2021. december 11., szombat

💥Van Erőm💥

Egy év nagyon hosszú idő. Ha visszatekintünk, akkor észre vesszük, hogy nem mindenre emlékszünk, csak a számunkra fontos eseményekre.
Ha visszatekintünk, láthatjuk a jót és a rosszat egyaránt.
Nem meglepő, de sokkal könnyebb visszaemlékezni a rosszra, mint a jóra. 
Hiszen minden levegővétel, mosoly, szív dobogás, madár csicsergés ajándék volt a mi számunkra, és ezeken kívül számtalan más dolgot is fel lehetne sorolni.
Sose feledjük el, hogy sokkal több jó történt velünk egy év alatt, mint amennyi rossz. 
Hányszor tettünk jót másokkal is, anélkül, hogy észre vettük volna. Hányszor próbáltunk segíteni egy bajba jutott embertársunknak, amire már nem is emlékszünk. Isten számon tartja az életünket. 
A mai igéből azt tanulhatjuk meg, hogy kitartóak kell lennünk a következő évben is.
Lehet, hogy lesznek nehézségek, de azok által majd megerősödhetünk.
Minden reggel hálát adhatunk, hogy egészségesen felkelhettünk, minden este imádkozhatunk szeretteinkért. Az a lényeg, hogy ne fáradjunk el jót tenni, hanem mindig az legyen a szemünk előtt, hogy a jó cselekedetek által Istent dicsérhetjük.
Lehet, hogy az embertársainak, nem hősies cselekedetekre lesz leginkább szükségük, hanem egy meleg kézfogásra, egy szeretetteljes ölelésre, egy bátorító mosolyra, vagy a hallgató fülre.
Kedves olvasóm, te is láthatod, hogy milyen rövid ez az élet. De, ha van lehetőségünk, hogy fény legyünk ebben a világban, ahol a szeretetet próbáljuk átadni mindenkinek, akkor életünk végén nem kell majd aggódnunk, hogy mennyi rosszat követtünk el, hanem emlékezni fogunk arra, hogy Isten segítségével mennyi jót tehettünk. Most még van időnk szeretni.



💥Van Erőm💥 - ITT VAN AZ ISTEN

Az évnek ebben az időszakában az öröm csendül fel az utcákon. Sokaknak mosolyt csal az arcára egy-egy feldíszített karácsonyfa, egy kedves karácsonyi dal, amit az utcán énekelnek.
Ebben az igeversben is az örömről van szó, mégpedig az igazi örömről, amit az ember Isten közelségégben tapasztalhat meg.
Mielőtt Izrael népének életében bekövetkezett volna a fogság, Isten megígérte, hogy prófétákat rendel, akik kimondott szavaikkal képesek lesznek enyhíteni a nép félelmein és bánatain.
Ez a vigasztalás messzebbre tekint, mint Jeruzsálem, Júda. Jogosnak tartom kimondani azt, hogy ez az örömhír számunkra is elhangzott. 
Isten az ő jelenlétét igazolja ebben az Ószövetségi részben: „Itt van Istenetek!”. 
Pár évre rá, azt látjuk, hogy még az Újszövetség legelején, hogy „Isten velünk van.”
Tehát, mielőtt az életedben bekövetkezett volna a változás, mielőtt a próbák elértek volna hozzád,
Isten kiterjesztette szeretetét életedre. Krisztust rendelte, aki szavaival és jelenlétével enyhíteni fog bánatodon, félelmeiden.
Bárcsak, ez az örömhír járná át ma a világot: „Isten velünk van.”
Itt olyan boldogságról olvashatunk, amely Isten közelségével valósul meg, amikor az ember nincs többé egyedül. Ez az állapot magával hordozza Isten minden áldásának a bőségét.
Légy te magad ennek a csodás üzenetnek a hírnöke családod számára: „Mert megjelenik az Úr dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az Úr maga mondja ezt.” (Ézsaiás 40,5)

💥Reggeli dicséret🌹 - Te merre mész?

"Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Vagy mit adhat az ember váltságdíjul a lelkéért?”
Máté evangéliuma 16:24-26


Szeretek a kisfiammal sétálni. Legtöbbször ez úgy néz ki, hogy ráül a kismotorjára, én meg követem őt. Általában ilyenkor csak valami véletlenszerű utat választ, és addig megyünk, amíg el nem fárad. 
A másik felállás, hogy én vezetem őt. Ilyenkor tudjuk hova megyünk, mert előre megmondom neki. 
Ha boltba megyünk, akkor tudja, hogy most boltba megyünk, és vagy kap valami apróságot, vagy legalábbis beülhet a kisautóba. Ha játszótérre, akkor tudja, hogy melyik játszótér lesz az. 
A különbség a kettő között az, hogy míg ha ő vezet, csak azt tudjuk, hogy megyünk, ha én vezetek, tudjuk hova megyünk.

Jézus valami ilyenről beszél. Mehetsz a saját fejed után, de mi van, ha a végén olyan helyre jutsz, ahol semmi jó nem vár? Mi van, ha a séta végén csak egy kietlen puszta vár, vagy a betondzsungel? 
Tudod mi lesz a vége?

