2022. december 16., péntek

💥A Nap Igéje💥

Galata 3:28,29
,,💞Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.,,

2022. december 14., szerda

💥Reggeli dicséret🌹Ne veszítsd el a fókuszt

“Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lukács evangéliuma 9:62

"Nézz előre!" Mostanában elég sokat mondom ezt a rövid, velős mondatot. 
A kisfiam nagyon szeret futóbiciklizni, a probléma csak az, hogy nézelődni is nagyon szeret. 
Ahogy megyünk az utcán egyik pillanatról a másikra fókuszt veszt, és sokszor ez azzal jár, hogy nekimegy valaminek vagy rosszabb esetben valakinek. Ilyenkor rászólok, hogy előre nézzen. 
Ez pár percig segít, aztán kezdjük elölről.

Egyszer azt hallottam, hogy onnan tudod, hogy valaki profi futóversenyző, hogy sosem néz oldalra, vagy hátra. Mindig csak előre. Az a hátrasandítás, amivel megnézné, hogy milyen közel van az utána levő, akár tizedmásodperceket vesz el tőle. Az az oldalra fordulás lehet, hogy az aranyérembe kerül. Épp ezért egészen addig, amíg át nem szakad a célszalag, nem néznek máshova, csak előre, egyenesen a cél felé.

Amikor mi Krisztust akarjuk követni, hasonló módon kell gondolkoznunk. 
Ha Krisztust akarjuk követni, nem nézhetünk oldalra. Nem nézhetünk a hátunk mögé, figyelve azt amit hátrahagytunk. 
Ha a fókuszunk elveszik, ha nem Jézusra tekintünk, annak lehet, hogy nagyon magas ára lesz. 
Krisztus követő keresztényként a feladatunk, hogy életünk minden pillanatában Jézust szemléljük. 
Az Ő halálát, életét, szolgálatát, áldozatát, jellemét tartsuk a szemünk előtt.

Ne veszítsd el a fókuszt! Ma a világ tekintete egy jászol felé irányul, és a benne megszületett gyermek felé. Mindenki azt a személyt ünnepli, akit te imádsz. 
Ma, amikor szinte minden ünnepi díszekbe öltözik, emeld a tekinteted a Megváltódra! Ne a körülményeket, a múltat vagy a jövőt keresgéld a tekinteteddel! Ne a nehézségeket, a küzdelmeket, félelmeidet figyeld! 
Nézz Krisztusra, aki érted született erre a világra, és halt meg, hogy neked életed legyen!

Ne veszítsd el a fókuszt!

(Ömböli Dávid)
 

💥Reggeli dicséret🌹 Reszkesstek betörők!

„Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.” (János evangéliuma 14. fejezet 18. vers)


Egy film, amit minden karácsonykor leadnak a TV-ben. Amit mindenki ismer, de senki sem néz. 
Mit gondolsz mi az? Igen, ez a Reszkessetek betörők. Kevinnek, a kisfiúnak a kalandja, akit véletlenül otthon hagynak a szülei.

No, de félretéve a tréfát, te mit éreztél, vagy érzel akkor, amikor teljesen magadra hagynak, amikor rád tőr a teljes egyedüllét, a magány pusztító valósága. 
Amikor bármit teszel vagy mondasz, nem figyel rád senki, nem válaszol senki. 
Amikor levegőnek néznek. Amikor azt érzed te is, mint Kevin, hogy engem itt hagytak. 
Se apám, se anyám, se kutyám, se macskám. Árva vagyok.

Itt ez a betörőktől, rablóktól és gyilkosoktól hemzsegő világ, Jézus pedig olyan távol, fent a mennyben. Én meg itt. Egyedül vagyok. Magamra maradtam.

S ekkor, megszólal az evangélium dallama, mint egy telefonhívás; Né félj! Nem vagy egyedül! Nemsokára ott vagyok érted! Sőt, addig is elküldtem magam helyett valakit, aki vigyáz rád!

Jőjj Szentlélek-isten, jőjj
s áraszd ki a mennyekből
fényességed sugarát!

Jőjj, ki árvák atyja vagy,
jőjj, ki szívek lángja vagy,
ajándékos jóbarát!

Jőjj áldott vigasztalás,
drága vendég, lelkitárs,
legédesebb enyhülés:

fáradságra nyugalom,
hőség ellen oltalom,
zokogásban könnyülés!

Jőjj és töltsd be híveid
legtitkosabb szíveit,
boldogító égi tűz!

Babits Mihály: Himnusz a Szentlélekhez /részlet/


(tóth Szilárd)

💥A Nap Igéje💥

Márk 1:15
,,💞Betelt az idő, elközelített az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!,
[Károli rev.]



