéletes és közel sem volt könnyű, ám hatásos volt. Minden viszontagság ellenére megtartotta a hitet és a reményt, amit Istenben talált meg. Néha nekünk is szembe kell néznünk a szenvedés bizonyos formáival, de Jóbhoz hasonlóan próbáljuk meg ezentúl más szemüvegen keresztül figyelni ezeket a próbákat. Ami pedig a legfontosabb: ne engedjük, hogy a próbák elszakítsanak Istentől!

Áldott napot!

(Csomó Hajni)

 

💥A Nap Igéje💥

Zsoltárok 139:13-16.
,,Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében.
Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.,,

2021. december 20., hétfő

💥Örömteli mindennapok💥

,,Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!” 
Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.,, 2Kor.4,6.

A Viágosság felragyogott a sötétben ,amikor Jézus Krisztus megszületett.Vele együtt eljött az igazi Viágosság a földre.
Eljött az emberek szívébe ,akik befogadták Őt.
Mert Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban.
Jézus azt mondja, hogy ti vagytok a világ világossága ,ha befogadtatok engem!
Az Úr igéje által Jézus világosságát gerjeszti a mi szívünkben, és ez a világosság csodálatosan árad belőlünk ebben „az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a sötét éjszakában .” Fil.2,15-16
Tovább kell adnunk ezt a fényt.
Ő hív, hogy kövessük Őt, és azt mondja:"Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”-Ján. 8,12-
Mindig a Világosságra kell figyelnünk:
alázattal és bizakodva kell Jézusra tekintenünk, hogy rajtunk keresztül is áradhasson a fény.

Legyen örömteli napunk :)
Legyen áldott várakozásunk!



💥VAN ERŐM💥A KIRÁLY

Boldog vagyok, mert sikerült megvásárolnom egy új autót. Boldog vagyok, mert enyém a legszebb ruha a városban. Boldog vagyok, mert az osztálytársak közül nekem van a legmenőbb telefonom.
De igazán boldog vagy? Hisz az öröm nem függ semmitől. Egyszerűen csak egy csodás érzés, amikor átéli az ember, hogy megváltott, szabad és új élettel van megajándékozva. 
Van egy karácsonyi elő ajándékod! Tudtál róla? Isten egy csodás ajándékot tartogat neked a mai napra. Nagyon sok meglepetést tartogat a számodra, ugyanakkor másoknak tudsz meglepetéseket okozni vele. 
Ez nem más, mint a MA.
„Örvendj nagyon!” ezt mondja az ige is, hisz ez a rész a Messiás eljövetelére utal. 
A király érkezik, nem megy el, veled marad.
Életed legsötétebb völgyében is ott van egy kevés öröm, ez pedig az, hogy nem vagy egyedül. 
Lehet, hogy ott van benned az állandó feszültség valami miatt, amitől megszabadulnál. 
Lehet, hogy tombol benned a harag, irigység, félelem és semmi kedved boldognak lenni.
Nos, ezek a problémák mind eltűnnek, ha csatlakozol az eljövendő király seregéhez, Jézus Krisztushoz. 
Ő segíthet neked, örömöt adhat a fájó szívedbe, erőt a megfáradt, gyenge testedbe.
Örülj! A király érkezik. Készen kell állnunk a fogadására, nyitott szívvel, örvendező lélekkel, hisz a ma kegyelem, az életünk még tart.

💥Reggeli dicséret - Az adott szó hatalma🌹

„Majd kiállt a király az emelvényre, és szövetséget kötött az Úr színe előtt: hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívükből és teljes lelkükből megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben. És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget.”
Királyok második. könyve 23. fejezet 3. verse


„Az csak egy papír” – hallom néha az érvelést a házasságkötéssel szemben. Nem értek ezzel egyet, még akkor sem, ha sokan, sokféleképpen éltek már vissza az ünnepélyesen, tanúk jelenlétében tett fogadalmukkal.
Szükségünk van az ünnepekre, az emlékoszlopokra, a kimondott szóra, az elköteleződésre. 
Ezek sokszor kapaszkodót jelentenek, keretet biztosítanak a szürke hétköznapokban. 
Más súlya van annak, ha valamire gondolok, s más annak, ha azt ki is mondom, sőt ünnepélyesen elkötelezem magamat rá. A teljes szívből tett elhatározást is megerősíti, ha szavakba öntjük. 
Nem véletlen, hogy a Biblia több helyen is szól Isten és ember közötti ünnepélyes szövetségkötésről.