Ha Jézus azt mondja, hogy egy másik utat is választhatsz. Megteheted, hogy Jézust követed, és biztos jutalmad lesz. Persze senki sem mondta, hogy sétagalopp lesz az út, de legalább a végén jutalmad lesz. Tudni fogod az utat, mert már Jézus végigjárta. Tudni fogod a célt, mert már Jézus elérte. 
Tudni fogod mi vár a végén, mert Jézus már megkapta a jutalmát, és te is megkapod.

Döntsd el, merre mész! A saját fejed után, vagy Jézus után?

(Ömböli Dávid)

💥A Nap Igéje💥

2.Timótheus 1:7
,,Mert nem a félelem szellemét adta nékünk az Isten, hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak szellemét.,,

2021. december 10., péntek

💥Reggeli dicséret🌹 - Tiszta forrás - Sikeres élet

"Az Úr vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged. Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.,,Ézsaiás 58. fejezet 11. verse


Az idei nyár száraz és meleg volt. A nyaralóknak ez biztosan nagyon tetszett, de beszélgettem valakivel, aki kukoricatermesztéssel is foglalkozik, és azt mondta, hogy az átlagos évek 120-150 mázsájához képest az ő földjén idén csak 15 mázsa termett hektáronként. A meleg jó volt a kukoricának, de a csapadék nagyon hiányzott. Több csak azoknak lett, akik tudtak locsolni. Ennyit számított az öntözés.

Mi a különbség a sikeres és az átlagos (vagy sikertelen) élet közt? Az „öntözés”. Azok lesznek „jól öntözöttek” – Ézsaiás üzenete szerint – akiket az Úr vezet. Akik közel vannak a tiszta forráshoz: az élet Forrásához.

Ma – és ez különösen igaz a koronavírus járvány kezdete óta – sok ember olyan, mint a kopár föld. Sokakból kiszáradt az öröm, az életkedv, a kedvesség, a másokra odafigyelés, a segítőkészség. Sokan csak magukkal, esetleg a hozzájuk legközelebb álló emberekkel törődnek. Ez nem nevezhető igazán életnek.

Azonban van lehetőség egy sokkal jobb, sokkal termékenyebb – egy sokkal sikeresebb – életre is! Egy olyan életre, amely olyan szemet gyönyörködtető a szemlélők számára, mint egy szépen gondozott virágoskert, és olyan termékeny, mint egy jól öntözött gyümölcsös.

Ilyen lehet az én életem, meg a tiéd is, ha az Úr vezet minket. Erre az életre mindaz jellemző, ami hiányzik a „kopár” életből: öröm, életkedv, másokra odafigyelés, segítőkészség, törődés. Ha így élünk, azt tudjuk nyújtani az embereknek, amire szükségük van, és aminek mi is örülnénk, ha tőlük kapnánk. És talán a vizünkből is kérnek majd. És akkor megmutathatjuk nekik a Forrást!

(Simon Csaba)

💥A Nap Igéje💥

Ézsaiás 40:3
,,💞Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!,,

2021. december 9., csütörtök

💥Örömteli mindennapok💥

,,Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.,, Lukács 19,10

Ahhoz, hogy megértsd a karácsony igazi üzenetét, túl kell lépned a jászol, a napkeleti bölcsek és a pásztorok részleteken. Jézus elmondta az okát annak, hogy miért jött el a Földre azon az első karácsonyon.
Jézus egész egyszerűen azért jött, mert az emberek elveszettek Isten nélkül.
Szellemi és lelki értelemben elveszettnek lenni azt jelenti, hogy el vagyunk választva Istentől, nincs kapcsolatunk Vele, és az életünk nem működik rendesen. Jézus nélkül a világon mindenki elveszett, függetlenül attól, hogy mekkora hatalma, vagyona vagy hírneve van.
Az pedig, hogy elveszettek vagyunk, nagyon sokféle kihatással van az életünk minden területére. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy miért jött el Jézus a Földre, először meg kell értenünk, hogy mit jelent elveszettnek lenni.
Az elveszett emberek semmivel sem értéktelenebbek Isten szemében.
Ha még nincs kapcsolatod Vele, Isten számára akkor is rendkívül értékes vagy.
Az elvesztés és az érték szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Az mutatja meg az elveszett dolog értékét, hogy valaki mennyit áldoz arra, hogy azt megtalálja.

A Biblia leghíresebb versében Jézus egyértelműen meghatározza, hogy mi mennyire vagyunk értékesek: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (János 3:16)

A jó hír az, hogy Isten annyira szeretett minket, hogy az első karácsony alkalmával a saját Fiát küldte a Földre, hogy megkeressen és megmentsen minket.
Ez az igazi ok az ünneplésre!
Legyen örömteli napod :)

https://www.facebook.com/1724650591094415/photos/a.1724672287758912/3737417243151063/

A világegyetem legnagyobb ereje van veled!

„Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak és ellankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak el, járnak és nem fáradnak el.” (Ésaiás 40,29-31)


A kimerülés határán vagy? Erőd fogytán? Életunt, csalódott, elkeseredett és levert vagy...?

A Szentírás egy csodálatos ígéretet tartogat számodra, hiszen az Úrban bízol...: 
„Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr; mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.” (Jeremiás 17,7-8)

Amikor Istenben bízol, gyökereidet Isten folyama felé terjeszted ki... Megújulsz, felfrissülsz, nedved gyarapszik, tele élettel zöldellsz. Ez egy ígéret számodra...!