2022. december 13., kedd

💥Reggeli dicséret🌹 Az idő ajándéka

„Mindennek megszabott ideje van, megvan az ideje minden dolognak az ég alatt.”
Prédikátor könyve 3.fejezet 1.vers


Az idő az egyik legértékesebb dolog az életben. Figyeljük az időt akkor, amikor egy szeretett személlyel vagyunk és sóvárgunk még több együtt töltött időért, ahogy figyeljük az időt akkor is, amikor egy szomorú eseményt élünk meg, feltéve a kérdést, hogy vajon meddig tart még és miért nincs még vége?!

Az idő nem csak napjainkban jelentőségteljes. Az Ószövetség idejében három egymástól elkülönített időt fogalmaztak meg, amely az idézett szakaszban is megfigyelhető. 
Az eredeti héber iratban egy meghatározott, körülhatárolt időt; valaminek a sajátos, történésbeli idejét és végül a kisebb-nagyobb időszakok idejét ( a teremtéstől Jézus második eljöveteléig számított idő is ebbe tartozik) találjuk.
 A könyv szerzője ezzel azt sugallja, hogy minden eseménynek rendelt, meghatározott ideje van, amely idők esetleg időszakokba rendeződnek és amikor lezárul egy időszak, csak azután érthetjük meg az eseményeket és kaphatunk választ a „Miért?” kérdéseinkre.

Olykor szembesülünk azzal, hogy az életünk történéseit nem minden esetben tudjuk befolyásolni, megváltoztatni vagy semmissé tenni. Minden történés hatással van ránk és ezek a hatások alakítják a további életünket, döntéseinket és ezzel a ténnyel meg kell tanulni együtt élni.

Van azonban egy másik tény, amely talán enyhíti az előbbi kilátástalannak és borúsnak tűnő helyzetet: mögöttünk és az idő mögött Isten áll! 
Minden abban az időben és úgy történik, ahogy a legjobb és bár nehéz megélni egy-egy tragédiát vagy mélypontot, minden rettenet mögött ott rejtőzik Isten és áldássá akarja azt formálni az életünkben. 
A mi szemünk korlátolt és nem tud tovább látni a láthatóknál, épp ezért kell Istenre bízni az idők dolgait, mert Ő látja a láthatatlant és tudja, hogy mire van szükségünk.

A mai nap feladata az, hogy észre vegyük a lehetőségeket, merjünk élni velük, így felismerve Isten ajándékait. Mindennek eljön az ideje, csak ami jó, arra kicsit többet kell várni…! 

Áldott napot!

(Csomó Hajni)

💥A Nap Igéje💥

Efézus 5:1
,,Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek.,,

ÁLDOTT ESTÉT és ÉBREDÉST❣️💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Zsoltárok 127:2 ,,💞De akit az ÚR szeret, annak álmában is ad eleget.,, (Új ford.)



💥Örömteli mindennapok💥

Örömteli bátorító Ige :) ...hogy valóságos legyen az ünneped...

,,Isten ingyen ajándéka az örök élet a mi Urunk, Krisztus Jézus által.,, -Róma 6:23

Az örök élet ajándék Istentől számodra.Az ajándékod el van készitve,arra vár ,hogy átvedd .
Nem kell tenned érte,mert ajándék,ingyen kegyelemből.Azért kaptad,mert Isten nagyon szeret téged.
Ezért hívják kegyelmi ajándéknak.
Felfoghatatlan Isten irántunk való szeretete,ahhoz ,hogy megértsük,el kell fogadni kegyelmét,és közel kell kerülnünk Hozzá.Enélkül lehetetlen!
Az ajándék semmit nem ér számodra, ha nem fogadod el!
El kell fogadnod Isten kegyelmét az ő Fia, Jézus Krisztus által.
Lehet,hogy sok elutasítást kaptál életed során és félsz .
De van egy személy, aki soha nem fog elutasítani. Az ő neve Jézus Krisztus. 
Ő folyamatosan hív: „Gyere haza!”
Ma megszabadulhatsz a félelmeidtől,mert minél többet megértesz majd Isten kegyelméből, annál inkább meg fogod szeretni Őt, és annál inkább akarsz közelebb húzódni Jézushoz.
Lehetetlen nem szeretni azt, aki ennyire szeret téged!
Gyere és fogadd el Isten kegyelmét,hogy élhess örömteli életet .

Áldott ünnepi készülődést!
Legyen örömteli napod :)

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Jeremiás próféta könyve 22. rész 29. 
,,Föld, föld, föld! halld meg az Úrnak szavát!,,

http://www.biblia.hu/biblia_k/k_24_22.htm

💥Van Erőm💥

Hogyne várták volna az Izraeliták a Békesség Fejedelmét? Alig tudtak fellélegezni az egyik háborúból, már benne is voltak a másikban. A háborúk zaklatásában éltek minden nap.
A sanyarú sorsban számukra az nyújtott vigaszt, hogy érkezik a Békesség Fejedelme. 