Egy ilyen alkalom volt Jósiás király idején, amikor a törvénykönyv templomi példányát megtalálták. 
A király mélyen megrendült, hallva Isten Igéjét, és megújította a szövetségüket az Úrral. 
Mire kötelezte magát a király és népe? „...Az Urat akarják követni, és az ő parancsolatait… teljes szívből és lélekből megőrizni…” (Károli fordítás) 
Ez a legtöbb, amit az ember kimondhat: követni akarjuk Istent őszintén, egész lényünket odaszánva, szívünket, lelkünket beleadva, mert megérintett minket a szeretete Krisztusban. 
Ezt fejezi ki a keresztség is (vö. Róma 6.1-13). 
Elismerjük az ítélet jogosságát, megragadjuk az Isten által felkínált szabadítást, a megváltást Jézus 

Krisztusban. Megvalljuk a megváltóba vetett hitünket. Nemet mondunk a bűnnek, meghalunk a bűn számára, és Istennek akarunk szolgálni, mindent az iránta való bizalom alapján tenni.

Ha már megvallottad hitedet és szövetséget kötöttél Istennel, akkor emlékezz erre ma reggel is! 
Ha még nem tetted meg, akkor halld meg Isten hívását a szövetségkötésre!

Legyen áldott a napod!

(Hites Gábor)

2021. december 19., vasárnap

💥Van Erőm - Az adventi koszorún négy gyertyája💥

Az előző rész tartalmából: Az adventi koszorún négy gyertya égett. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani, amit beszélgetnek.

Azt mondta az első:
„Én vagyok a béke. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni…”

És néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.

Azt mondta a második:

„Én vagyok a hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem…”
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
„Én a szeretet vagyok! Nincs már erőm tovább égni. Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám…” – ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek a szobába, és mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:
„De hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!” – és elkeseredésében sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
„Ne félj! Amíg nekem van lángom meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát. Én vagyok a remény!”
A gyermek szeme felragyogott! Megragadta a még égő gyertyát és lángjával életre keltette vele a többit.



💥VAN ERŐM - HATALOMMAL JŐ💥

Jöjj, Uram Jézus!
Olyan személyes ez a kijelentés. Elmondhatom, hogy ismerem a Szabadítómat. Kiváltság, hogy ismerhetem Isten Fiát. Elmondhatom, hogy az univerzum Teremtője tudja a nevemet, és ismer engem. 
Pontosan számon tartja a hajszálaim számát, tudja ha leülök, ha útnak indulok. 
Tudja, hogy milyen lelkesedéssel várom Őt, sőt azt is, hogy milyen érzések kavarognak bennem a soron következő ünnep kapcsán.
A próféta okkal fogalmaz ilyen stílusban. Mély meggyőződést szeretne ültetni az ember szívében. 
Tudjuk azt, hogy aki érkezik, az hatalommal jön, méghozzá cselekvő hatalommal.
Istennek soha nem volt szüksége a segítségünkre, de fordítva ez már nem mondható el.
Isten minden nap csak adja a hatalmas ajándékokat a számunkra, közben tudja, hogy nem minden alkalommal köszönik meg neki az emberek.
Karácsony számunkra az ajándékozásról szól. Belegondoltunk abba, hogy egy őszinte mosoly többet ér egy igazgyöngynél? Egy szeretetteljes ölelés, bátorító szó, vagy egy segítő kéz többét ér egy aránynyakláncnál? Mert ezek a cselekedetek szeretetből fakadnak, és a szeretetet soha nem lehet megvásárolni.
„Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az Istentől született, és ismeri Istent; aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet. 
Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala.” (1János 4,7–9)