Emlékezz: A világegyetem legnagyobb ereje van veled!

Erődet megújítja, a szárazság évében sem lesz mitől félned, és szüntelen gyümölcsöt fogsz hozni.
hu.jesus.net

💥Reggeli dicséret🌹 - Még van remény

„💞Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el” Péter első levele 5. fejezet 8. vers


A héten többször eszembe jutott egy filmrészlet, a Helm-szurdoki ütközet A gyűrűk ura című film második epizódjából.
A gonosz seregei felvonultak Rohan, az emberek országa ellen. Gandalf, a szövetség egyik tagja segítséget keresni indult, és úgy vált el társaitól, hogy várják őt!
Öt nap múlva, amikor felkel a nap, ő érkezni fog kelet felől. Vele együtt pedig a segítség is. És valóban.
Az ellenség ereje sokszoros volt az erőd védőihez viszonyítva, és úgy tűnt, semmi remény, biztos a pusztulásuk.
Ám ekkor az egyik ablakon beszűrődött a felkelő nap fénye, Aragornnak pedig eszébe jutottak barátja szavai. „Jöttömre öt nap múltán számítsatok. Pirkadatkor, kelet felől.”
Az erőd védőinek szívében új remény ébredt, kitörtek a várból neki az ellenségnek (mint Zrínyi Miklós), a napfelkeltével pedig megérkezett a felmentés is, és győzelmet arattak a gonosz serege felett.
Még mindig van remény. De van valaki, aki pont az ellenkezőjét akarja elhitetni veled. Az a célja, hogy végső elkeseredésbe, kilátástalanságba taszítson, és azt akarja, hogy már ne is remélj megoldást. Azt akarja, hogy úgy érezd, mindenki, még Isten is elhagyott, és egyedül kell szembenézned az őrült világgal.
Ne higgy neki! Légy józan, és próbálj meg emlékezni!
Krisztus megígérte, és állja is a szavát, hát nézz kelet felé!
Ő nem hagy magunkra minket, hanem velünk együtt harcol minden nap. Lehet, hogy most még áthatolhatatlan a sötétség körülötted, de jön a pirkadat, fel fog kelni a nap, és vele együtt a remény is. Nem vagy egyedül. Tarts ki!
Kapaszkodj Krisztusba, az Ő szavába akkor is, amikor a körülmények nem ennek beteljesedését támasztják alá!
Legyél józan, és ne engedd a kísértőnek, hogy megingassa Istenbe vetett bizalmadat!
Legyél józan, és őrizd szívedben Krisztus szavait, gondolj rájuk, tartsd emlékezetedben őket, és ne add fel!
Ahogy fellobban ma a második gyertya lángja, a remény mécsese, emlékezz, és nézz kelet felé! Krisztus nem hagyott magadra.
Ő jön. Visszajön, és elhozza a megváltást!
(Szilvási-Csizmadia Andrea)

💥Biblia- Isten Szent Igéje💥

Zsoltárok 37:10 HUNK
,,Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.,,

2021. december 8., szerda

💥Van Erőm💥

,,Megállni egy pillanatra. Talán, ezzel van leginkább problémánk mostanság.
Sajnos, ez már több ezer éves probléma. Jób sem látta Isten csodáit, míg egyik barátja nem figyelmeztette: „Állj meg, és gondold meg Isten csodáit!” (Jób 37,14)


Olykor nem vesszük észre azokat a csodákat, amelyek közvetlenül az orrunk előtt történnek.
Isten Fiának, a Királyok Királyának, a Béke Hercegének a születésekor csak pár ember volt ott.
De, arról olvasunk, hogy akik ott voltak, úgy mentek el, hogy dicsőítették az Istent mindazért, amit láttak.
Volt egy pillanat Jézus születésének a történetében, amikor „Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében.” (Lukács 2,19)
Abban kis helységben zajlottak az események Mária körül. Egy csodás csillag jelent meg az égen. Megszületett a kisfia. Érkeztek a pásztorok, akik beszámoltak az angyalok kórusáról.
Jöttek a távoli bölcsek, akik a megszületett király előtt akarták kifejezni hódolatukat. Az angyalok kórusát még meg sem említettem.
Mária, viszont igyekezett megőrizni a szívében mindent.
Ugyan ez a Mária állt ott a kereszt alatt is. Valószínű, hogy ismerte a próféciákat, és tudta, hogy az a kisgyerek, akinek életet adott, a világ Megváltója lesz egyszer.
Advent igazi értelme abban rejlik, hogy megállunk egy pillanatra, és emlékeztetjük magunkat arra, hogy ki Jézus Krisztus? Mit tett értem? Hányszor segített rajtam ebben az évben? 
Hányszor tapasztaltam meg a csodákat? Hány olyan helyzetben munkálkodott, ami lehetetlennek tűnt?

💥Reggeli dicséret🌹 - Szeretet félelem nélkül

„És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne. Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban. 
A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” (János apostol első levele 4. fejezet 16-18. vers)


Egy történet, két kérdés:
Robert L. Thornton, amerikai bankár, Dallas volt polgármestere visszaemlékezéseiben a következőt írta: Sohasem felejtem el, azt, amikor egyszer a szüleim nem tudtak valamin megegyezni, édesapám hirtelen felugrott az asztaltól, fogott két papírlapot és azt mondta édesanyámnak:
 „Rendben, akkor most soroljunk fel mindent, amiben nem értünk egyet a másikkal.”