Várták azt a pillanatot, amikor végre megnyugodhatnak. Ez a problémánk nekünk is. 
Állandóan háborúzunk. Ha nem a vírussal, akkor a társunkkal, gyerekünkkel. 
Ha nem a emberekkel, akkor az anyagi helyzetünkkel. Ha többnyire rend van körülöttünk, akkor önmagunkkal harcolunk. 
Hogyne fáradnánk bele mi is harcainkba? Van egy jó hírem. 
A harcok nem fognak elmúlni az életedben, de a Békesség Hercege veled fog tovább harcolni, ha engeded. Ő, sosem vív vesztek csatákat. 
Ahogyan az angyalok is mondták „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lukács 2,14) 

Megváltozhat minden. Jézus olyan békességet hozott, amelyet mi sosem tudtunk volt elérni. 
Ne engedjük, hogy háborúk sorozatának zaklatásában éljük le az életünket. Krisztus munkája, hogy békességet hozzon, ez pedig életünk minden területére érvényes és örök. 
Mi az érdekes ebben a békességben? Az, hogy mindenkinek adatik, kivétel nélkül. 
A Békesség Fejedelmének munkája érezhető és tapasztalható valóság a számunkra.
Az, hogy hogyan alkalmazzuk/használjuk a saját életünkre nézve, rajtunk áll.



2022. december 12., hétfő

💥Mai Gondolat💥 Áldott, békés, szép estét és reggelt kívánok ❤

Zsoltárok könyve 16. rész
1. Dávid miktámja. 💞Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom.
2. Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
3. A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörűségem.
4. Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más isten után sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.
5. Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.
6. Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.
7. Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
8. Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.
9. Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.
10. Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
11. Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.

Sokszor olyan természetesnek tartjuk, hogy hívők vagyunk és úgy gondoljuk, hogy Isten útjan járunk és semmi nem jöhet már....
Pedig az élet bizony sok vihart ad, hogy megpróbáljon és az van az Igében megírva, hogy az Úr az aki megtart, a magunk ereje ehhez kevés!
Ezért adjunk hálát az Úrnak, hogy megtart minket és vigyázzunk, hogy ,, aki áll, el ne essék!
Ámen!



💥Reggeli dicséret🌹Élj bölcsen!

"Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen azért: ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata." Efézusbeliekhez írt levél 5:15-17

"Nem könnyű a mai világban!" - mondják sokan, és valószínű, hogy igazuk is van.
Ha belegondolunk, láthatjuk, egyre bonyolultabb az élet ezen a bolygón és egyáltalán nem könnyű keresztényként elveinkhez hűnek maradnunk, pedig csak úgy érdemes élni, ugye?

A biblikus hit egyik alapértéke a bölcsesség. De ez a bölcsesség egyáltalán nem egy olyan eszme birtoklását jelenti, amire valaki hosszú és elszigetelt, magányos élet során jött rá megvilágosodva,, remeteként egy barlangban. A bölcsesség a Szentírásban azt jelenti, hogy Isten csodálatos kijelentéseit jól és jókor tudjuk alkalmazni a gyakorlatban. Ezért bibliai értelemben csak az az ember juthat el a bölcsességre, akinek rendszeres és jó kapcsolata van az Istennel, és ugyanígy rendszeres és jó kapcsolata van a többi emberrel.

Pál, a pogányokból lett keresztények nagy tanítója, itt két fontos dologra is meg akar bennünket tanítani a gyakorlati bölcsességgel kapcsolatosan. Az egyik az idővel, a másik a megértéssel kapcsolatos.

Az első: figyelj az alkalmas időre!
Már Jézus tanításaiból tudjuk, hogy az ember lelki érettsége hasonló ahhoz, amikor egy növény gyümölcsöt terem. Ez egy hosszabb folyamat eredménye, amiben mindennek időben kell megtörténnie. A folyamathoz hozzátartozik a vetés, a gondozás és az aratás is. Tudnunk kell, mikor és mit kell tennünk. Így kell tekintenünk a saját és mások életére is.
Nem mindegy, életünk melyik szakaszában mit és hogyan teszünk, és ha másoknak segíteni akarunk, ezt náluk is figyelembe kell vennünk.

A második: legyetek nyitottak a megértésre!
Bár itt leginkább Isten akaratának a megértéséről van szó, érdemes a másik ember megértéséről is beszélni. Hogyan is csináljuk mi ezt, keresztények? Hogyan igyekszünk megérteni Isten akaratát? Természetesen úgy, hogy imádkozunk és olvassuk az Igét. Vagyis, először elmondjuk a kérdéseinket Istennek, azután megpróbálunk választ találni rájuk a Szentírásban. Az egész folyamatban fontos szerepet játszik a nyitottság, a figyelem irányítása. Nem arra kell koncentrálnom, hogy én mit szeretnék, hanem arra, mit mond Isten. Az emberi kapcsolatainkban is ez a jó kommunikáció alapja: nem arra kell csupán figyelnem, ami nekem fontos, hanem arra is, ami a másiknak az. Különben nem értjük meg egymást.

Mindezek után vegyünk egy gyakorlati példát, a karácsony ünnepét. Évszázadok óta (nem tévedés!) megy a vita arról, hogy a keresztényeknek kell-e ünnepelniük december 24-én? Van egy világos, biblikus üzenetünk: nem tudjuk pontosan, mikor született Jézus. Nem írja az Újszövetség, hogy ekkor ünnepet kellene tartanunk. Valamikor az első keresztény császár pogány ünnepeket mosott össze a kereszténység tanításaival, hogy így nyerjen meg sokakat, hogy az ő alattvalóivá váljanak. Van egy valóság, ahogy az emberek gondolkodnak, ami szintén igaz: a karácsony a szeretet ünnepe. A karácsony a család ünnepe. Ha szeretsz másokat, akkor megajándékozod őket ezen a napon. A karácsony kapcsolatban van Jézus születésével, a kisgyermekekkel és az édesanyákkal. Karácsonykor vásároljunk sokat, mert így tudjuk leginkább kifejezni a szeretetünket mások felé.

Akkor most tegyük fel a kérdést magunknak: hogyan alkalmazzuk ezt a két szabályt az időről és a megértésről?
Az alkalmas időről.
Fontos-e Isten számára, hogy ünnepeljünk karácsonykor?
Nem tilos és nem is kötelező. Inkább az a kérdés, hogyha teszel valamit, hogyan teszed. 

Márpedig Istennek az számít, hogy a többi ember számára milyen üzenetet közvetítesz keresztényként! A megértésről.
Ünnepelnek-e az emberek ilyenkor és akarnak-e ünnepelni?
Igen, többségükben a keresztények ünnepelnek ilyenkor és még a szekuláris, vallástalan emberek is. Számukra ez az ünnep az egyik legfontosabbK minden külsőségével egyben.

Akkor mit tegyünk?
Mivel az emberek szíve talán ilyenkor a legnyitottabb arra, hogy az Istentől származó örömhírt - miszerint a Megváltó megszületett és Jézus Krisztusban eljött a világunkba, hogy megmentsen minket - befogadja, fedezzük fel bölcsen az alkalmas időt a másokért való jó cselekvésére!
A mi életünk legyen a példa arra, mit jelent szeretni másokat és szeretni Istent! 

Emeljük a középpontba az advent legfontosabb üzenetét, miszerint az első eljövetelt, a mi megváltásunkat Jézus Krisztus második eljövetele fogja teljessé tenni, és nekünk erre kell felkészítenünk a világot!

💥Reggeli dicséret🌹 BOCSÁSS MEG❣️

,,💞Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” Pál levele az efezusiakhoz 4:32

„Jól van, nem leszek a barátod, csak a nővéred!” - hangzik a dühös kijelentés a szobából, mert éppen a kicsinek is az a játék kell, amivel pont a nagyobbik játszik.
Vagy mert felborította a legótornyot. Vagy mert megfogta a hosszú hajú babát.
Aztán a következő pillanatban már öleli, játékot tanít neki, táncol vele.
Mintha mi sem történt volna. Percek alatt megbocsátanak egymásnak, és úgy fordulnak a másik felé, hogy nem is jelent már semmit az előző veszekedés.

Minden korosztály életében vannak ilyen kaliberű ellentétek.
Elémállt a sorban, megvette az akciós termékből az utolsót épp az orrom elől, elfoglalta a számomra fenntartott parkolóhelyet, nem köszönt vissza, stb.
Persze, akkor és ott rosszul esnek, de rövid idő után egy vállrándítással el tudod őket rendezni magadban, nem túl nagy kihívás a megbocsátás.

De mi a helyzet azokkal a történésekkel, melyek összehasonlíthatatlanul fájdalmasabbak?
Hogyan viszonyulsz ahhoz a gépkocsivezetőhöz, akinek a felelőtlensége miatt veszítetted el a szerettedet?
Mit mondasz annak, aki erőszakot követett el ellened?
Hogyan fordulsz a házastársad felé, aki megcsalt téged?
A szülő vagy rokon felé, aki tönkretette a gyerekkorodat?
A főnök felé, aki kihasznált?
Az ember felé, aki betört a lakásodba és néhány kézzelfogható dolgon kívül örökre elvette a biztonságérzetedet?
Mi a megbocsátás? És meg lehet mindent bocsátani?