Édesanyám elkezdett írni. Apám figyelte pár percig, majd leült és ő is írt. 
Ahányszor édesanyám írt valamit, édesapám is úgy tett. 
Végül, mikor befejezték a jegyzetelést, édesapám azt mondta: „Most cseréljük ki a panaszainkat!”
 – Ahogy kicserélték egymás lapjait és édesanyám ránézett apám listájára könny szökött a szemébe.
 A lapon csak egy szó állt többször egymás után: Szeretlek, szeretlek, szeretlek…

1. Mit gondolsz, mi áll a neved mellett a mennyei könyvben?
2. Van bátorságod ahhoz, hogy te is ezt tedd, amikor bántanak?

(Tóth Szilárd)

💥A Nap Igéje💥

Zsidók 3:15
,,Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket,,

2021. december 7., kedd

💥Reggeli dicséret🌹 - Isten üzenete

„Mert az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre, a világ szerinti szomorúság pedig halált szerez.”
Pál második levele a korinthusiakhoz 7.fejezet 10.vers


Voltál már szomorú? Nézzük meg, hogy a világ enciklopédiája az internet hogyan definiálja a szomorúságot vagy a bánatot: olyan fájdalomérzet, amelyet veszteség, kilátástalan állapot vagy a személy tehetetlenségérzete idéz elő. A bánat vagy szomorúság velünk született alap érzelem. 
Az alap érzelmeink közé tartozik még az öröm, a harag, a meglepődés, a félelem és az undor is.

Mindannyian voltunk már szomorúak és az egy rettenetes érzés. Az emberek gyakran nem is tudják kezelni azt, ha az embertársuk szomorú vagy bánatos, mert nem tudják, hogy mit mondjanak, egyáltalán mondjanak-e bármit is. Igyekszünk együttérzőek lenni, meghallgatni a másikat és ha tudunk, illetve a kapcsolat mélysége megengedi, akkor tanácsoljuk embertársunkat. De mit tegyünk, ha nem más, hanem mi vagyunk szomorúak?

A fenti történetben Pál egy olyan helyzetbe kerül, amely nem csak benne okoz feszültséget, hanem a gyülekezetben, a barátaiban is. Olyan szavakat írt le levelében, amellyel megbántotta a gyülekezet tagjait és ezzel egy ingerült állapotot idézett elő. Hiszen ki akarja megbántani a barátait, azokat, akik fontosak neki? Egy kis idő múlva Pál rádöbben arra, hogy végülis nem történt rossz dolog. 
A szomorúság, a bánat, a megbántottság nem az emberek rovására van, épp ellenkezőleg. 
A javukat szolgálta. Azt írja Pál, hogy "Isten szerinti szomorúság", mit jelent ez? 
A választ a lelkünk mélyén kell keresni. Pál valami olyanra irányította az emberek figyelmét, amely nem a külsőségekre vonatkozik, hanem a lelkükre, hogy milyen állapotban vannak és milyen a kapcsolatuk Istennel. Később leírja, hogy ez a szomorúság buzgóságot keltett bennük. 
Rádöbbentek arra, hogy változtatni kell és habár ez a felismerés kemény falatnak bizonyult, végül célt ért.

Néha kilátástalannak tűnik a lelkiállapotunk és nekünk nincs egy Pál, aki leírná levélben, hogy „Figyelj, baj van, kezdj el gondolkodni az Istennel való kapcsolatodon”. Persze, a szomorúságunk nem csak abból adódhat, hogy baj van a hitéletben, de most korlátozzuk le erre és elmélkedjünk erről. 
Isten nem fog felhívni telefonon, nem fog írni Facebook-on vagy Instagramon, de még postán sem fog képeslapot küldeni. Ő érzésekkel kommunikál és hiszem azt, hogy érezteti, ha a kapcsolatunk nem a megfelelő mederben van. Figyelj az érzéseidre és figyelj Istenre.
 A szomorúság nem ellened van, hanem melletted, mert rádöbbent arra, hogy valamiben változtatni kell.

Áldott napot!

(Csomó Hajni)

💥Örömteli mindennapok💥 - Nézz fel!

,,Gondoljátok meg azért, hogy Ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne lankadjatok, és el ne csüggedjetek lelketekben.,,– Zsidó 12:3


Nézz fel..., mert az ilyen időkben, mint a mostani, az életed múlhat ezen. Manapság a csüggedés szelleme próbál erőt venni rajtunk a bennünket körülvevő feszültségeken és a rossz híreken keresztül. 
A negatív hatásokkal azt akarja elérni, hogy levegyük a szemünket Isten Igéjéről. 
Arra próbál rávenni, hogy lefelé nézzünk, a kudarcokra, ahelyett, hogy felfelé néznénk, Jézusra.
Ha ezt megengeded, akkor a szellemi embered el fogja veszíteni az irányítást. És az Igéből tudjuk ennek az eredményét: „ellankadsz és elcsüggedsz a lelkedben”.