Isten ma reggel válaszul egy példát állít eléd. A saját példáját.
Hogy Ő ezt már megtette előtted, és megbocsátotta neked mindazt, amit elkövettél.
Megbocsátotta, hogy a te felelőtlenséged is hozzájárult Fia halálához.
Megbocsátotta, hogy lázadtál ellene, hogy mindenféle pótlékot kerestél, ami helyettesítheti Őt.
Megbocsátotta, hogy bántottad egy másik gyermekét.
 
Ha valaki, akkor Ő tudja, hogy nem egyszerű megbocsátani.
Ő az, aki érzi minden ember fájdalmát, és Ő kész kegyelmet adni neked és a másiknak is.
Ma csak annyit kér tőled, hogy kövesd az Ő példáját!
Akkor is, ha nagyon nehéz. Ő ad erőt hozzá.
 
Bocsáss meg, és add át a terhet Istennek, függetlenül a másik féltől!
Ha bocsánatot kért, ha nem, ha megbánta, ha nem, te helyezd az ügyet Isten asztalára, és bízd rá az igazságszolgáltatást!
Ha megbocsátasz, azon kívül, hogy lehetőséget adsz a másiknak egy új kezdetre, egy tiszta lapra, lehetőséget adsz Istennek is a gyógyításra.
 
Arra, hogy segítsen neked valóban továbblépni és elindulni azon az úton, melyen újból egész lehetsz.
Melyen a hegekből, melyeket viselsz, erőt meríthetnek mások, akik szintén hasonló történéseken mennek keresztül, hogy túl lehet élni.
Hát kapaszkodj abba a kegyelembe, amit Isten nyújt feléd, és adj te is bocsánatot!

FIGYELEM! Kedves Testvérek! VÁLTOZÁS!

Hatékonyság miatt - CSOPORT EGYESÍTÉS!

Az - Isten kincsesládájával egyesítjük ezt a csoportot!
Akik szeretnének velünk tartani a jövő évben is kérem jelentkezzenek át az Igazgyöngyökbe!

Sok újdonságot szeretnénk osztani a jövő évtől és ehhez több idő kell, ami mindig szűk..
Szívesen várunk továbbá MINDENKIT mindegyik csoportunka, mert jövő évtől szeretnénk mindegyikbe új napi áhitatokat osztani!

További csoportjaink:
  • Igazgyöngyök
  • Karizmatikus találkozások- Isten Tanítói-Katonái-
  • Mennyei Kincsesláda tanítási Csoport-
  • SZERETETHIMNUSZ Jézus Krisztus igaz követői
Isten kincsesládája közösségi oldalon pedig minden osztást egyben megtalálsz! 
Minden reggel kezdünk sok-sok szép Igeképpel, hanganyaggal és olvasnivalóval 

Áldott Boldog Új Évet kívánunk!

💥Örömteli mindennapok💥 Milyen Isten szeretete?

,,Szeretetétől indíttatva előre elhatározta, hogy Jézus Krisztus által a saját gyermekeivé fogad bennünket. Igen, ezt akarta, mert így tetszett neki.” Efezus 1:5

Miért szeret minket, tökéletlen embereket, Isten? Mert így akarja – így tetszik neki. 
Természetéből fakad, hogy szeret minket, hibáink ellenére.

Isten jóval győzi le a rosszat (Róma 12:21).
Ezt úgy teszi, hogy ránk árasztja korlátlan kegyelmét, és amikor elbukunk, a kegyelme mindig nagyobb lesz, mint a bűnünk. És ahogy lehetetlen Istennek, hogy ne szeressen, ugyanúgy lehetetlen számunkra is, hogy olyat tegyünk, ami visszatartja Őt attól, hogy szeressen minket.

Isten azért szeret, mert ez az Ő természete. Ő a szeretet (1 János 4:8). 
Lehet, hogy nem szeret mindig mindent, amit teszünk, de minket szeret. 
Isten szeretete az az erő, ami megbocsátja a bűneinket, meggyógyítja az érzelmi sebeinket, helyreállítja az összetört szívünket. (Zsoltárok 147:3)

Isten szeretete feltétel nélküli; Rajta áll és nem rajtunk! Amikor ráébredünk, hogy Isten szeret minket annak ellenére, hogy mit tettünk vagy nem tettünk, akkor óriási áttörést tapasztalunk meg az életünkben. Abbahagyhatunk minden próbálkozást, amellyel az Ő szeretetét próbáljuk megnyerni, és egyszerűen elfogadhatjuk és élvezhetjük azt.

Istenem, a szereteted felém egyszerűen hihetetlen! Köszönöm, hogy a szereteted a Te jóságodon és nem az én cselekedeteimen alapul. Segíts, hogy képes legyek befogadni az irántam való szeretetedet. 
Ámen!