Jézus így fogalmazta ezt meg a Márk 4-ben: amikor e világ dolgai belépnek a szívedbe és az elmédbe, elfojtják az Igét, és gyümölcstelenné teszik. És mivel a hited az Ige eredménye, ez azt jelenti, hogy a hited el fog száradni. Ha ez megtörténik, a vereség felé tartasz.

Mit tudsz tenni, hogy megakadályozd a csüggedés eme láncreakcióját?
Nézz fel! Emeld a tekintetedet újra Jézusra. Tehát fel a fejjel!
Nézz Jézusra, a hited szerzőjére és bevégzőjére. Ne a világ dolgaira, hanem Őrá tekints.
Nézz arra, mit mond Isten az Igében. Isten gondolatai irányítsanak.
Az Ő gondolatai legyenek a te gondolataid.
Nézz fel! Vedd le a szemedet a körülményeidről, és nézz a mennyei forrásodra. 
Ne félj attól, hogy elveszítesz mindent. Isten a te Forrásod, nem a világ. Ő attól függetlenül tud rólad gondoskodni, hogy mi történik körülötted.

Ha mostanában ellankadtál, emeld fel a tekintetedet. Emeld fel a fejedet, és ne nézz lefelé. Isten fent van. Jézus fent van. Az ördög pedig lent van – a lábad alatt. Nézz fel hát!
Igei olvasmány: Ésaiás 40:21-31

Legyen örömteli napod :)

💥Mai Igerész💥

Sámuel II. könyve 22. rész 3. 
,,Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én.,,


1. Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből.
2. És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.
3. Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól.
4. Az Úrhoz kiáltok, a ki dícséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől.
5. Mert halál hullámai vettek engem körül, Az istentelenség árjai rettentettek engem;
6. A pokol kötelei vettek körül, S a halál tőrei estek reám.
7. Szükségemben az Urat hívtam, S az én Istenemhez kiáltottam: És meghallá lakóhelyéről szavamat, S kiáltásom eljutott füleibe.
8. Akkor rengett és remegett a föld, Az égnek fundamentumai inogtak, És megrendülének, mert haragudott Ő.
9. Füst szállt fel orrából, És emésztő tűz szájából, Izzószén gerjedt belőle.
10. Lehajtá az eget és leszállt, És homály volt lábai alatt.
11. A Khérubon ment és röpült, És a szelek szárnyain tünt fel.
12. Sötétségből maga körül sátrakat emelt, Esőhullást, sürű felhőket.
13. Az előtte levő fényességből Izzó szenek gerjedének.
14. És dörgött az égből az Úr, És a Magasságos hangot adott.
15. Ellövé nyilait és szétszórta azokat, Villámot, és összekeverte azokat.
16. És meglátszottak a tenger örvényei, S a világ fundamentumai felszínre kerültek, Az Úrnak feddésétől, Orra leheletének fúvásától.
17. Lenyúlt a magasságból és felvett engem, S a mélységes vizekből kihúzott engem.
18. Hatalmas ellenségimtől megszabadított engem; Gyűlölőimtől, kik hatalmasabbak valának nálam.
19. Reámtörtek nyomorúságom napján, De az Úr gyámolóm volt nékem.
20. Tágas helyre vitt ki engem, Kiragadott, mert jóakaróm nékem.
21. Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem.
22. Mert megőriztem az Úrnak utait, S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől.
23. Mert ítéletei mind előttem vannak, S rendeléseitől nem távoztam el.
24. Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem rosszaságomtól.
25. Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint, Szemei előtt való tisztaságom szerint.
26. Az irgalmashoz irgalmas vagy, A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.
27. A tisztához tiszta vagy, A visszáshoz pedig visszás.
28. Segítesz a nyomorult népen, Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat.
29. Mert te vagy az én szövétnekem, Uram, S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet.
30. Mert veled harczi seregen is átfutok, Az én Istenemmel kőfalon is átugrom.
31. Az Istennek útja tökéletes; Az Úrnak beszéde tiszta; Paizsa ő mindeneknek, a kik ő benne bíznak.
32. Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül? S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?
33. Isten az én erős kőváram, Ki vezérli az igaznak útját.
34. Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé, S magas helyekre állít engem.
35. Kezeimet harczra tanítja, Hogy az érczív karjaim által törik el.
36. Idvességednek paizsát adtad nékem, S kegyelmed nagygyá tett engem.
37. Lépéseimet kiszélesítetted alattam. És bokáim meg nem tántorodtak.
38. Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom őket, Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket.
39. Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel nem kelhetnek, Lábaim alatt hullanak el.
40. Mert te erővel öveztél fel engem a harczra, Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak.
41. Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem, Gyülölőim, a kiket elpusztítottam én,
42. Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa, Az Úrhoz, de nem felelt nékik.
43. Szétmorzsolom őket, mint a föld porát, Összezúzom, mint az utcza sarát, széttaposom őket.
44. Megmentettél népemnek pártoskodásaitól, Népeknek fejéül tartasz fenn engemet, Oly nép szolgál nékem, melyet nem ismertem.
45. Idegen fiak hizelkednek nékem, S egy hallásra engedelmeskednek,
46. Idegen fiak elcsüggednek, S váraikból reszketve jőnek elő.
47. Él az Úr és áldott az én kősziklám. Magasztaltassék az Isten, idvességem kősziklája.
48. Isten az, ki bosszút áll értem, S alám hajtja a népeket.
49. Ki megment engem ellenségeimtől, Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött, S az erőszakos embertől megszabadítasz engem.
50. Dícsérlek azért téged, Uram, a pogányok között, S nevednek dícséretet éneklek.
51. Nagy segítséget ad az ő királyának, Irgalmasságot cselekszik felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké!

2021. december 6., hétfő

💥Reggeli dicséret🌹 - Az árnyékból a fénybe

"Olyan lesz Jákób maradéka a nemzetek között, a többi nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai között, mint a fiatal hím oroszlán a juhnyájak között: amerre jár, tipor és tép menthetetlenül." Mikeás próféta könyve 5. fejezet 7. verse


Szigeti Jenő professzor egyik Tihamér meséjében, a kis hangya hirtelen elkeserítő helyzetbe keveredik. "Egyszerre csak elsötétedett körülötte a világ. A szeméhez kapott hirtelen, mert azt gondolta, hogy megvakult. Mivel nem sütötte a nap a hátát, összeborzadt és fázni kezdett. Megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Egyre nagyobb kétségbeeséssel tekintgetett körbe, de a sötét nem oszlott. 
Egy szempillantás alatt elpárolgott a jókedve. Először csak pityeregni kezdett, majd torkaszakadtából bömbölt, úgy hogy összefutott az egész környék: - Ellopták a Napot az égről! Ellopták a Napot! - üvöltötte. 
Még toporzékolt is, de senki sem figyelt rá. A nagy kő, aminek az árnyékába tévedt, csak mosolygott rajta." (https://www.bibliai-kincsestar.hu/.../a03-tihamer-meg-az.../

A szorult helyzetet tehát csupán egy kő árnyéka okozta, ez ejtette Tihamért annyira kétségbe, hogy teljesen megbénult.

Van elég sok kő a mi életünkben is! Sokszor családi, munkahelyi, pénzügyi vagy épp társadalmi problémák tornyosulnak fejünk fölé, eltakarva Isten napjának sugarait. Izraelt nem akármilyen árnyék fenyegette: a vérszomjas, kegyetlen Asszír birodalom hatalma teljében sorra hódítja meg a Közel-kelet országait. 
Júda és Izrael sem kivételek a fenyegetettség alól. Elég nagy árnyék!

Istennek azonban nagyobb a ragyogása annál, hogy bármi el tudja venni a fényt és a reményt az emberektől. "Te pedig, efrátai Betlehem, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled származik az, aki uralkodni fog Izráelen. Származása visszanyúlik a hajdani időkbe, a távoli múltba. ... 
A nyáj elé áll, és legelteti az Úr hatalmával, az Úristen fenséges nevével. Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig." (Mikeás 5:1,3)

Amíg Jézus visszajön, kapaszkodjunk bele ebbe az ígéretbe, hogy semmi se vehesse el fényt a mindennapokból!

(Csizmadia Róbert)

Részlet Cseri Kálmán: A kegyelem harmatja - Az utolsó idők jellemzői

Jézus Krisztus gondosan felkészített bennünket a visszajövetelét közvetlenül megelőző időkre:
Máté 24.rész:
http://www.biblia.hu/biblia_k/k_40_24.htm
,,De aki mindvégig kitart, az üdvözül.,, (Mt 24,13)

Ő először mint Megváltó jött ebbe a világba, másodszor mint ennek Bírája érkezik. S akkor már nem lesz mód bármit is megváltoztatni, amilyen lelkiállapotban talál, aszerint ítél majd meg.

Olyan jó Péter apostol biztatására gondolnunk:
„Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben." (1Pt 1,5)

💥Örömteli mindennapok💥

Ne aggódjatok, és ne kérdezzétek: »Mit fogunk enni, és mit fogunk inni?«, vagy: »Mibe öltözzünk?«
Azok törtetnek szüntelen ilyen dolgok után, akik nem ismerik Istent. 
Mennyei Atyátok jól tudja, hogy mindezekre szükségetek van. Isten Királyságával és azzal törődjetek, amit Isten igazságossága kíván — erre törekedjetek mindenek előtt!
 Isten pedig majd törődik azzal, amire szükségetek van. - 

Máté Evangyélioma 6. rész
31. Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?
32. Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
33. Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
34. Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.,,

Milyen drága ígéret ez! Kell e aggódnod bármi felől is? Te csak törődj az Ő dolgaival, Ő majd törődik a tiéddel.
Az Istent kereső embernek megadatik az eledel, ruházat, otthon és a többi mind,amire szüksége van.
Nem kell félned a szükségtől. Mindez ráadásul adatik meg.
Az értékes dolgokat ráadásként kapjuk Istentől.
Keresd Őt minden igyekezeteddel.

Legyen örömteli napod :)


💥Örömteli mindennapok💥

Ő ugyanis azt akarja, hogy mindenki üdvösségre jusson és megismerje az igazságot. 
Csak egyetlen Isten van és csak egyetlen közvetítő Isten és az emberek között: az emberré lett Krisztus Jézus. 