Legyen örömteli napunk :)
 

💥Van Erőm💥

Tapasztaltad-e, amikor Isten neked szánt ígéretei egyszerre áldásként teljesülnek be az életedben?
Két élethelyzetet látunk Jézus születésének a történetében.
Ott van Erzsébet, aki az egész életét zaklatotta, félelmek között élte le, mivel nem születhetett gyermeke, mert meddő volt. Inkább a szorongás, szégyenérzet vette körül, hosszú éveken keresztül.
Ott van Mária, aki érthetetlenül áll a történések közepette, amikor az Úr elküldi angyalát, Gábrielt, hogy elmondja, a világ Megváltóját fogja szíve alatt hordani.
Isten angyalát küldi el mindkettőhöz, de a későbbiekben azt látjuk, hogy Erzsébet 5 hónapra elrejtőzik, Mária meg 3 hónapot tölt Erzsébetnél. Nos, eltelik egy kis idő az ígéret, és annak beteljesülése között.
Hadd emlékeztesselek ma arra, hogy Isten mérhetetlenül többre képes annál, amit te a lehetetlen helyzetedben eltudsz képzelni.
Legszívesebben újra megismételném ezt a mondatot. Megértem, ha olykor zaklatott vagy, netán aggodalmaskodsz olyan dolgok felől, amelyek nem a te kezedben vannak, de lásd meg, hogyan munkálkodott Isten már a kezdetekkor a megváltásodért.
Miért hagyna cserben épp most?
Addig nem leszel képes fejlődni a hitben, amíg nem ismered el, hogy Isten a lehetetlen helyzeteidben is ott van, ugyan úgy, ahogyan az említett nők életében is ott volt.
Ma úgy menj oda az Úr elé, mint aki a hittel tudja, hogy a zaklatottság helyett nyugalmat kap.
Ne feledd el, hogy a lehetőségek Istene tudja ki vagy!

💥Reggeli dicséret🌹 Mond el a fiaidnak

"Ha majd megkérdezik fiaitok apáiktól, hogy miféle kövek ezek, magyarázzátok el fiaitoknak, hogy szárazon kelt át Izráel itt a Jordánon. 
Mert Istenetek, az ÚR kiszárította a Jordán vizét előttetek, amíg átkeltetek. 
Így cselekedett Istenetek, az ÚR a Vörös-tengerrel is: kiszárította előttünk, amíg átkeltünk rajta, hogy megtudja a föld minden népe, milyen erős az ÚR keze, és hogy féljétek Isteneteket, az URat mindenkor."

Melyik az a mese, amit a gyermekeink leginkább szeretnek? Sok gyermekes szülő gondolkodik el ezen. 
Mit meséljek nekik? Mi lesz a legjobb? 
Keresztényként még az is felmerül, hogy a mesék tartalma, üzenete milyen? Építi-e gyermekünk kicsiny lelkét? 
Annak idején, amikor a mieink még kicsik voltak, és sokat meséltünk nekik volt egy kedves történetük. 
Egy kis fekete cicáról szólt, akinek volt három barátja. A történet napi szinten változott és a szerzője, a kitalálója természetesen mama volt, az én drága anyósom. Amikor először hallottam a mesét, nekem furcsa volt. 

Mama a fotelban ült, közel a gyerekek ágyához. A három lurkó már lepihent, de álmos szemük kinyílt még néha, de csak azért, hogy feltegyenek egy kérdést a cicáról és a barátairól. 
A történet egyetlen általam ismert mesére sem hasonlított, mégis, valahogy ismerősnek tűnt.
Minél tovább hallgattam, annál ismerősebbnek. 
Amíg egyszer csak meg nem értettem, 'hiszen ez a gyerekeim mai napjáról szól'. Pontosan! 

A drága mama unokái aznapi eseményeit mesélte el, de úgy, hogy abban fontos szerep jutott a kis fekete cicának is. A gyerekeim az ő szemén keresztül látták saját magukat. 
Azt, hogy mi történt velük, merre jártak. Minden este, amikor náluk voltunk ezt a mesét kellett elmondani, és ők nagyon boldogok voltak.

Életünk meséje rólunk szól, abban mi vagyunk a főszereplők. A próbákkal mi küzdünk meg, a tapasztalatokat mi szerezzük és tanulunk belőle és a jutalom is a végén a miénk lesz. 
Érintettek vagyunk. Ezért volt a legkedvesebb mese gyermekeim számára mama meséje.

Isten jól tudta, milyen fontos népe számára mindaz, amit átéltek. 
A kivonulás eseményei, a pusztai vándorlás, a megáradt Jordánon való átkelés. 
Csodával határos mind és mindannyiuknak nagyon fontos. 
De Ő azt akarta, hogy a következő generációnak is az legyen. 
Hogy ők is átéljék, hogy szüleik tapasztalata az övék is legyen. 
A történet mesének tűnt, különösen annak tűnik a mai olvasó számára is. De a nép, akik átélték, mindannyian tudták, hogy igaz. 
Hiszen velük történt, az ő tapasztalatuk volt. 
A próbákban ők helytálltak, hibáikból ők tanultak és tudták, a jutalom is az övék lesz.