- Timótheushoz írt I. levél 2. rész
,,. A ki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.
Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,,, Károli -

Jézus azért jött, hogy megmentsen minden embert.
A karácsony Isten szeretetének a jó híréről szól.
Annyira szeret minket embereket,hogy egyetlen Fiát küldte a Földre emberi formában azért,hogy mi örök élethez jussunk általa.
Azt akarja,hogy minden ember megismerje az igazságot és üdvösségre jusson. Ehhez kéri a segítségünket ,hogy elvigyük az örömhírt mindenkinek ,aki még nem ismeri az Üdvözítőt.
Az Advent és a Karácsony lényege,az emberek reményteli várakozása és ujjászületése.
Jézus az első karácsonyon azért jött el a Földre, hogy megbékítsen minket Istennel, hogy újra harmóniában legyünk Ővele. Nélküle nem lehetünk igazán boldogok és nincs biztosítva számunkra a hely a Mennyben.
A legjobb és legfontosabb dolog az életedbe,hogy elfogadd Isten üdvözítő kegyelmét ,ingyen ajándék számodra,de a lehető legdrágább.

Áldott Adventet!
Legyen örömteli napod :)


💥Van Erőm💥- HAMAROSAN…

Hamarosan: fények, ajándékok, a családdal töltött pillanatok... Karácsony a legtöbbünk számára olyan örömteli időszak, amikor szeretünk feltöltekezni.
Az első karácsony pedig nem volt valami kellemes nap. Valójában a nagy gyengeség napja volt. Képzeljük csak el a díszletet: a megszálló rómaiak által elrendelt kötelező népszámlálás, egy jelentéktelen vidéki falu, egy istálló, egy fiatal asszony, akit kimerített a hosszú utazás - és néhány pásztort leszámítva nincs senki, hogy fogadja a királyok Királyát...
Betlehem nem volt egy közismert, népszerű hely! Ez a kis város sem kereskedelmi-, sem kulturális központ nem volt, s főleg nem volt felkészülve arra, hogy befogadjon több száz embert. 
Egy elveszett térség elveszett falva volt... Jelentéktelen hely.
Tudod-e azonban, hogy Isten szívesen használ fel jelentéktelen dolgokat, hogy dicsőségét megnyilvánítsa? Tudod-e, hogy szívesen mutatkozik meg olyan helyeken, amiket senki sem lát, és olyanok által ismerteti meg magát, akik nem közkedveltek?

Korinthusbeliekhez írt I. levél 1. rész
25. Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
26. Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hívattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
27. Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
28. És a világ nemteleneit és megvetettjeit választotta ki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:
29. Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.

30. Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:
31. Hogy, a mint meg van írva: A ki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.

Gyengének, fáradtnak, jelentéktelennek érzed magad? Ne veszítsd el bátorságod! 
Isten nem csodálkozik gyengeségeden. Gyengeséged pontosan eszköz, ami által megnyilvánítja majd benned és általad dicsőségét.
Isten maga válik emberré, jelentéktelen és sebezhető emberré.
Jézus, a dicsőség Királya az, aki hozzánk, gyengéhez odajön.
A béke Hercege az, aki azért jön, hogy olyan életről adjon példát, ahol akkor vagyunk erősek, amikor gyengék vagyunk.


💥Reggeli dicséret🌹 - Ismered a szivárvány üzenetét?

„Szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, amelyet most a földdel megkötök. Amikor felhővel borítom be a földet, és feltűnik a szivárvány a felhőn, akkor visszaemlékezem a szövetségemre, amelyet veletek és minden élőlénnyel kötöttem, amely testben él, és nem válik többé a víz özönvízzé minden élőlény pusztulására. Ha ott lesz a szivárvány a felhőn, látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre, amelyet Isten kötött minden élőlénnyel, amely testben él a földön." Mózes 1. könyve 9. fejezet 13-16. vers


Olyan különleges számomra, hogy Isten úgy beszél a szivárványról, mint aminek segítségével önmagát emlékezteti irántunk való kegyelmére. „Akkor visszaemlékezem szövetségemre… látni fogom, és visszaemlékezem az örök szövetségre…” Felénk áradó tapintatot, gyöngédséget és szeretetet érzékelek ebből. Mi vagyunk, akik eltértünk az élet törvényétől, akik a lázadás oldalára álltunk. 
Nekünk van szükségünk a kegyelemre, mégis ránk jellemző, hogy szem elől tévesztjük Isten szeretetét, irgalmasságát. Hányszor ijedünk meg attól, hogy Isten elhagyott minket, vagy már nem szeret bennünket, elfogyott a türelme. 
Minket kell emlékeztetni Isten irgalmasságára és hűségére! 
Számomra a fenti szavak egy felhívás: ahogyan Isten ígéretet tett arra, hogy amikor a szivárvány megjelenik, ő visszaemlékezik ígéretére és szövetségére, úgy tegyek én is ígéretet arra, hogy amikor a szivárvány megjelenik, akkor visszaemlékezem Isten kegyelmére és ragaszkodással válaszolok a szeretetére.

Akár a szivárvány megjelenése nélkül is megtehetnénk ezt minden reggel, nem?

Legyen áldott a napod!