A legjobb mese az, amelyik igaz. Jön az ünnep és sok keresztény emlékszik vissza arra a réges-régi történetre, amit ilyenkor mesélni szoktak még a templomokban is. 
A kisgyermekről, akinek jövetelét megjövendölte egy csillag. Akit születésekor pásztorok és bölcsek köszöntöttek. 
Aki királyi ajándékot kapott, szülei mégis életét féltve menekültek saját királyuk elől. 
De ha csak erre emlékszünk, a történet mese marad, féligazság és nem lesz való. Mi mondjuk tovább! Gyermekeinknek meséljük el saját érintettségünket is, hogy ez a gyermek felnőtt! 
És mondjuk el azt is, hogyan lett a mi személyes Megváltónk!

(Restás László)



2022. december 11., vasárnap

Áldott, békés, szép estét és reggelt kívánok ❤

Korinthusbeliekhez írt II. levél 13. rész
,,💞Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.


1. Ezúttal harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog.
2. Előre megmondtam és előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most is távollétemben írom azoknak, a kik ezelőtt vétkeztek, és a többieknek mind, hogy ha ismét odamegyek, nem leszek kíméletes;
3. Mert hát az általam szóló Krisztusnak bizonyságát keresitek, a ki irányotokban nem erőtelen, hanem erős ti bennetek.
4. Mert noha megfeszíttetett erőtelenségből, mindazáltal él Istennek hatalmából. És noha mi erőtelenek vagyunk benne, de vele együtt élünk majd Isten erejéből ti nálatok.
5. Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok.
6. De reménylem, hogy megismeritek, hogy mi nem vagyunk méltatlanok.
7. Az Istent pedig kérem, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek; nem hogy mi méltóknak láttassunk, hanem hogy ti a jót cselekedjétek, mi pedig mintegy méltatlanok legyünk.
8. Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért.
9. Mert örvendünk, ha mi erőtelenek vagyunk, ti meg erősek vagytok; ezt pedig kérjük is, a ti tökéletesedésetekért.
10. Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem ama hatalom szerint, a melyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra.
11. Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vígasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek.
12. Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan.
13. Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

,,Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem!,, Zsoltárok 25:20

💥Mai Ige💥

„Megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” (ApCsel 2:21)

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Thessalonikabeliekhez írt I. levél 4. rész 8. 
,,💞Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.,,


🌟ADVENTI CSENDESNAPOK IMÁJA🙏

Csöndes napok jönnek. Sötét hajnalok, roráték ideje. A várakozás hetei. 
Sötétben botorkálunk, de biztosan tudjuk, hogy megérkezünk a fénybe, és eljön, akit várunk.
Meg akarom ragadni a megszentelt időt, bele szeretnék kapaszkodni a csöndbe, hallgatni Isten hallgatását.
 
Segítse a csöndbe való belépést Pilinszky János imája:
„Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben. 
Hogy az éjszaka csöndjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat.
Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Igen, hogy helyet foglalhassak már most egy rövid időre annál az eljövendő asztalnál, amit egy öröklétre megígértél, s aminek egyedül a te békéd a lámpása, eledele és terítéke. (…)
Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged.”
 
Ámen!

💥Örömteli mindennapok💥

Örömteli bátorító Ige :)...., hogy valóságos legyen az ünneped!

,,💞Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!” 
Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. 
E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán. - 2 Korintusi 4 ERV-HU

Áldott Ünnepeket!

💥Örömteli mindennapok💥

Örömteli bátorító Ige :) ..., hogy valóságos legyen az ünnep...

,,💞Mert Istenünk üdvösséget hozó kegyelme már eljött és látható lett minden ember számára. 
Ez a kegyelem arra nevel bennünket, hogy forduljunk el az istentelenségtől és a gonosz kívánságoktól, és hogy mértékletesen, bölcsen, igazságosan és istenfélelemmel éljünk ebben a jelenlegi világban.
Így várjuk azt a napot, amikor beteljesedik a reménységünk, és nagy Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsősége láthatóan megjelenik.
Jézus feláldozta értünk önmagát, hogy megváltson bennünket minden törvénytelenségtől, s megtisztítsa a maga számára választott népét, amely mindig teljes szívvel-lélekkel a jóra törekszik.,,
-Titus 2,11-14

Áldott várakozást!
Örömteli mindennapokat :)

💥ÖRÖMTELI ADVENTI ÜZENETEK💥

Advent jelentése : az Úr eljövetele 

Ilyenkor Jézus születésére emlékezünk vissza, de valójában sokkal közelebb vagyunk már a második eljöveteléhez.
Az adventi várakozás során nem csupán Krisztus születésére, hanem utolsó eljövetelére is készülődnek a hívek.

💞Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek! Ismerje meg mindenki a ti szelídségeteket! Az Úr közel van! ” (Fil 4,4 )

Kegyelemben gazdag adventi készülődést !
Örvendezünk annak, hogy reménységünk szerint részesülni fogunk Isten dicsőségében.

💥Van Erőm💥

Karácsony a legtöbbünk számára olyan örömteli időszak, amikor szeretünk feltöltekezni.
Az „első karácsony” nem ilyen volt. Valójában a nagy gyengeség napja volt. 
Képzeljük csak el a díszletet: a megszálló rómaiak által elrendelt kötelező népszámlálás, egy jelentéktelen vidéki falu, egy istálló, egy fiatal asszony, akit kimerített a hosszú utazás - és néhány pásztort leszámítva nincs senki, hogy fogadja a királyok Királyát...
Betlehem nem volt egy közismert, népszerű hely! Egy elveszett térség elveszett falva volt... Jelentéktelen hely.
Tudod-e azonban, hogy Isten szívesen használ fel jelentéktelen dolgokat, hogy dicsőségét megnyilvánítsa? Tudod-e, hogy szívesen mutatkozik meg olyan helyeken, amiket senki sem lát, és olyanok által ismerteti meg magát, akik nem közkedveltek?

„és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.”
(1Korinthus 1,28–29)

Gyengének, fáradtnak, jelentéktelennek érzed magad? Ne veszítsd el bátorságod! 
Isten nem csodálkozik gyengeségeden. Gyengeséged pontosan eszköz, ami által megnyilvánítja majd benned és általad dicsőségét.
Isten maga válik emberré, jelentéktelen és sebezhető emberré.
Jézus, a dicsőség Királya az, aki hozzánk, gyengéhez odajön.
A béke Hercege az, aki azért jön, hogy olyan életről adjon példát, ahol akkor vagyunk erősek, amikor gyengék vagyunk.



💥Reggeli dicséret🌹Harmadik

💞Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”
Mózes negyedik könyve 6. fejezet 24-26. vers


Képzeld el, hogy egy kietlen, köves sivatagon vonulsz át egy hatalmas tömeggel. 
Bármerre nézel, csak a végtelen kopárságot látod, meleg van, szárazság, már régóta vándoroltok, és tudod jól, messze még a végállomás. Ez a hely, a puszta sosem szerepelt álmaid otthonaként a képzeletedben, egy időre letáboroztok, de majd menni kell még tovább. 
Fáradt vagy, a remény pedig úgy ingadozik benned, mintha vad, tengeri szelek fújnák jobbra-balra.

Ekkor felhangzik a főpap hangja, szavai pedig egymás után kezdenek utat találni szívedbe.
 „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!”

A puszta komor valóságába fényt hasít az áldás. Isten így áll hozzánk. Isten itt van köztünk. 
Isten velünk baktat át a sivár tájon és velünk együtt várja a megérkezést. 
Mosolyog ránk, törődik velünk, osztozik sorsunkon, és biztonságot, bocsánatot, békességet akar adni. 
Mert, itt a tábor közepén áll a szent sátor, és Ő vezet minket hazafelé.

Mert ilyen az Isten. 
Kész arra, hogy minden körülményben osztozzon az övéivel, kész a jóra, elfogadásra, kegyelemre, irgalomra. 
Kész arra, hogy jelenlétével védelmet nyújtson a legkiszolgáltatottabb helyzetben, hogy népe minden fájdalmát, kérdését, szenvedését megélje és velük hordozza. 
Kész arra, hogy amikor eljön az ideje, bevezesse őket Kánaánba, és békességben éljen velük tovább.

És Isten semmit sem változott azóta. 
Ma, ahogy meggyullad a harmadik gyertya, az öröm lángja, halld meg Te is, 

Kedves Olvasó, ebből a gyönyörű ószövetségi igéből Isten befogadó szeretetének hívását! 
Krisztus azért született meg abban a betlehemi istállóban, hogy rajta keresztül megismerhesd, milyen, amikor Isten rád mosolyog. 
Amikor láthatod a Teremtő arcát, mert itt van közel hozzád, egy karnyújtásnyira. 
Azért született meg, hogy biztonságot, bocsánatot és békét hozzon az embernek, hogy megtapasztalhassa mindenki a megváltás csodáját.

Hát engedd, hogy Isten Fia világosságot gyújtson szívedben, és add át másoknak is az öröm üzenetét: Itt van Isten köztünk!

(Szilvási-Csizmadia Andrea)

💥A Nap Igéje💥

Zsoltárok 92:13-16
,,Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a czédrus a Libánonon.
Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornáczaiban virágzanak.
Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek;
Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne!,,