(Hites Gábor)

💥A Nap Igéje💥

Zsidók 12:12,13.
,,Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl,
És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon.,,

2021. december 5., vasárnap

💥Van Erőm💥 - BÉKESSÉG FEJEDELME

Hogyne várták volna az Izraeliták a Békesség Fejedelmét?
Kis országuk, maréknyi földjük ki- és bejárat volt az idegen népek számára. Alig tudtak kikecmeregni az egyik háborúból, már benne is voltak a másikban. A háborúk zaklatásában éltek minden nap. 
A sanyarú sorsban számukra az nyújtott vigaszt, hogy érkezik a Békesség Fejedelme.
Várták azt a pillanatot, amikor végre megnyugodhatnak.
Ez a problémánk nekünk is. Állandóan háborúzunk. Ha nem a vírussal, akkor a társunkkal, gyerekünkkel. Ha nem az emberekkel, akkor az anyagi helyzetünkkel. Ha többnyire rend van körülöttünk, akkor önmagunkkal harcolunk.
Hogyne fáradnánk bele mi is harcainkba? Van egy jó hírem. A harcok nem fognak elmúlni az életedben, de a Békesség Hercege veled fog tovább harcolni, ha engeded. És Ő, sosem vív vesztek csatákat.
Ahogyan az angyalok is mondták „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” (Lukács 2,14)

Megváltozhat minden. Jézus olyan békességet hozott, amelyet mi sosem tudtunk volt elérni. 
Ne engedjük, hogy háborúk sorozatának zaklatásában éljük le az életünket. Krisztus munkája, hogy békességet hozzon, ez pedig életünk minden területére érvényes és örök.
Mi az érdekes ebben a békességben? Az, hogy mindenkinek adatik, kivétel nélkül.
Az ellenét köztünk és Izráel népe között az, hogy mi nem kell tovább várjunk.
A Békesség Fejedelmének munkája érezhető és tapasztalható valóság a számunkra. 
Az, hogy hogyan alkalmazzuk, használjuk a saját életünkre nézve, rajtunk áll.

💥Van Erőm💥 - ADVENT

Az előző rész tartalmából:
Az adventi koszorún négy gyertya égett. Annyira nagy volt körülöttük a csend, hogy tisztán lehetett hallani, amit beszélgetnek.
Azt mondta az első:
„Én vagyok a béke. De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni…”
És néhány pillanat múlva már csak egy füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdanán fényesen tündöklő lángra.
Azt mondta a második:
„Én vagyok a hit. Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak, nincs értelme tovább égnem…”
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.


💥Mai Gondolat💥

,,Aki mindvégig állhatatosan kitart, az üdvözül.,, Máté 24:13 

Megtérésed után sokan lesznek majd akik azt mondják a keresztről való beszéd bolondság. Valóban az azoknak akik elvesznek, de nekünk az üdvözítő Isten ereje, kegyelme.

Kereszténynek lenni, nem egy 100 méteres sprint, hanem egy valódi maraton.
Nem azok fognak üdvözülni akik egy hétig, egy évig tartanak ki, hanem akik életük végéig hűek maradnak életük Fejedelméhez, és alázattal szolgálják a Mindenség Urát.

Tarts ki! Ne engedd senkinek hogy elvegye azt amit Jézus a Golgotai keresztje által megszerzett a számodra, boldogulásod e földi pályafutásodban és az ÖRÖK ÉLETET!



💥Mai Ige💥

"💥Ha meg nem bocsátást vetsz, akkor meg nem bocsátást fogsz aratni, még Istentől is !"

💥Reggeli dicséret🌹 - A második

,,Minden útját helyesnek tartja az ember, de az Úr vizsgálja meg a szíveket.”
Példabeszédek könyve 21:2


Valahol itt kezdődött. Hogy mi tudjuk jobban. Jobban, mint az Úristen, és nekünk nincs rá szükségünk. Elhittük, amit a kígyó el akart velünk hitetni, hogy lehetünk a saját magunk urai, és megtudhatjuk Isten nélkül mi a jó és mi a rossz. Szörnyű nagyot buktunk, és borzalmas következményei lettek annak a gyümölcsnek.

Fellázadtunk, megtört a kapcsolatunk a Teremtővel, és ott kellett hagynunk az Édent. De Isten nem hagyott minket magunkra. Reményt adott nekünk ellenségeskedést rejtve a szívünkbe, ami küzd a gonosz ellen, és megígérte, hogy eljön majd az asszony Utódja, aki helyreállítja azt, amit mi elrontottunk. Helyreállít minket.

És Ő eljött. Mert Isten állja a szavát. Szeretetből teremtett minket, és nem hagy elveszni. Krisztus megszületett emberként, olyan lett, mint egy közülünk, és valóra váltotta a remény üzenetét.

Ahogy felgyullad ma a második gyertya, emlékezz arra, mit tett Jézus értünk! A remény lángjába nézve emlékezz győzelmére, arra, hogy mindezt érted és értem szerezte meg! Mi voltunk a cél, a megváltásunk, hogy „megkeresse és megtartsa az elveszettet” (Lukács 19:10). Hogy a szívedben újra helyet kaphasson Isten, és végre ne a magad feje után rohanva éld az életedet a szakadék szélén.

Ő meg akar menteni téged egy minőségi létre, ami észreveszi a másik embert és szeretettel fordul felé. Ami engedi, hogy egy nálánál bölcsebb vezesse, mert Ő tudja igazán, mit rejt az érem túloldala. Életet, ami Isten kezében van elrejtve. És egy új szívet, ami találkozott Vele.

(Szilvási-Csizmadia Andrea)